Laza félház előtt mutatkozott be először Magyarországon a Nouvelle Vague alapítójának, Marc Collinnak az új projektje, a Bristol. A kicsavart, átértelmezett triphop dalokkal egyszerre sújtottak és szórakoztattak. Várjuk vissza őket!

DSC_0495

A bemutatkozó komor és lehúzó Roads és a debütáló nagylemez dalai után, igazi film noir hangulatot, drámát, felemelő és nyomasztó pillanatokat vártam a Bristoltól és úgy fest, imáim meghallgattattak. Sőt, azt is megmutatták, abban is jók, ha közönség tapsoltatásról és táncoltatásról van szó.

DSC_0590 (2)

No, a koncertkezdésnél egy pillanatra megijedtem, hogy talán túl sokat reméltem az estétől, a nyitó dallal ugyanis nem érkezett meg rögtön a várva-várt „sújtás”. Másodiknak dobták be a Roads-ot, Jim Baur csodálatos előadásával, aki pont úgy énekelt és gitározott végig, ahogy egy valamit magára is adó hatvanas évekbeli film főhősének illik: meg kell halnia minden este a színpadon. Partnere pedig mesteri kimértségével, finom, mégis – a gyorsabb számok alatt – élettel teli mozgásával olyan volt, mint egy wamp díva, tökéletesen működött közöttük a kissé fülledt feszültség.

DSC_0606

A Roads által megteremtett hangulat után a Widows alatt egyenesen földbe döngöltek: tiszta libabőr voltam a szomorú szám alatt, a közönségen pedig tapintani lehetett a jó értelemben vett döbbent csöndet. Majd miután nagyon „lehoztak” mindenkit, a rákövetkező dalokkal – és főként a Mad about you-val – egy pillanat alatt igazi, laza, táncos mókává változott a koncert. A zenekarnak egyébként végig ez a hullámvasutazás volt a taktikája: egyszer az egekig emeltek, könnyedebb, táncolósabb dalaikkal, majd az éteri magaslatok után ismét következett a „dráma” és a sötét mélységek, mint amilyen a Gabriel is.

DSC_0822

A koncertet a dögös Paper Baggel zárták, majd a vissza utáni visszánál zavartan közölték, hogy igazából ennyi daluk van, de szívesen eljátsszák az egyiket még egyszer: természetesen a Mad about you is előkerült a duplázásnál. A vissza utáni vissza pedig igazi örömjáték volt, közönség tapsoltatással és énekeltetéssel, felszabadítva minket a lentek és fentek világából, puszta örömöt hagyva maguk után a nézőtéren.

DSC_0544

A hazai debütálásuk után nagyon úgy néz ki, Marc Collin ismét nagyot alkotott és csak reménykedni tudunk benne, hogy a Bristol legalább annyit fog visszajárni Magyarországra, mint a zseniális producer másik projektje. Mert úgy fest, Budapesten is megőrülnek a Bristolért.

Fotók: Dancs Bianka Enikő