Pörög az élet a Margaret Island próbatermének környékén. Nagy-Szín-Pad!, új album, fesztiválok. Mindezt úgy, hogy ebben a hármas felállásban alig több mint egy éve adták első koncertjüket. A zene és egy-egy fellépés szerepéről alkotott elképzelésük igazán egyedi ma, itthon. Talán ezért is ennyire sikeresek. Hosszan elbeszélgettünk velük többek között erről, és azt is megtudtuk, hogy Viki mit szeretne csinálni, amikor „60 éves lesz, és már majdnem meghal”.

11720514_1119395161411281_558986027_n

Fotó: Nagyistók Máté 

Látom, most érkeztetek haza a VOLT-ról (árulkodó jel Kristóf csuklóján a fesztivál-karszalag). Meséljetek!

Kristóf: Érdekes tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, hiszen koncert előtt összeraktunk egy nyári setlistet, amit a fesztiválokon játszunk majd. A tegnapi nap folyamán kiderült, hogy máshogy működnek a dalaink egy ilyen környezetben, ebből sokat tanulunk. Még kicsit dolgoznunk kell azon, hogy milyen sorrendben és miket játszunk, egyébként tök jól éreztük magunkat.

Viki: Sokan vannak már itthon is, akik úgy gondolják, hogy jó ötlet, ha kisebb zenekarokat feldobnak nagyobb színpadokra – ha megállják a helyüket, tovább tudnak menni.

Miben különbözött ez a fesztiválos fellépés azoktól a koncertektől, amik szintén nagy jelentőségűek voltak számotokra a közelmúltban? (Nagy-Szín-Pad!, A38 lemez-végigjátszó)

Bálint: Saját koncerten eleve félig nyert helyzetből indulunk, mert olyan emberek jönnek el, akik ismerik a zenekart és várják a dalainkat. A VOLT Fesztiválon kicsit olyan volt, mintha utcazenélnénk. Játszunk, miközben az emberek elsétálnak a színpad előtt: vagy megállnak, vagy nem. Sokkal erősebben kell megfogni az embereket, és nemcsak eljátszani a már ismert dalokat.

Viki: Szerintem az, aki eljött, ott is maradt. Utána többször elkaptak minket a fesztiválon más koncertek közben, és nagyon pozitív dolgokat mondtak.

Bálint: Ami különösen jólesett, hogy volt olyan, aki már előre írt, hogy a Kiscsillagot fogja kihagyni miattunk.

Mi a helyzet a Margaret Island történetével? Az hogy kezdődött?

Kristóf: Bálinttal nagyon régóta ismerjük egymást, már egy gimis zenekart is együtt alapítottunk. Ezzel a bandával egyszer elmentünk egy tehetségkutatóra, ahol Viki is fellépett a régi zenekarával.

Bálint: Ott még csak gratuláltunk neki, hiszen gyönyörűen énekelt.

Kristóf: Utána eltelt 2-3 év, közben a zenekaraink megszűntek. Viki valahogy mindig ott volt körülöttünk. Volt, hogy csak beültünk valahova, ő pedig pultosként dolgozott a helyen, vagy elmentünk egy koncertre, és ő néhány sorral mögöttünk állt. Éreztük, hogy sorsszerű, hogy valamilyen dolgunk legyen még együtt.

Bálint: A második próba már olyan volt, mintha gyerekkorunk óta ismernénk egymást.

Elég egyedi a zenei stílusotok, ahogyan ti is mondtátok: ez nem az a nagyon populáris tuc-tuc. Miért pont emellett kötöttetek ki?

Viki: Mindannyian ilyesmi zenét hallgatunk, az első albumon is hallatszódni fog, hogy milyen hatások érnek minket.

Ha már szóba került az első albumotok: mikorra várhatjuk? Hiszen a lemez anyagát bemutató koncerten már túl vagyunk.

Bálint: Most készültünk el vele, egy hete hoztuk el a stúdióból. Áthallgatjuk, picit talán bele is javítunk, és ha minden igaz, még a nyáron meg fog jelenni. A lemezbemutatót pedig szeptember 12-én tartjuk az A38-on. Ott lehet majd elsőként kézbe venni a lemezt. Érdekes, mert nem volt tudatos, de mindegyik dal ugyanazon témakör köré csoportosul. Felnőtté válás, szerelmek stb., amiket mi is átéltünk.

Kristóf: Tulajdonképpen egy másfél éves alkotófolyamat lezárása lesz. Szerintem nagyon színes dalok lesznek rajta, de ugyanakkor megvan az egésznek a kerete, egységessége.

Kicsit nekem most úgy hangzik, mintha semmilyen koncepciótok nem lett volna, amikor nekiláttatok az albumnak. Jól érzékelem?

Kristóf: Inkább útközben formálódott, sosem görcsöltünk rá, és mindig a következő lépésre koncentráltunk. Ezek hozták magukkal a többit.

Bálint: Én mindig is olyan zenekart szerettem volna csinálni, amiben nem érdekel az, hogy hányan hallgatják meg a zenénket. A másik, ami fontos számunkra, hogy minél több közreműködővel játszhassunk. Szerintem emiatt is lett olyan színes, jó anyag a lemezünk. Mégis száz százalékig mi vagyunk benne, ez teszi egységessé.

Beszéljünk egy kicsit a Nagy-Szín-Pad!-ról. Mennyire ért titeket váratlanul, hogy beválogattak titeket a legjobb kilenc közé?

Viki: Én arra emlékszem, amikor a menedzserünk továbbította nekem az e-mailt. Elsírtam magam, hiszen egy nagyon nagy álmunk vált valóra. Durva érzés, amikor egy ilyen dolog „kézzel foghatóvá” válik. Bálint fogalmazta meg jól: a versenynek köszönhetően összeszedettebbek lettünk, kezdünk kialakítani egy egységesebb arculatot. Erre szükség is van, mivel az első koncertünk csak egy éve volt, így még most is rengeteg minden áll előttünk, aminek alakulnia kell.

Amikor pedig ott álltunk a színpadon, az már örömzenélés volt. Nem feszengtünk azon, hogy meg kéne nyerni, hiszen már az is elég volt, hogy szép számú közönség figyelt minket, akiknek „csak” adni kell valamit, hogy megszeressenek.

Nem szeppentetek meg, amikor láttátok, hogy ki lesz a többi induló?

Bálint: Tudtuk, hogy hova tegyük magunkat. Amúgy is nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Nagy-Szín-Pad!-ot, általa kisebb zenekarokat is rengeteg ember ismer meg. Én nem versenyként fogtam fel ezt az egészet, hanem lehetőségként. Az már csak hab a tortán, hogy a szavazatok alapján nagyon jól szerepeltünk.

Viki: Én az estélytelenek nyugalmával készültem. Amikor megtudtuk, hogy a Facebookos szavazás alapján harmadikak lettünk, akkor esett le, hogy ez igazából egy verseny.

Érzitek a „tehetségmutató” pozitív hatásait? Például növekedett azóta a koncertjeitekre ellátogatók száma?

Kristóf: Nem nagyon tudjuk megmondani, hogy mennyire választható el az általános növekedés attól, hogy részt vettünk a Nagy-Szín-Pad!-on. Az tény, hogy akár ha csak április óta nézem, akkor is sokkal többen voltak most a hajón. Ennek elképesztően örültünk.

BAND_DSC_4543 (1)

Fotó: Földi Ádám

Mennyire gondoljátok fontosnak, hogy egy zenekar tudatosan kezelje a közösségi médiában való jelenlétét?

Bálint: Szerintem nagyon fontos, manapság ez a legnagyobb felület arra, hogy eljuss a közönségedhez. Próbálunk tudatosan is jelen lenni ezeken az oldalakon, aminek látszik is a hatása. Sokan írnak nekünk leveleket és mondják el a véleményüket. Az pedig még jobb érzés, amikor valaki élőben is odajön hozzánk, mondjuk egy koncert után. Fontosnak is tartom, hogy ne csak a backstage-ben ücsörögjünk, hanem menjünk ki a közönségünkhöz.

Az A38-as koncert vége felé úgy lehetett látni, mintha nagyon felszabadultatok volna. Tényleg így volt?

Bálint: Egy saját koncert mindig nagyon más terep. Oda az emberek miattunk jönnek el, minket szeretnének látni. Nyilván szeretnéd ezt valahogy meghálálni. Amikor a Csillagtalant annyian énekelték, hogy a Vikinek már nem is kellett, az hatalmas élmény volt.

Viki: Fel se fogtam, hogy ez a saját koncertünk. Olyan érzésem volt, mintha valaki előtt lépnénk fel mint előzenekar. Mielőtt kimentem, úgy is voltam vele, hogy lesznek kb. százan, és jól elleszünk majd. Amikor az első szám után felnéztem, nem akartam elhinni azt, ami előttem volt. Én a teraszon ennyi embert még nem láttam. Akkor jutott el a tudatomig, hogy ez a saját koncertünk. Remegett is kezem-lábam az első fél órában.

Mivel az új lemezt játszottátok végig, nagyon sok olyan szám volt, amit a közönség még nem hallhatott. Nem féltetek ettől egy kicsit?

Bálint: Én nagyon izgultam, mert pont egy ilyen bemutató koncert az, ahol először kiderül, mennyire működnek a dalok élőben.

Viki: Amikor koncert után odajönnek az emberek, és elmesélik, hogy egy-egy szám közben elsírták magukat, az nekünk hihetetlenül jól esik.  Szerintem tök nagy dolog, hogy mernek hozzánk közeledni, és elmondják ezeket a személyes dolgokat.

Miért pont Margaret Island?

Bálint: Ez az én sztorim. Nagyon közel lakom a szigethez, rengeteget jártam ki játszani a barátaimmal, sportolni, biciklizni, majd később randizni. Miután elneveztük a zenekart, utána magyaráztuk meg a dolgot: a sziget Budapesten egy olyan hely, ahova az emberek kikapcsolódni mennek, ki akarnak szakadni egy kicsit a nagyvárosi nyüzsgésből. Talán kicsit a mi zenénk is ilyen.

Viki: Vidéki lány vagyok, így én a zenekar előtt szinte nem is ismertem a szigetet. Nekem a hazai érzést hozza vissza a betontömbök közé. Amúgy is szeretjük a természet közelségét, azt az egyszerűséget, nyugalmat, ami ott van. Úgy látom, hogy ez az, amit igazán párhuzamba lehet hozni a zenekarral. Szeretném, hogy az emberek azért járjanak koncertre, hogy ott kikapcsolhassanak, és élvezzék a zenét, és ne csak azért, hogy szétcsapják magukat. Tudom, hogy mindenki nagyon frusztrált és tiszta depressziós, ezért alig várja, hogy berúghasson. Tök jó lenne, ha a mi koncertjeinkre azért járnának, hogy megnyugvást találjanak.

Ha már koncerteknél tartunk, szerintetek milyen pluszt tudtok hozzá adni az élő fellépéseitekhez?

Bálint: Rengeteg dalt máshogy játszunk egy koncerten, mint a felvételeken. Nagyon jó zenész vendégeket hívunk. Számunkra mindig nagy élmény, amikor odaadjuk nekik a dalainkat, és csak hallgatjuk, hogy mit tesznek hozzá.

Viki: Emberből vagyunk mi is, nem tudjuk minden koncerten ugyanazt nyújtani. Én sokszor fáradtan lépek a színpadra, ilyenkor a társaimból tudok energiát meríteni. A velünk zenélők pedig tényleg egytől egyig fantasztikusak.

Milyen „álomprojektetek” van, amit megcsinálnátok a Margarettel?

Bálint: Még be se fejeztük az első lemezünket, de Viki már azon pörög, mikor írunk új számokat. Van egy-két stílus és motívum, amit nagyon szívesen megpróbálnánk belecsempészni a saját zenénkbe. Ehhez tartozik például, hogy egyszer csinálnánk egy népdalos lemezt, amin sok olyan szám lenne, mint a Csillagtalan. Ez azért is került szóba, mert Viki nagyon sokáig tanult népdalénekesnek, így ez testhezálló lenne. Szerintem ez még egy kicsit várat magára, érnünk kell hozzá.

Viki: Nekem rengeteg jövőbeli Margaret-projekt van a fejemben. Ezeket ugyanúgy mi hárman csinálnánk, csak nem ebben a zenei stílusban. A másik, amit szeretnék, hogy minél több helyen játszhassunk, mindenhol szívesen lássanak minket. Szívem szerint minden kis bokorban fellépnék, élményeket szeretnék gyűjteni.

Van egy álmom, hogy amikor 60 évesek leszünk, és már majdnem meghalunk, akkor lesz egy nagy búcsúkoncertünk a Hősök terén. Mind a hármunkat bereptetnének a fenti szobrok közül. Hiper-szuper show, és természetesen az Andrássy út tele lenne emberekkel.

Kristóf: Rólunk eddig nem volt szó!

Viki: Akkor most már tudod. Emellett szeretném még a környező országokba is elvinni a zenekart, illetve összeállítani egy angol lemezt.

Kristóf: Igen, mivel angolul kezdtünk el zenét írni, ez logikus lenne. Az első dalunk, amit a Petőfi is játszott, angol volt. Aztán mondták, hogy jobban járnánk, ha magyarul írnánk őket.

Bálint: Azóta nekem is sokkal fontosabb lett a magyar nyelvű szöveg, hiszen ez könnyebben éri el az embereket. Csodálatos dalszövegeket kaptunk például Hujber Szabolcstól. A lemez szövegeinek nagyjából a felét neki köszönhetjük.

Mennyiben más angolul szöveget írni, mint magyarul?

Kristóf: Angolul ritmikailag könnyebb, mint magyarul, és általában amit megírsz angolul, arról később kiderül, hogy magyarul nem hangzik jól.

Bálint: Én azt érzem, hogy amikor magyarok írnak angolul dalszöveget, akkor sokszor úgy alakul, hogy a dal nem igazán szól semmiről. Szerintem ez nem jó. A dalszövegírás egy nagyon intim dolog, angolul könnyű elbújni a sorok közé, magyarul ezt nem lehet, hiszen itt azonnal érted, miről énekelsz, és ezt a közönséged is hallja.