Bevallom, nagyon régóta nem jártam már a Sziget Fesztiválon, ami totálisan mást ad 2015-ben, mint 10 évvel ezelőtt, amikor először kilátogattam. De még ahhoz képest is másmilyen, mint amilyen 5 évvel ezelőtt volt, amikor utoljára kint voltam. Az elmúlt években nekem is sírt a szám, hogy drága, sznob, képmutató és már „nem nekünk szól”. Na, ezt be ne kajálja senki: ez egy ostoba lakossági hiszti.

_RPF3110_960

Talán túlzás, de a fesztivál első két napján úgy éreztem: jelenleg pont a Sziget az egyik olyan dolog, ami kis hazánkat Európához köti. Bármennyire is erős minden évben a line-up, nem a fellépő világsztárok miatt lesz Sziget a Sziget, hanem az ott bulizó „nyugati” (és nem nyugati) fiatalok (és nem fiatalok) miatt, akiktől úgy érzetem, mint még soha ez előtt nem: hogy mi magyarok, portugálok, németek, britek, sőt svédek, svájciak, horvátok és észtek összetartozunk.

_RPF2722_960

Valami hasonló pátoszos összeborulás-fíling csapott arcon szerdán a Gogol Bordello-koncerten is, bár, hogy tovább menjek, ezeknek srácoknak (és csajnak) elhinném még a világbékét is. Az ukrán származású Eugene Hütz fémjelezte zenekar úgy csinált hajnal kettes csúcsbulit a délután négyes fellépésükből, mintha nem is 40 fok lett volna árnyékban. Boldogan utasítanám viszont vissza a roados állást a zenekarnál: a stáb nem győzte kapkodni a repülő mikrofonokat, a földön landoló gitárokat, és egyáltalán milyen dolog már így kirúgni a ház oldalát, egy nagyszínpados szuperprodukcióval? Pu fckng nk.

_RPF2827_960

Később az LGT-től elénekelték a A sínekent, ami tényleg igen bájos volt, ugyanakkor furcsa is volt látni, hogy a Nagyszínpad közönsége – lévén, hogy 90%-ban a „sziget”-en kívül nem sokat értenek magyarul – mennyire nem tudott mit kezdeni a számmal. Bár Gogol Bordellóék koránt sem estek akkorát pofára ezzel a dallal, mint az utánuk következő The Horrors énekese, aki talán a fesztivál legbénább momentumát produkálta közönségbe ugrásával.

_RPF2771_960

Csalódás volt az alt – J

Iszonyatosan vártam az alt-J koncertjét, mert bármennyire akartam, februárban mégsem jutottam el a bécsi fellépésükre. Annál nagyobb csalódás volt látni, bármennyire is kedvelem a brit srácok zenéjét, hogy ezen a koncerten az iparos precizitással letudott fellépésen kívül nem történt semmi. Mintha csak egy dobozba rakták volna őket, akárha ott sem lettünk volna – úgy 15 ezren. Joe Newan talán ha kétszer szólt hozzánk, különben minden más bandatag el volt bújva a hangszere mögé. Úgy néz ki, az alt-J dalai nem koncertre valók: képtelenségtöbb ezer emberrel együtt ringatózva élvezni, és ezen még az amúgy az egész Szigeten terjengő áporodott fűszag sem segített.

_RPF3067_960

Két nap igen rövid ahhoz, hogy az egyszeri ember mindent bejárjon, minden látványosságot, szórakozást, kikapcsolódást ígérő sátorba bekukkantson. Bár szerdán maradt egy kis plusz időm körbenézni. Nekem nagyon bejött a zónás felosztás; olyan, mintha minden sarkon új szoba nyílna, melyekből még másik szobák nyílnának mindenfelé. Iszonyat szép tereptárgyak, formák, alkotások teszik felejthetetlenné a fesztivált Szőke Gábor Miklós faszobraitól kezdve a színes gipszvirág-folyosóig.Az persze teljesen egyértelmű, hogy a mi fizetésünkből nem fogjuk hülyére inni magunkat a Szigeten, de azt az egy-két fröccsöt azért elég faszán kialakított „chill-helyszíneken” fogyaszthatjuk el.

_RPF3136_960

A Foals vitte a prímet

Az első két nap legjobb koncertje kétségtelenül a Foals zúzása volt. A tavaly a VOLT Fesztiválon is remek bulit hozó hipszterbanda véleményem szerint egy, még a tavalyinál sokkal-sokkal jobb koncertet adott a főképp honfitársaikból álló közönségnek. Örültem, hogy nem slágerekre épülő önmajszolást láthattunk, ami arról szól, hogy eltoljuk a My Numbert, azt hello, csicsikálunk tovább a turnébuszban. Azt gondolom, hogy ehhez az is kellett, hogy a színpad hangja nagyjából 2 percre elmenjen.  A koncert addig is fantasztikus volt, de ami utána történt az nehezen felülmúlható. Az a helyzet, hogy Yannis Philippakisék akarnak és tudnak rocksztárok lenni (nem elégednek meg azzal, hogy irtózatosan menők) minden görcs és póz nélkül úgy, hogy a fejünk leessen attól, amit a színpadon és a közönséggel művelnek. Jár nekik a 10/10 és az öt csillag.

_RPF2627_960

Ki kellett pihenni a Foals koncertjét, úgyhogy halkan fröccsözgettem, amikor megszólalt Ellie Gouldingtól a Burn, és én is csatlakoztam a Nagyszínpad elé hömpölygő több ezres tömeghez. Sajnos ezen a koncerten nagyjából pont ennyi is történt: a harmadik szám után lapossá vált a koncert, és bár Ellie Goulding szerintem elég jól mutat önmagában a színpadon, azért mégsem egy Madonna, hogy csak a puszta jelenléte ezrek figyelmét lekösse. Ideje volt eltekerni a rádiót: gondoltam belenézek a kortárs magyar pop elsőszámú trónörököseinek koncertjébe: átslattyogtam a Wellhellóra. Goulding ide vagy oda, az elnökök azért szépen megtöltötték a VOLT–Petőfi Rádió-színpadot bár azt hiszem nem ez volt életük fellépése: valahogy a Szigeten sehogy sem átérezhető az ő életérzésük (most komolyan hogy szól már az Apuveddmeg a Szigeten, ahol a közönség egy részének tényleg apu-vette-meg a jegyét, a másik része meg maga az apu). Szóval inkább végül belekóstoltam a szigetes csütörtök éjszakába, melyet az Interpol koncertjével zártam az A38 Sátorban, amely koncert ugyan jó volt, de valami miatt koránt sem tetszett annyira, mint a koraesti MØ.

_RPF1989_960

Amíg újra át nem éltem és át nem értékeltem a Szigetet, addig olcsó és buta szlogennek tartottam a Fesztiválköztársaság megnevezést,  az útlevél és utazás köré felépített tematikát, de rájöttem: ez telitalálat, a Sziget sajnos vagy nem sajnos olyan rendezvény Magyarországon, amire igazán büszkék lehetünk, és amit remélem még sokáig látogathatnak a világ minden tájáról érkező kulturális bevándorlók.

_RPF1812_960

Aki volt kint, az tudja, miről beszélek, aki meg nem, az, ha teheti, a hétvégén látogasson ki. Nem (csak) a koncertek kedvéért, hanem a Sziget-életérzés miatt, és hogy átérezhesse, amit én: Magyarország azért mégis csak Európa.

Fotók: Pozsonyi Roland