A semmi nem késik. A közönség egy része viszont igen. Tehát a közönség nem (volt) semmi.

Augusztus 31-én, hétfőn ismét bemutatásra került Áfra János A semmi nem késik című drámája, ami az elismert költő, főszerkesztő első ilyen alkotása, amelyről ő így ír blogjában: „Vannak akik keresik az igazságot. Vannak, akik elhiszik, hogy megtalálták. Mások pedig csak úgy tesznek, mintha hinnének a kozmikus összefüggésekben, és megtanulják saját hasznukra hajtani az emberek naivitását. De mi is történik, ha egy kisebb közösség sorsa válik a játszadozás tétjévé?”

semmi3

Az ősbemutató 2014 októberében még csak felolvasószínházként jöhetett létre, ugyanis a darab színrevitele problémás volt mind a cselekmény, mind pedig a szereplők váltakozása miatt. Az első színházi előadásra 2015. június 20-án került sor Debrecenben az Ökológia Intézet mögötti nemrég felújított Amfiteátrumban; a helyszín most is ez maradt. A felolvasószínházat, és a színpadra vitt darabot is Lakó Zsigmond rendezte, a zenét Katona Lórántnak köszönhetjük, a szerepeket pedig a Színláz Társulat fiataljai alakították.

A szabad ég alatt ücsörögve várakoztunk a kezdésre, és meglepetésemre, a harmadik színházi bemutató is teltházas volt, csakúgy, mint az első kettő. Számos érdeklődő idősebb és fiatal választotta Áfra darabját esti programnak, sőt volt olyan is, aki harmadszor is eljött megnézni.

A nyitott színház mint helyszín, a különleges atmoszféra mellett megkönnyíti a mű befogadását, hiszen a dráma Magyarország egyik legmisztikusabb helyén, a Pilis hegységben található Dobogókőn játszódik. Dobogókő érdekes választás, mivel az ezoterikus tanokat kedvelők bizonyára tudják, hogy ezen a területen található egyesek szerint a Föld szívcsakrája, amely az oda ellátogatóknak erőt ad, sőt, csodával határos dolgok is történhetnek itt. Erre reflektál a mű cselekménye.

semmi4

A dráma viszonylag sokszereplős, 10 különböző – valahol mégis egyező – karaktert sorakoztat fel, ezért sajnos mindenkiből csak egy kis részletet kaphatunk, de a főbb jellemvonások minden karakternél jól elkülöníthetőek. A főszereplő, Levi (Bakota Zalán) egy büszke, önimádó férfi, de erre jó oka is van, hiszen megvan mindene: egy gyönyörű barátnő, akit szerethet, illetve egy meditációs csoport, akik viszont őt szeretik rajongásig. Legalábbis kezdetekben így volt, amíg rá nem jönnek önzőségére. A bonyodalom ugyanis abból bontakozik ki, hogy Levente egy meditáció levezetése után közli a csoportjával, hogy a közelgő kiránduláson megkéri barátnője, Mesi (Boros Dóra Veronika) kezét, és tervei szerint felvidéki szülőfalujába költöznek, ahol szemben az aktuális életmódjával, nyugalom vár rájuk. Ő nem tudja azt, hogy barátnője Kara mesterrel (Pálóczi Zoltán) töltött el néhány kellemes és bensőséges napot, amíg ő magával volt elfoglalva, tudomást sem véve barátnője hollétéről. A lánykérést és költözést meglepetésnek tartogatja Mesi számára, de a csoport jelentős része fellázad az ötlet abszurditása ellen, és a meglepetés is meghiúsul Torda (Somogyi Tibor) szándékos elszólása miatt. Ő Kara mesterrel szövetkezett annak érdekében, hogy Dobogókőn tartsák Levit, illetve Kara számára Mesit.

A fővonalat több mellékszál fonja körbe: ilyen például Édua (Bajzát Ágnes) naiv szerelme Levi iránt, Zsombor (Marczin I. Bence) és Arina (Krivi Dóra) kezdődő kapcsolatának félszegségei, vagy Kara mester nőügyeinek leleplezése. Ezek a szálak azért fontosak, mert árnyaltabbá teszik a karaktereket, könnyebben tudunk velük azonosulni, vagy éppen nem együtt érezni.

A dráma tetőpontja egy páros meditáción bontakozik ki, amikor (elhunyt) szerelmekkel, családtagokkal, barátokkal léphettek kapcsolatba a csoport tagjai egy gyakorlaton keresztül. Mesi és Kara itt leplezik le titkos kapcsolatukat Levi előtt – tudatosan. Legtöbben ellenük fordulnak, zűrzavar súlya telepedik a csoportra, illetve Levente egyszemélyes megtébolyodásának is szemtanúi lehettünk.

semmi6

Levi úgy gondolta, hogy megtalálta az igazságot Mesi iránti szerelmében, ezért képes lett volna otthagyni a segítségére számító csoportot, mindent a szerelem mögé rendezett. A váratlan fordulat, Mesi félrelépése a magasabb rangú Kara mesterrel azonban megsemmisítette Levi maradék önbecsülését is, ami azért különös, mert a dráma elején még önhitt alakként tűnt fel. A darab végére véglegesen elvesztette az igazságról, szerelemről képzelt ideáit. Emellett fokozatosan csökken az ön-és megbecsülése, valamint a tisztelet iránta. Belső feszültsége végül szétfeszítette, agresszióját saját tanítványaira vetítette ki, ami elől a Leventét még egyedüliként feltétlenül, és viszonzatlanul szerető Édua halálba menekült, aki akár szimbolikusan Levente józan öntudatának megsemmisüléseként is értelmezhető.

Felvetődik a kérdés: szerelme, becsülete, vagy feltétel nélküli hite miatt bélyegződött meg véglegesen a sorsa? Vagy mindezek összefüggnek? Ezeket mindenki döntse el magának, hiszen a dráma egyértelműen nem utal végkifejletre, nyitott kérdéseket hagy, amit ahányan vagyunk, annyiféleképpen tudunk megválaszolni.

Az előadás után a közönség jelentős része pozitívan nyilatkozott a darabról, de akadtak szkeptikusok, sőt, előfordultak olyan nézők is, akiknek kevésbé jött be a darab. Véleményem szerint ezzel nincs is semmi probléma, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, eltérő ízléssel, és ha már valamilyen érzést ki tudott váltani az közönségből, az már nyert ügy.

semmi1

Áfra darabja, habár megosztotta a nézőket, de egy dologban azonban egyetérthetünk: első darabnak koránt sem rossz, várjuk a következőt. Mind a téma, mind pedig a cselekmény jelen korunkra aktuális, és időtlensége miatt később is megállja majd a helyét. Történnek aktuálpolitikai utalások, az átjátszásokból mindannyiunk számára átélhető, azonosulásra késztető egyéni drámákkal szembesülünk, Levi első és utolsó monológja pedig annyira lírai és komplex, le sem tagadhatná szerzője, hogy eredetileg verseket ír.

Érdemes még megemlíteni Katona Lóránt kifejező, de nem tolakodó zenéjét, azt ahogy az öltözettel is igyekeztek egységes koncepcióval különválasztani a szereplők ezoterikus, szellemi síkon mozgó énjét és a hétköznapit vagy a gyakran több helyütt zajló finom cselekvéseket, amelyek többletjelentéseket hordoztak de sosem vonták el a néző figyelmét a fő cselekményszálról.

Remélhetőleg fogjuk még látni színpadon a Semmi nem késiket és azok is láthatják, akik ezt az előadást lekésték, és együtt próbálunk továbbra is választ találni a kérdésre, amelyet a darab végén Torda szegezett Kara mesternek: „Mi a semmi, mester?” Tényleg a mindennek a hiánya?