Megszólalt az a kibaszott vekker! Ettől a reggeltől rettegek egy hete. Most eljött, én meg okosabb semmivel se lettem, és még pihentebb sem. Éjjel vergődtem addig, amíg dolgozott bennem az adrenalin, az mélyen aludni nemigen hagy, ahogy kopácsol a szív és kattog az agy, az ágy meg forog velem együtt, álmom ne is elemezzük!

WC, zuhany, tévé, kávé, van időm úgy hétig kábé. Reggelizni nem ártana, kell a tápanyag, a könyvet újra átlapozom, hátha rám ragad valami még abból talán, ami hátravan. Sajnos, ilyen tételből is akad számtalan. Visszaút már nincsen innen, és még tiszta ingem sincsen. Na, ez talán jó lesz, csak van egy borfolt rajta, meg mínusz egy gomb, de a nyakkendő majd azt is eltakarja. Na, gyerünk, indulás, irány az egyetem, jó lenne végre már túl lenni ezeken!

„Hellósztok, szevasztok! Mi van, mi a pálya? Elkezdődött? Ki vizsgáztat? Prof is bent lesz máma? Már meg is jött? Hú, bazmeg! Be vagyok ijedve! Hangulata milyen? Elsőnek ki megy be? Én a vége felé, úgysem tudok semmit! UV ebből mikor van? Tanultál rá? Mennyit? Micsoda? Komolyan? Másfél hónapot? Akkor én inkább meg sem szólalok. Na, mehet be valaki! Menjél csak, aztán egy kalappal! Engem a tananyag egyelőre marasztal!”

Ajtónál mi történt? Kijött egy hervatag tag. „De gyors voltál! Leblokkoltál? Tételt visszaadtad? Melyik volt az?… És ahhoz vajon mit kell tudni?… Te se vágod? Én se vágom! Meg fogok bukni!”

Megint kijött valaki. „Megvan?… Hányas?… Megvan, az a lényeg! Melyik tételt húztad, inkább azt meséljed?… Picsába, azt tudtam pont, kurva élet! Különben sorba vannak rakva? Melyik feléről húztál? Kifértél egy lapra? És mi volt, hagyta végigmondani? Jól ment? Hallod, kérdez órait?! Vagy a tankönyv elég? És mennyire tudtad? Nem volt veled szemét? Indexedbe benézett? Enyémbe ne nézzen! Többi vizsgád megvan? Nekem nem egészen.”

„Nem megy be senki? Jól van, bemegyek! Szorítsatok nekem addig, oké, gyerekek?! Tiszteletem, jó napot kívánok! Húzok: hatos, lófaszt, kilences, bocsánat! Lapot kaphatok? Feladat világos!” Tételcímet felírom, kicsit kivárok, hátha a felelőtől valami kiszivárog. Csak jusson eszembe! A papírra bámulok, fejemben kavarnak fogalmak, dátumok, bevillan pár dolog, az agyam már forog, a tollam megindul, körmölök, vázolok.

Rajtam van a sor, kiülök előre, vizsgáztató hátradőlt, kezdhetem felőle. Mondom a tételt, kérdez is belőle, ha nem tudom a választ, kitérek előle. “Ezt tudtam, Tanár úr, csak nem ugrik be éppen, pedig ott van a tankönyvben jobb oldalt középen! A kérdésére a válasz itt a nyelvem hegyén. Amúgy, amit tudtam eddig, az kettesre elég? Hú! Az Isten áldja meg, nagyon szépen köszönöm! Ha minden vizsgán átmegyek, majd kijavítom, esküszöm! A viszontlátásra, további szép napot!”

“Gyerekek átmentem! Olyan boldog vagyok! Igyunk egy sört gyorsan, kívánom már nagyon, ezt a tárgyat felejtsük el, javítson a faszom!”