Az ékesszólásról részlete

I.

Ha van megérdemelt pofon, az a pofon az volt.
Csípőficama lehetett, enyhén sántított,
még jóban is voltunk, a háta mögött mégis
kinevettem, hogy „ja, az a nyomorék”,
mások előtt, és a fülébe jutott.

II.

A szomszéd ház előtt találkoztunk össze,
én kissé kedélyeskedve üdvözöltem,
ő azzal, hogy „minek nevezel te engem?”,
és lendült a keze, amivel meglepett,
de igazán rosszul csak a szégyen esett.

III.

Pár éve, amikor egyszer azon a környéken jártam,
összefutottam vele egy forgalmas kereszteződésben —
megismertük egymást, köszöntünk, megálltunk,
kezet is fogtunk, cigarettával kínáltuk egymást,
és jobban beszélgettünk, mint egy régi baráttal.

Fotó: Horváth Benji