Régóta tartozom már magamnak azzal, hogy élőben is meghallgatom a Képzelt Várost. Kicsit megijedtem, amikor kiderült, hogy erre a jeles eseményre éppen az A38 tetején fog sor kerülni. Félreértés ne essék, imádom a hajó teraszát, de a fejemben valahogy a helyszín nem passzolt össze az együttessel. Féltem, hogy ez el fog venni a koncert élvezeti értékéből. Szerencsére néha még én is tévedek.

DSC0002

 Az estéhez a bemelegítést a Makrohang nevű instrumentális formációtól kaptuk, akik egy jó húsz perces késéssel kezdtek. Nem tudom, hogy a koncertet alapvetően így tervezték-e, vagy csak az időszűke miatt alakult át a koncepció, de a három srác megállás nélkül zúzta végig a számokat. Kicsit olyan érzésem volt, mint amikor tanulás mellé benyomok egy lejátszási listát. Élvezem-élvezem, de azért közben másra figyelek. Így nem tehettem mást, mint lehunytam a szemem, és a közönség nagy részéhez, illetve a zenekarhoz hasonlóan előre-hátra ringatóztam. Azonnal éreztem, hogy miről is szól instrumentális zenét hallgatni, a gondolataim csak úgy szárnyaltak. Szívesen tudtam volna meg többet azokról, akik ezt az érzést elhozták nekem, de az utolsó szám előtt azért a frontember elmondta, hogy ők a Makrohang, és amúgy is helló mindenki.

Az igazi kérdés számomra a Képzelt Város koncertje volt, mert őket hallgatva eddig csak négy-öt szám mozgatott meg bennem valamit, ezért nagyon reménykedtem, hogy koncerten ez másként lesz. Szerencsére nem kellett aggódnom, az első pillanattól kezdve világossá vált: az együttes annyira különleges jelenség a színpadon, hogy a figyelmem lekötésével aligha lesz problémájuk. Még akkor is, ha a közönségükhöz ők se beszéltek sokkal többet, mint az előttük játszó Makrohang.

DSC0015

Nehezemre esik pontosan leírni a „jelenséget”, a koncertélményt, amikor úgy éreztem, hogy a tagok játék közben mintha nem is evilági lények lettek volna. Mindannyian annyira elmélyültek abban, amit játszottak, hogy kívülről az látszott, mintha teljesen kizárnák a rajtuk kívül eső világot, ebbe beleértve a színpadon álló társaikat is. Ettől függetlenül mégis teljes összhangban egymással,különlegesen figyelmesen zenéltek. Egyedül voltak a saját világukban, mégis kicsit együtt. Hiába, meglátszik az a majdnem tízévnyi közös munka!

Talán ennek is köszönhető, hogy élőben Kovács Ákos (a Képzelt Város frontembere – a szerk.) hangja is sokkal jobban szólt. Gyönyörűen belesimult a hátborzongatóan okosan, és szinte matematikai pontossággal szerzett zenébe, ami mégsem nyomta el az éneket. Ami miatt tényleg megéri Képzelt Város koncertre járni, az Barta Gyöngyi cselló játéka. Egy interjú során tudtam meg, hogy Gyöngyi szinte véletlen került be a zenekarba, de biztos vagy benne, hogy ennél jobb nem is történhetett volna velük.  Ha engem kérdeztek, sokkal több klasszikus hangszer kellene a magyar könnyűzenébe!

Fotók: Horváth Bernadett