Lapunk és a Majdnem Híres Rocksuli csütörtöki beszélgetésén a Cloud9+ volt a vendég. A téma a zeneipari trendek változásán túl az elektronikus zene jelene és jövője volt, valamint az, hogy hogyan tudja egy zenekar megszervezni a saját menedzsmentjét.  

DSC_0241

A Cloud9+-os srácok idén arra az elhatározásra jutottak, hogy átveszik saját menedzselésüket, és külsős tagok helyett mostantól maguk látják el a zenekar teendőit a koncertszervezéstől kezdve az internetes média kezelésén át a sajtómegjelenésekig vagy a szponzorációig. Egybehangzó véleményük szerint így még inkább a sajátjuknak fogják érezni a zenekart, ráadásul az „önmenedzsment” sikerének érdekében olyan szemléletváltáson kell keresztülmenniük, ami pozitívan fogja befolyásolni a zenekar teljesítményét és a közös munkát. Egyáltalán nem félnek az így megszaporodó feladatoktól: mint elmondták, nagyon jól tudnak együtt dolgozni, hiszen így is olyanok, mint egy nagy család. A Facebook-oldalukat például most is ők viszik, mindent saját kezűleg töltenek fel, nem pedig – ahogy Szivák Zsolt elmondta – egy PR-es lány egy irodaházban. Sőt a szponzori ajánlatokat eddig is saját körben intézte a zenekar. Nekik nem is kellett átlépni a bűvös 10000 lájkos határt, ahonnan – mint Réz Györgytől megtudtuk – egy zenekarral általában elkezdenek szóba állni a cégek, hiszen már jóval ezelőtt is akadtak szponzoraik: eddig egy energiaitalt gyártó cég és két ruhamárka kereste fel őket.

Bihari Balázs arra volt kíváncsi, mennyiben érzik magukat egy új generáció képviselőinek. Tóth Bertalan válaszából kiderült: bár ugyanazt a zenét hallgatják, mint a közönségük, mégis másképp, hiszen nekik belülről is ismerniük kell a zenét, annál is inkább, mivel követniük kell a zenei technika fejlődését (a drum and bass „technikai sport” a zeneiparon belül). Biksi Gábor hozzátette: az ő zenéjük nem egyfajta generációs zárvány, hanem 15 éve haladnak a korral, és együtt változnak a trendekkel. Ez azért is lényeges, mert szerintük a közönségnek is fontos, hogy jó és trendi zenét hallhassanak.

DSC_0299

Mint közismert, nagyon nehéz ma Magyarországon pályakezdő zenekarral befutni. A Cloud9+ példaértékű kivétel, hiszen a YouTube-ra feltöltött Supernova című számuk sikere után egyből az egyik legnagyobb kiadó kínált nekik szerződést. Tóth Bertalan ennek kapcsán elmondta: kicsit félt is, hogy mennyiben szólnak majd bele a munkájukba, de aztán végül szabad kezet kaptak a zeneszerzés terén, a kiadó csupán a „futtatásukkal” kapcsolatos ügyeket intézte. A kiadó és a menedzsment nagyon sokat segített nekik, viszont abban is biztosak, hogy semmit sem értek volna el, ha nem csinálnának alapból olyan zenét, ami elnyeri a közönség tetszését. Mivel a lemezkiadás gyakorlatilag megszűnt, ők is abban bíznak, hogy egyre több ember jön el a koncertjeikre, annál is inkább, mert elmondásuk szerint élőben sokkal jobbak, mint felvételen.

Balázs Konrád szerint a magyar zenei közegben a produkciójuk a Brainshez áll legközelebb. A srácok szerint megtisztelő, hogy egy ekkora zenekarral említik őket egy lapon, és nagyon szeretnének egyszer ott tartani, ahol most ők. Mégis megjegyezték: a drum and bass egy stílus, nem egy zenekar! (Tóth Bertalan és Biksi Gábor egyébként a metál felől jöttek.)

DSC_0217

Jövőbeli terveikről elmondták: egyelőre nem terveznek külföldi karriert, inkább arra koncentrálnak, hogy itthon még nagyobb sikereket érjenek el. Viszont egyszer, ha elég nagy színpadi rutinra tesznek szert, szívesen nyitnának külföld felé is. Persze tudják: ott még inkább oda kell tenniük magukat, hiszen nagyon más a mérce, a piac pedig teljesen másképp működik és sokkal nagyobb, mint itthon. Véleményük szerint jelen pillanatban egy igazán nagy külföldi kiadó jó esetben meghallgatná őket, és nem válaszolna. Ha egyszer elindulnának a világhír felé, akkor sem Angliában, hanem Ausztriában, Hollandiában próbálkoznának először, de szívesen nyitnának a közép-európai régió más országai felé is.

A Cloud9+ a csütörtöki beszélgetés alapján egy dinamikus, kíváncsi, tanulni akaró csapat, akik előtt még rengeteg lehetőség és szép karrier áll.

A MHRS zeneipari beszélgetéseit a VOLT Fesztivál végéig mindennap megtalálod a Diákhitel Kávézóban, a fesztivál bejárata mellett 17 órától. Kényelmes párnákkal, árnyékkal és minden nap egy 5000 forinttal feltöltött fesztiválkártyával várunk titeket, melyet egy egyszerű játékkal nyerhettek el tőlünk.

Fotók: Dancs Enikő Bianka