“Csürhe”, motyogja maga elé egy bácsi a vasútállomás előtt. “Olyanok, mint a bevándorlók”, suttogja a mámi a buszon a vele szemben ülőnek. “Már most utálom őket”, fakad ki egy férfi a kisfia előtt a strand öltözőjében. Sopronban nem mindenki szeret minket, földön ülő, hátizsákos fesztiválozókat, de azért akadnak néhányan, akiknek tetszik ez a néhány napos hacacáré – ezt a kifejezést is egy random nénitől lopom.

GRUMPY_2_1

És persze vannak, akik tudják, hogy kell jó üzletet csinálni: a Lővér Kempingtől nem messze nyíló italmérések egyikének pultosával egészen összebarátkozunk, és szinte törzsvendégként fogyasztjuk a zsíros kenyeret meg a finomabbnál finomabb italokat – a fesztiváláraknál nyilván jóval olcsóbban. Azt meg félve írom csak le megint, hogy a strandon is kellemes órákat tölthetünk el fesztiválportól és fesztiválzajtól mentesen, de ha mindenki idejönne, aki napi- vagy hetijegyet váltott, mozdulni sem lehetne. Szerencsére még lehet.

A szerdai, hivatalosan első nap érdemi részét a bő másfél évtized után még mindig szórakoztató, minden alkalommal remek hangulatot teremtő Bëlga koncertjével nyitom, és az egyik új közönségkedvenc, a Fizetésnap mellett a Bezzeg régen című dalt nevezem ki az idei fesztiválos himnuszomnak (ennek okairól lásd előző cikkünket – a szerk.). Nemzedéktársaimmal később folyton ebből idézünk, és próbálunk magunkon is nevetni, hiszen mi is nosztalgiázunk. A Tankcsapda végét és a Quimby elejét a sajtókonténerből hallgatom – összekötöm a kellemeset a hasznossal, pedig lehetnék kint is. Bezzeg régen kimentem volna…

GRUMpy_ny

Aztán következik Slash, a Guns N’ Roses legendás gitárosa, az idei VOLT egyik legnagyobb sztárja, aki a nyolcvanas évek óta a fején felejtette a cilinderét, és mivel a hosszú, göndör haj, a napszemüveg és a tetoválások is megvannak még, olyan, mintha a régi lenne. Persze nyilván nem az – új számok és olyan slágerek váltogatják egymást, mint a You Could Be Mine vagy a Welcome to the Jungle, amiket hallgatni ugyan nem rossz, bár természetesen szokatlan is, hogy az a csávó énekel, akiről a legtöbben csak annyit tudnak, hogy nem Axl Rose-nak hívják. Myles Kennedyről van szó egyébként, a zenekar neve pedig The Conspirators. Tisztes távolságból figyelem őket, nem megyek be birkózni a tömegbe (bezzeg régen bementem volna), és az új dalok nem is ragadnak magukkal igazán, bár némi energia azért így is árad a színpadról.

GRUMPY_BENEZ

A magyar fellépők közül az őszi visszatérése óta rendületlenül koncertező Hiperkarma érdekel leginkább, és nem is kell csalódnom benne: Bérczesi Robiék dobbal, basszussal és lidocainnal csillapítanak fájdalmat. Mivel a zenekar személyes kedvencem (még megboldogult fiatalságomból, ugye), nem szeretném tagadni elfogultságomat – rövid, de kerek koncertet kapunk, viszont a Hiperkarmával kapcsolatban még mindig azt a legfontosabb leszögezni, hogy egyáltalán létezik és zenél, Bérczesiről pedig azt, hogy „megtisztulása” óta továbbra is tisztának tűnik. Az éjszakába jócskán belecsúszva a hazai drum and bass hatalomátvételének egyik nyertese, a Brains koncertjébe hallgatunk még bele, másnap pedig a műfaj angol képviselője, Mark Wilkinson muzsikájába.

grumpyka

A csütörtöki nap amúgy sokkal kevésbé izgalmas, mint a szerdai, bár a Bastille koncertje minden tinilány számára a fesztivál fénypontja, és minden szám után megjegyzi mindegyikük, hogy Dan Smith mégiscsak a legjobb pasi a világon, sőt az egyikük azt mondja, ha egyszer megérinthetné, az élete legboldogabb napja lenne. A fesztivált egy spontán soproni házibuli kedvéért hagyom el, ami sokáig tart ugyan, de szerencsére kialszom magam, annyira, hogy reggel fel tudjak kelni és időben elhagyjam a kempinget. Mint kiderül, ha nyolc óra után pár perccel még bent tartózkodnék karszalag nélkül, büntetésből ki kellene fizetnem egy napijegy árát, az első fesztiválbusz viszont csak negyed tízkor indul a Lővérekből a vasútállomás felé. A szervezőknek ez a cinizmusa a nulladik napi karszalagos és kártyás procedúrákra emlékeztet. A vonaton hazafelé egy lányt éppen megbüntetne vagy leszállítana a kalauz, mivel nincs pótjegye és nincs egyetlen forintja sem, egy másik lány azonban kisegíti, és fizet helyette, így legalább látok valami szívmelengetőt is.

Fotók Grumpy Cat nélkül itt.