Interjú Borsányi Dániellel, a K2 Társulat színészével

Borsányi Dániel a K2 Társulat tagja. Fiatal kora ellenére számos szerepben láthattuk a színpadon, élvezi a függetlenségét, egyelőre nem dolgozna a Barátok köztben, a kevés szabadidejét pedig zenélésre fordítja. Meg arra, hogy idén nyáron megnősüljön.

Borsányi Dani

FÉLonline.hu: Hogyan lettél színész? Céltudatosan, kis korodtól tervezted, vagy „véletlenül” alakult így?

Borsányi Dániel: Először a zene lépett be az életembe. Szerettem énekelni. A szüleim elvittek énektanárhoz, azután jött a zongora és később a gitár. Jó eszű gyerek voltam, matektagozatra jártam, de hamar rájött a családom, hogy a humán tantárgyakhoz “jobban ért” a gyerek, így drámatagozatos iskolában mentem, a Bródy Imre Gimnáziumba. Itt kezdtem ismerkedni a színházzal. Öröm volt csinálni, de sosem fogalmazódott meg bennem, hogy színész leszek egyszer. Idegennek tűnt a gondolat, mert a nagybetűs színészek olyan művészek, akiknek olyan velük született tehetségük van, ami nekem biztos nincs, úgyhogy ennyi. A továbbtanuláshoz szükséges felvételi papír leadásának időpontja előtt körülbelül egy héttel telefonon beszélgettem az egyik legjobb barátommal, és felmerült bennünk a gondolat: ha már négy évig foglalkoztunk színészettel, mindketten imádtuk, és jóformán semmi más nem érdekelt minket, akkor miért akarunk mi bankárok lenni? Jelentkeztünk a Kaposvári Egyetemre. Elsőre nem sikerült. Másodjára igen.

A K2 Színház tagja vagy: hogyan mutatnád be magatokat azoknak, akik esetleg még sosem hallottak rólatok?

B.D.: A K2 egy független társulat. Állandó játszóhellyel nem rendelkezünk, különböző színházakban mutatjuk be az előadásainkat és azokban is játsszuk őket tovább.

Milyen ma függetlennek lenni?

B.D.: Nem titok, a helyzetünk ma Magyarországon siralmas, főképp anyagi értelemben. Kevés a támogatás, vagy egyáltalán nincs. A nagyközönség, pláne a politika számára nem vagyunk olyan ismertek, hogy pénzzel támogassanak, mondjuk nem is szólnak bele a munkánkba. Ez szerencse, ugyanakkor hatalmas probléma is. Azért foglalkozunk színházzal, hogy a lehető legtöbb embert érjük el, és az előadásaink elindítsanak bennük valamit. A néző törje csak a fejét hazafelé a négyes-hatoson! Rengeteg unalmas és hatástalan színházi élménnyel „gazdagodtam” az elmúlt két-három évben, úgy látszik, most ez a tendencia. Mi nem ezt követjük.

A nagyközönség, pláne a politika számára nem vagyunk olyan ismertek, hogy pénzzel támogassanak, mondjuk nem is szólnak bele a munkánkba. Ez szerencse, ugyanakkor hatalmas probléma is.

Van-e olyan metódus, ami inspirál, közel áll a játékstílusodhoz, vagy inkább „eklektikusnak” jellemeznéd magad?

B.D.: Egyelőre még nem tudok nagyon messzemenő következtetéseket levonni a magam játékáról, színészetéről. Azt azért felismertem, hogy szeretek minél hamarabb tisztán látni. Kinek, mit, és miért mondok? Mi vele a célom? Ha ez nagy vonalakban megvan, akkor valahogy elkezd kialakulni a figura érzelmi háttere is. De előfordult, hogy csak fejest ugrottam a szerepbe, lesz, ami lesz. Persze a hozzáállásom nagyban függ attól is, kivel dolgozom.

Hiszel benne, hogy a színház, a művészet képes pozitív irányban megváltoztatni az emberi jellemet?

B.D.: Aki nem hisz ebben, nem értem miért foglalkozik ezzel?

 Vannak-e álomszerepek?

B.D.: Kifejezetten nem. Inkább műfajok. Leginkább a filmezés, nagyjátékfilm vagy sorozat. Nagyon szeretem a kosztümös történeteket, szívesen részt vennék egy Gyűrűk Ura folytatásban, vagy bármiben, ahol hős lehetek. Minden kisfiú erről álmodik. De ha színház, akkor a zenés műfaj érdekel most, mert még nem próbálhattam ki. Szerencsére a jövő évadban többször is lesz rá alkalom.

Mit gondolsz a tévészínészetről? Ha egyszer úgy gondolná egy producer: hej, ez a Dani de jól mutatna a Barátok köztben, elvállalnád?

B.D.: A jelenlegi helyzetemben nem. Szakmailag teljesen ki vagyok elégítve a jövő évadot tekintve, és úgy tűnik, hogy legalább egy szelet kenyérre minden hónapban telik majd. De nem jelenteném ki, hogy a jövőben soha, semmi ilyenben nem fogok szerepelni, hiszen a múltban is volt rá példa. Szerintem butaság előre korlátok közé szorítani magunkat. A lehetőségekkel élni kell, ha épp azt érzem jónak, vagy úgy gondolom, muszáj. Valamiért, valakiért.

Milyen a kapcsolatod a közönséggel? Jársz közönségtalálkozókra, beszélgetésekre? Meg szoktak ismerni utcán, kocsmában?

B.D.: Közönségünk egy nagyobb részét jól ismerem, beszélgetek velük máskor is, nem csak előadás után. Az is előfordult, hogy valaki felismert: nagyon furcsa érzés volt, először jól esett, de aztán elszomorodtam. Végtére is ki vagyok én, hogy engem fel lehet ismerni? Jött egy idegen, aki egy kis időre boldogabb lett attól, hogy engem megismert. Engem, aki senki, úgymond.  Persze én is felvidulnék, ha látnám Leonardo DiCapriót az utcán közeledni, de a különbség, azt hiszem, érthető.

Minket a színház maga érdekel. Minket az előadásokról folyó szakmai viták érdekelnek. Minket az érdekel, hogy az ország éppen hol tart a színházról való gondolkodásban – és nem az, hogy éppen hol tart a hatalomnak való megfelelésben. – idézet a K2 Színház nyílt leveléből

Ti sem mentetek az idei botrányos POSZT-ra. Megbeszéltétek egymás között? Mit gondolsz erről az egészről?

B.D.: Persze, sokat beszélgettünk róla. Magáról a problémáról, amiről a nyílt levélben beszélünk, már nagyon sokszor, és nagyon sokat társalogtunk együtt is, és külön-külön is a színházban, vagy a kocsmaasztal mellett. Akit érdekel, olvassa el az írást, elég részletes. Röviden annyit, hogy mindenki engedje el a múltból azt, amit kell, még ha áldozattal jár is: ismerje fel, hogy most a jelenben kell léteznünk.

Itt a nyár, az uborkaszezon: mit fogsz csinálni?

B.D.: Szerencsére sok a tennivaló, a K2-vel három fesztiválra is hivatalosak vagyunk. A Spot fesztivál a romániai Nagykárolyban lesz, a 25. Theather fesztivál pedig Szegeden: idén mi leszünk a díszvendégek, és minden idei előadásunk megtekinthető majd. És újra meglátogatjuk az Ördögkatlan fesztivált, ahol a tavalyi nagyharsányi legendákból és történetekből szőtt előadásunk után most Kisharsányba megyünk kutakodni. És nem mellesleg megnősülök.