Februárban jelentette be a Heaven Street Seven, hogy húsz év után elhagyják a színpadot. Nem aprózták el a búcsút: augusztus elsején, szombaton két órás gigahosszú koncertet adtak a Budapest Parkban, ahol olyan „nagyszerű férfiak” vendégszereplésével hangzottak el a legnagyobb slágerek, mint Likó Marcell, Papp Szabi, vagy Varga Líviusz.

IMG_0541

Remek előzenekar választás volt a Fran Palermo, a srácok jungle-rock zenéje láthatólag nem hagyta hidegen a HS7 legutolsó fellépésére váró őszülő halántékú közönséget, ha nem is volt ereszd el a hajam, de nagy tapsot kaptak (a Fran Palermo-s srácokkal készült beszélgetés itt olvasható). A búcsúzó zenekar együtt töltött éveit szimbolizáló, háttérbe vetített nagy 20-as szám este fél kilenckor visszaszámlálóvá változott: a 21. században utoljára lépett színpadra a Heaven Street Seven.

Bár a háttérbe kifeszített fehér lepedők némileg bankett-feelinget kölcsönöztek a koncertnek, mégsem vált a díszlet valami épp elhullt nagyság ravatalává. Szemet gyönyörködtető fényjátékkal kápráztatott el minket a zenekar vizuális stábja, ráadásul a zenekar nevét örökre a retinánkba égette az igényes-variatív vizuál. (Kiss Ákossal a zenekar vizuálosával a VOLT-on beszélgettünk).

IMG_0861

A búcsúkönnyek áztatta keserű múltba révedés elmaradt: a számok nem kronologikus sorrendben követték egymást. Az első blokkban az újabb slágerek hangzottak el túlnyomórészt: itt a Felkeltem a reggelt című mellé befért a „klasszikus” Mozdulj is, melyet a zenekar az utánozhatatlan Varga Lívius segítségével adott elő. Később ezt követte a Konyhámban – és a nép hiába kiabált érte – ezúttal sajnos Lovasi András nélkül. Likó Marcell, bár elmondása szerint nagyon izgult, hibátlanul tolta el a rábízott számot, Papp Szabi előadásában pedig új értelmet nyert a Sajnálom.

IMG_1048 (1)

A koncert közepén a régi tagokkal kibővülve több régebbi (1994-es) angol nyelvű számot hallhatunk, később felkerült a marketing-napszemüveg, majd „Bartók és Wagner után”, utoljára rendesen, „ahogy azt Karel Gott tanította volna” felhangzott a, kötelező sláger, a Dél-Amerika. A Budapest Park ekkor robbant fel.

IMG_0975

„Kré-zi-srác, Kré-zi-srác!” Kiabálta mellettem ugrálva két informatikus-körszakállas, pocakos figura, „Nyomják már el a Kérzisrácot azt’ menjünk már!” nyígott mellettük egy krézilány a koncert 98. percében. Véleményem szerint – az általam látott fesztiválos, kötelező, inkább letudott fellépésekhez képest – bármilyen jó hangulatúra is sikerült a show, a közel két és fél órás műsorral kicsit „túltolták” a búcsút. Én jobban örültem volna egy másfél órás dinamikus szűrt programnak, ami után az ember elsirathatja egyik kedvenc zenekarát, mint a –szerintem néhol indokolatlan – bő lének. Még, ha ütött is a koncert, a közönség láthatólag elfáradt: az igazi nagy slágerekre, mint a Márti vagy a fent említett Hol van az a krézi srác, melyek a második visszataps után következtek már csak félgőz maradt. Szerintem jobb lett volna ezekkel a nagy bulislágerekkel lezárni az első vissza-blokkot, bármilyen szépen is szólt a Menni kell tovább „all star umbájá !” Papp Szabolcs, Likó Marcell és Mihola Péter és Varga Líviusz közreműködésével.

IMG_0851

Mindent összevéve azonban azt gondolom, méltó búcsút vett közönségétől a HS7, akikkel ilyen formában egy ideig biztos nem találkozhatunk (még az is lehet, hogy soha). Egy biztos, (nekem legalábbis) nagyon hiányozni fognak a nagyobb fesztiválokról és a koncerthelyszínekről is. Hogy a színpadon is megszólaló menedzserüket idézzem „azért ez egy nagyon fasza zenekar volt”. (Egyébként csak nekem nekem tűnt fel, hogy Szűcs Krisztián csak a zenekart felejtette el bemutatni?)

„20 év nyúvév, ez volt a HS7 evribádikámón” elbúcsúzott a Heaven Street Seven. Köszönjük! Nem felejtünk el titeket!

Fotók: Horváth Bianka