A címben említett jelenség például nagy problémának számított nem csak a VOLT utolsó napján, hanem az egész fesztivál ideje alatt. Emellett azért jutott még jó dolgokból is bőven a zárónapra.DSC_0250

Idén bizonyosodott be számomra, hogy nem csak én vagyok okostelefon-függő; napközben mindenhol olyan mondatokat csíptem el, hogy „lemerültem”, „tölteni kéne a telefonomat”, „nem igaz, hogy 700 egy töltés”, stb. És igen, 700 ft-ba került egy telefontöltés, ami a magyar embernek irdatlan nagy lehúzás. Mindenki megpróbálta kibekkelni ezt az opciót, a városi éttermekbe és arra a néhány helyszínre hordták a fesztiválozók a telefonjaikat, ahol a VOLT területén belül találtak áramforrást. A legtöbben épp eleget szomorkodtak a 2500 Ft-os kempingdíjért is, és aki minden nap a töltőállomásra hordta a telefonját, kapásból 5000 Ft-tal kevesebbet tudott elsörözni, ami láthatóan-érezhetően nagy érvágás volt sok fesztiválozó számára.

Emellett azonban nem sok rossz mondható el a fesztiválról. Az évről évre erősödő és rekordokat döntögető VOLT idén egy napon teltházas lett, és az összlátogatottsága is növekedett: összesen 123.000 látogatót fogadott be.

Délután háromkor borzasztóan erős szembe  nappal küzdött meg (a) The Biebers a nagyszínpadon. Nem volt azonban nehéz dolguk, hiszen lojális rajongóik Puskás Peti frontember hergelésére lelkesen ugrálták végig az összes számot. Nem gondoltam, hogy az egyébként popzenében utazó, állandóan a szexizésről beszélő Biebers ennyi rock and rollt képes belevinni a produkciójába. Dalaikat újrahangszerelve rengeteg zúzós téma hangzott el, a dobosuk pedig több szám végén metálzenésznek hitte magát, és szanaszét verte a hangszerét. Bebizonyította a zenekar, hogy aki popszámokat ír, élőben még lehet rocksztár.

DSC_0705

A Wellhelo elsöprő erejű berobbanása a fesztiválokon kapott színpadaikon is leképeződik: Fluor és Diaz csapata az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpadon kapott délutáni fél hatos időpont ellenére húszezer embert vonzott maga elé. Hogy úgy nagyjából érezzük ennek a súlyát, azt mondanám, ránézésre körülbelül ugyanennyien voltak néhány nappal ezelőtt a Tankcsapdán. A popbanda koncertje ráadásul nem csak ettől volt hangos: egy kerekesszékes fiút emelt fel és adott előre egészen a színpadig a tömeg. Levi, aki azóta több ezer megosztást kapott a Facebookon és más felületeken, még a színpadra is felkerült. Diaz és Fluor egymás vállára borulva ünnepelték, hogy ilyen nagy hatással képesek lenni valakire, a közönségből többen sírásban fakadtak ki.wellhello

John Newman este tíztől adott koncertet az OTP Junior-Petőfi Rádió Nagyszínpadon. A fekete-fehérbe öltöztetett zenekar CD-minőségű produkciót nyomott a VOLT-on. Nem spóroltak a sessionzenészekkel, a vokalistákkal, és a fúvósokkal színesített zene nem csak rádióslágerekként, de élőben is nagyon működik. John Newman pedig meglepően jó fej és közvetlen volt a közönségével.

A fesztivál záróakkordjaként Fatboy Slim került a nagyszínpadra. Gondolom ez a szervezők részéről nem volt tudatos, hiszen nagyobbat ütött volna egy David Guetta end show (de személy szerint én örültem ennek a sorrendnek). Quentin Leo Cook, azaz FatboySlim egy bivalyerős vizuálokkal tarkított show-t hozott nekünk, amiben egészséges arányban oszlott meg a diszkó és a rock and roll. Meglepő volt azonban, hogy rengeteg nem saját témát játszott, a produkció fele az aktuális elektro-slágerek ütemeiből állt. Néhány helyre bejátszott egy „funksoulbrother” mondatot, meg bebizseregtette a közönségét néhány általa kreált dallammal, de aztán valahogy minden szám úgy ért véget, hogy egy aktuális szerzeményt lehetett benne felismerni. Gyakorlatilag egy hakni volt az egész, de ez nem jelentette azt, hogy élvezhetetlen is. A hajnali DJ-kel ellentétben FatboySlim semmit sem vitt túlzásba, tízperces etapok helyett változatos repertoárt mutatott be, így a nem-diszkósok is unalom és fejfájás nélkül tombolhatták végig a bulit.DSC_0304

Az idei VOLT összességében egy színes és sokrétű fesztivál volt, világsztárokkal, izgalmas produkciókkal. Remek ötlet volt a két nagyszínpad és azok egymással szembe állítása, melynek ötletét nyilván külföldi fesztiválokról hozták, de ez tökmindegy. A Jana színpadért is nagy piros pont jár tőlem, hiszen minden éjjel, amikor mások a fesztivál sűrűjében egy DJ buliján járkáltak fel és alá, a gitárzenét preferáló magyar zenehallgató megnézhette egyik kedvencét ezen a helyszínen.
A mérce magas lett, folytatás: 2016. június 29.–július 2.

Fotók: Dancs Enikő Bianka

Ezúton is elnézést kér a szerző, hogy nem egyeztetett a fotóssal, milyen koncertekre látogassanak együtt.