A VOLT harmadik napján is folytatódtak a délutáni zeneipari beszélgetések, melyeket a Majdnem Híres Rocksuli a FÉLonline-nal közösen vezényel le. Ezúttal az Elefánt volt a vendég, akik változó ütemben szereznek új rajongókat, de számukra a kezdetek óta a legfontosabb, hogy jó dalokat írjanak.                                 

DSC_0183

Már a beszélgetés elején kiderült, hogy bár a zene az elsődleges, az Elefánt több tagja érdeklődik a hátország iránt, Németh Szabolcs dobos például el is végzett két képzést a Majdnem Híres Rocksuliban. Ő volt az, aki behozta a zenekarba a „tudatos attitűdöt” – ezzel a kifejezéssel utalt arra a hozzáállásra, hogy nemcsak kidobálják a lemezeiket és különböző tartalmaikat, hanem előre gondolkodnak és terveznek. Eleinte azonban egyáltalán nem úgy nézett ki a zenekar, mint ma – Szendrői Csaba énekes-gitárostól tudtuk meg, hogy karrierükben vízválasztó volt a Kodály Method róluk készített videója, mert erre állt össze a jelenlegi produkció, ami korábban leginkább egy szobagitár-projektre hasonlított.

DSC_0087

„Akkor tulajdonképpen elsősorban a Kodály Methoddal járó hype-ot kellett meglovagolnotok?” – kérdezte Réz György. Szendrői Csaba kifejtette, hogy a zenekar szinte emiatt jött össze, és ténylegesen egy videó robbantotta be náluk a motort. Kitértek a másik ugródeszkára, a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutatóra is, ami miatt a Petőfi Rádiótól időszakosan nagyobb figyelmet kaptak, de a műsor végeztével már egyetlen dalukat sem játszották. A zenekar egyébként higgadtan állt hozzá a műsorhoz, „jó ügynek” tartották, ami rádiós játszás mellett országos tévés bemutatkozást, gyarapodó Facebook-lájkokat és YouTube-megtekintéseket hozott nekik. Nagyot néztek, amikor szembesültek azzal, hogy 700.000-es nézettsége volt a tavalyi műsornak, sokkal kevesebbnek hitték. Réz György itt világított rá az idei zenekarok szerencsétlenebb helyzetére, akik az átalakult közmédiában korántsem tudtak annyi embert a Petőfi TV elé ültetni, mint a tavalyiak az M1 elé.

Az Elefánt azonban nem csak akkor mozdul meg, ha a tévébe hívják őket, maguktól is aktívak, és kreatív eszközökkel próbálnak a felszínen maradni. A tízezredik Facebook-lájk elérésére például flashmobot szerveztek Budapesten, ahová az ország számos pontjából érkeztek rajongók. A koncepció az lett volna, hogy Szendrői Csaba vezényletével egy nagy közös zenélést csapnak, de „egy perc után agyfasz lett belőle”.

DSC_0070

A beszélgetésen részt vett Chikán Eszter, a zenekar menedzsere és egyben kiadójának, a Launching Gagarin Recordsnak a vezetője is. Eszter dicsérte a csapat hozzáállását, elmondása szerint lehet velük előre tervezni és koncepcióban gondolkodni, ami szerinte elengedhetetlen egy zenekar megfelelő menedzsmentjéhez. Napi kapcsolatban vannak egymással, és havonta legalább egyszer személyesen is találkoznak, hogy leegyeztessék a nagyobb kaliberű teendőket. A moderátorok kérdésére Eszter bemutatta a kiadót is, melynek repertoárjában többek között olyan előadók szerepelnek, mint a ColorStar, a Jurij, a Jónás Vera Experiment vagy a Dope Calypso. Eszterék számára nem probléma, hogy nem mindegyik zenekaruk aranybánya, ugyanis zenei, nem üzleti szempontok alapján rekrutálnak, egy sokszínű repertoár kialakítása volt a céljuk.

Az Elefántról kiderült, hogy tudatosan, profin, de kellő öniróniával haladnak előre. Egyre növekvő bázisuk a bizonyíték arra, hogy ma Magyarországon a Lázár Domokos (Esti Kornél-gitáros) által emlegetett „coelho hip-hopon” kívül másra is van igény.

Fotók: Dancs Enikő Bianka