Új szolgáltatás a hazai munkaerő piacon. Gyakorlati tapasztalatra váró gyakornok jelöltek és friss munkaerőt kereső vállalatok szerencsés találkozását segíti elő a nyugat-európai mintákon alapuló, itthon még egyedülálló kezdeményezés, a Colibri Internship Awards.

A HR szakmába is megérkezett egy startup, Egy fiatal, egyetemista csapat új szolgáltatást hozott létre a hazai munkaerő piacon. A Colibri Internship programjának célja, hogy a céltudatos fiatalokhoz eljuttassa a gyakornoki lehetőségeket kínáló cégeket, s hogy a fiatalok láthassák: itthon is lehet karriert építeni. A vállalatokat a számukra leginkább releváns szempontok alapján – bejutási esélyek, munkakörnyezet, gyakornoki férőhelyek száma, karrierépítési lehetőségek, kompenzációk, valamint hiteles személyeken keresztül mutatják be. A szervezők három szemszögből kívánnak átfogó képet adni egy adott gyakornoki pozíció adta fejlődési lehetőségekről, segítségül hívva a cégtől egy jelenlegi gyakornokot, egy korábbi gyakornoki programból állandó pozícióba lépett munkatársat és egy területi vezetőt. A velük készült videó interjúkon keresztül az érdeklődők megtudhatják, hogyan veszi ki a részét egy gyakornok a cég mindennapi működéséből. Az interjúkon túl az interaktív felületen képriport formájában bemutatásra kerül az egyes cégek irodai légköre is a tárgyalóktól, a konyhán át a munkaállomásokig. A program idén három ágazattal részletesebben is foglalkozik Tech (IT, elektronika, telekommunikáció), Finance (bank, pénzügyi tanácsadó, SSC, biztosító) és Creative (kreatív, marketing, pr ügynökségek).

Amellett, hogy a Colibri Internship Awards részletesen megismerteti a legjobb gyakornoki pozíciókat, lehetőséget is ad azok pontozására is. Az egyes kategóriák legkiemelkedőbb képviselőit objektív és szubjektív szempontok figyelembevételével jelöli ki a tizenkét tagú zsűri, amely a HR szakma neves képviselőiből és egyetemi diákszervezetek vezetőiből áll. A mérlegelt szempontok közé tartozik a gyakornokok kiválasztási folyamatának értékelése, a programban résztvevők elégedettsége, illetve a hosszú távú fejlődési potenciál. A zsűri döntése mellett a győztesek megválasztásában szerepet kap a közönség is, vagyis a gyakornoki lehetőségekre pályázó fiatalok. Az első jelentkezési folyamat május közepén zárult, így a közönség mostantól megismerkedhet a résztvevő cégek profiljaival, illetve véleményt formálhat szavazás útján, vagy akár az adott gyakornoki programra való jelentkezéssel.

A Colibri csapata a nyáron sem pihen, forgatócsoportjával újabb cégeket és ágazatokat térképez fel, hogy az ősszel induló második felvonásban még több lehetőséggel ismerkedhetnek meg a diákok. A bemutatott profilok és a pályaválasztással, karrierépítéssel kapcsolatos elengedhetetlen információk mostantól kezdve folyamatosan várják a pályakezdőket.

 

Bővebb információ: awards.joincolibri.com