Azt hiszem, senki nem lepődik meg azon, ha azt mondom: a nyolcadik Fishing on Orfű is tökéletesen sikerült. Már évek óta ez megy, minden évben megpróbálunk csalódni, de egyszerűen nem tudunk…

jo1jpeg

Június 17-én pontban 12 órakor a Fishing on Orfű megnyitotta kapuit. Miután mindenki beszabadult a paradicsomba, felverte sátrát és magához vette első italát, megszállt az a bizonyos, már sokak számára ismerős FOO életérzés – amikor a tó mellett, a fák árnyékában üldögélünk fröccsel a kezünkben, barátaink társaságában -, melyet idén is az a 7000 szerencsés élhetett át, akik időben jegyet vásároltak. Ezt az idillt pedig csak egyféleképpen lehet fokozni: a legjobb magyar zenekarok koncertjeivel.

Kispál és a Borz másodszor is

Igaz, hogy egy Kispál koncert nagyjából olyan, mint a sör egy kurva meleg nyári napon: ha nem jó, még akkor is elég jó… nem tudom, miért van mégis hiányérzetem az idei föllépéssel kapcsolatban, amit legalább annyira remegve vártam, mint a tavalyit… Jutkát vonítani mindig jó. A Zsákmányállat mindig jó. Az És hogyha máshová kerültől pedig kijött a könnyem. A Ha az életbent meg mindig is rühelltem. A koncert exkluzivitásával sem volt gond, nagyon „nekem szóltak”, Kispál András pedig Diósival prezentált táncművészeti performanszukban legalább olyan jó kígyó volt (tudjátok, amelyik lenyelte az elefántot A kis hercegben), mint gitáros. Azzal se jöhet az ember, hogy hát megöregedtek, mert nem, ők nem (csak az előttük játszó HS7), csak a közönség fiatalodott meg. És ezt az egész korosodás-kérdést olyan édesen tette fel a színpadra és mutatta meg szépségét a Dal elalváshoz alatt bejátszott gyerekes home video… Volt pogó is (jajj, milyen pogó volt!) a drámaoldó Kicsit szomorkásra, meg délnek vitorlázó fiatalok a közönség kéz-tengerén, de valami mégis hiányzott: sokkal-sokkal több szám a mostanra beígért négy albumból! Az ígéretet kérném szépen a következő koncerten betartani szíveskedjenek, CSAK a következő négy albumról akarok számokat hallani, vagy játsszák le nekem az egész diszkográfiát, különben hiányérzetem marad. Braun Barna 

Az első napot az idén debütáló Víziszínpad programjai nyitották. Igazán jó az ötlet, kifejezetten hangulatos akusztikus koncerteket vízparton hallgatni; reméljük, jövőre marad a koncepció, és az időjárás is jobban kedvez a helyszínnek.

Miután megnéztük, hogy idén vajon sikerül-e valakinek (vagy legalább Rátgébernek) átugrani a tavat, visszamásztunk a hegyre, kezdődött az este. Mondanom sem kell, a Wellhellóra rengetegen voltak kíváncsiak, sokan ki is szorultak a Vans sátorból, de sebaj, kint is mindenki hibátlanul tudta a szöveget. Az Apuveddmeg után jött az Élvezd és az Utolsó tánc a Punnanyval a Boldogság, te kurva nagyszínpadon. Az éppen feloszló Subscribe utolsó orfűi koncertjén sem okozott csalódást, hiányozni fog a belőlük áradó lendület és energia… Ha pedig inkább kicsit nyugodtabb vizekre akartunk evezni, a Képzelt Város és a Néhai Bárány volt a tökéletes választás. Utóbbi kisebb kreatív szünetet tartott, de hatásos volt a visszatérés: a 3 tagúra szűkült zenekar újult erővel játszott, bemutatott egy friss dalt, és még arra is volt idejük, hogy fessenek maguknak egy saját mezt, amivel a mostanában hányattatott sorsú PMFC-re hívták fel a figyelmet.

jo2jpeg

A második nap estéjére megérkezett a beígért eső, de a közönség alkalmazkodott: mindenki kapucniban és gumicsizmában ugrált a PASO-n vagy nyomta a „TÁNC!”-ot az Elefánt koncertjén, amelynek Kedvenc felhőmből című dalára hullottak a legszomorúbb cseppek. A Vans sátorban mindeközben azt tapasztaltuk, hogy a Pegazusok, a Hősök és az Alvin egymásutánja nem is olyan furcsa, mint első hallásra tűnik. Ha ezután a PMFC színpadhoz vezetett az utunk, igazi zúzós hardcore-rock-metal sorozatba csöppentünk az AWS, az Uzipov, a Blind Myself és az Apey and the Pea által, bár fogalmam sincs, hogy fértek el az egyébként nagyon stílusos, de nagynak nem mondható színpadon. Aki pedig még ezután sem fáradt el, azt a Supernem várta túl a frekvencián…

Aztán jött a zseniális, de mégis szomorú utolsó nap: most vagy soha. Volt, aki már délután sátrat pakolt, hogy semmi ne szakíthassa meg az éjjeli mulatozást, de voltak, akik kijelentették, hogy a fesztiválnak akkor van vége, amikor ők mondják, és maradnak még pár napot.

Estére ismét eleredt az eső, de ez egy cseppet sem zavarta a Meztelen Diplomatákat, a sunshine beachpop végül elkergette a felhőket. Aki pedig inkább a Vans sátorba menekült, azt a Run Over Dogs vezette a rock’n’roll intenzív és provokatív világába. Ezután már lehetett is sietni a PTE nagyszínpadhoz az Ivan and the Parazollal elénekelni, hogy „kislány add a kezed”, merthogy pár legendás Illés dal is került a saját slágerek közé. Aztán felfelé vettük az irányt a Borfaluba egy fröccsért és természetesen a Bohemian Betyarsért, akikből bármikor elképesztő jókedv és őrültség sugárzik.

jo3jpeg

Aki a mindig vidám Blahalouisianán maradt a Vans sátorban, igazi supergroupot láthatott: a zenekar Vitáris Ivánnal, a Middlemist Red tagjaival és Kiss Tibivel együtt énekelte a My Babyt.

A fesztivál elmaradhatatlan fellépője természetesen a Kiscsillag, akik bemutattak egy új, még címtelen számot, melynek refrénjét a közönség egy része (legalábbis a kivetítők tanulsága szerint) már meg is tanulta. Ezután pedig felcsendült a csak itt, csak nekünk, a várva várt nóta: a Fishing on Orfű. Ha ez nem lett volt elég az eufóriához, éjféltől a Hiperkarma tért vissza és megmutatta, hogy az immár józan Bérczesi Robi is ugyanolyan zseniális, mint volt (igaz, most kicsit megszeppenve áll a színpadon, de tény: a zene ugyanakkorát üt). És ha már Fishing, mi mással is zárulhatna Magyarország legcsaládiasabb fesztiválja, mint egy remek Fish! koncerttel. A zenekar új dobossal, új dalokkal és azzal a már megszokott energiával érkezett, ami most is megkoronázta ezt a csodás négy napot…

Akár a környezet, akár a társaság, akár a zene (vagy a fröccs) teszi, de mindig öröm ide visszatérni, úgyhogy azt hiszem, megőrizzük jó szokásunkat, és jövőre is Orfűn indítjuk a nyarat!

Rajzok: Ódor Bence