Az előző részek tartalmából: Nagy Eszteranna kamerára gyűjt. Borda Réka szerint lehet hogy fel kell készülnünk az Internet-univerzum és Gutenberg-galaxis végső összecsapására. A FÉLonline kreatív irodalom-népszerűsítőket bemutató sorozatának következő részében Sepsi Lászlót többek közt a POPJAK estek mibenlétéről kérdezzük.

sepi

Miről szólnak a POPJAK estek? Milyen témákat céloztok meg?

Röviden összefoglalva minden belefér, ami popkultúra és úgy ítéljük, hogy ki lehet belőle hozni egy hetven-nyolcvan perces beszélgetést. A program jelenleg havi rendszerességgel megy, és nem szorítkozunk szigorúan irodalomra: a konkrét műfajokon és szerzőkön, mint a bizarro, a steampunk, Stephen King vagy China Miéville, volt már szó videójáték és irodalom kapcsolatáról, képregényekről, tévésorozatokról, és így tovább. Általában két-három meghívottal beszélgetek, eddig olyan szerzők és szakemberek fogadták el a felkérést, mint mondjuk Babiczky Tibor, Bartók Imre, Sirokai Mátyás, Moskát Anita, Juhász Viktor, Csurgó Csaba, Nemes. Z Márió vagy Győrffy László. Az elmúlt néhány hónapra is változatos programmal készültünk: április 16-án gender és fantasztikus irodalom volt a téma, Kleinheincz Csillával és Takács Gáborral, a Könyvfesztiválon Stefan Spjuttal, a Stallo című regény szerzőjével, illetve a magyar kiadás fordítójával és szerkesztőjével beszélgettünk, májusban megnéztük, mit lehet kihozni Paulo Coelhóból az evidenciákon kívül, és már a júniusi könyvhétre is kezdenek körvonalazódni a terveink.

Vannak további terveid ebben a témában? Szeretnéd mondjuk kötet formában is kiadni a POPJAK estek beszélgetéseit, esetleg továbbfejleszteni szabadegyetemmé?

Egyrészt itt van egy személyes kötődés, mint sokan a nyolcvanas generációból, én is zsánerkönyveken nőttem fel, ma meg már egyszerre érdekel a téma íróként és kritikusként is. Az ELTE-n végeztem filmtudomány szakon, most utolsó éves doktorisként ugyanitt az amerikai trashfilmek esztétikájával foglalkozom, közben a filmszakon a horror történetét, esztétikán pedig – Nemes Z. Márióval közös kurzuson – a posztmodern fantasztikus irodalmat tanítom. Azt hiszem, a plurális kultúraszemléletet részben a filmszakról is hoztam magammal, hiszen itt ugyanolyan súllyal tanultuk mondjuk a gengszterfilm vagy Hollywood történetét, mint az európai művészfilm klasszikusait. Mindemellett pedig 2008 óta dolgozom kulturális újságíróként, ez főleg film- és könyvkritikákat jelent, ami szintén elég közel van a POPJAK vállalásához.

A kötet még nem merült fel, de a beszélgetések nagy részét rögzítettük, és csak idő kérdése, mikor gépelem be őket végre, hogy online is olvashatóak legyenek. Szabadegyetem? A POPJAK szerintem már most afféle szabadegyetem, legalábbis ami a vendégek hozzáértését és a beszélgetések színvonalát illeti.

Hogyan indult a POPJAK? Mi adta az alapötletet?

Az egész úgy kezdődött, hogy 2012-13 tájékán a JAK-nak és a Prizma filmművészeti folyóiratnak volt pár sikeres közös programja, köztük egy Batman-témájú est és lapbemutató, ami teltházzal ment az akkori Rohamban. Ezután keresett meg Gaborják Ádám, a JAK elnöke, hogy szeretne egy popkultúrával foglalkozó programsorozatot, ötleteljünk. 2013 tavaszán csináltunk egy műsort a mash-up irodalomról az Eleven testek meg az Abraham Lincoln, a vámpírvadász kapcsán. A nyári JAK-táborban az akkoriban megjelent A patkány évéről volt egy irodalmi vitákba is átgyűrűző kerekasztal, ősszel pedig Brandon Hackett-tel, már POPJAK név alatt elindult maga a sorozat, ami ma is fut.

popjak

Hogyan fűződik a POPJAK a JAKhoz?

Pontosan úgy, mint a szervezet többi kulturális programsorozata, a Kötet előttiek, az ImPulzus vagy a Frissítő, a különbség csupán annyi, hogy mondjuk nem a fiatal magyar szerzők bemutatása a cél, hanem a zsánerirodalom és popkultúra különböző trendjeinek, íróinak, friss megjelenéseinek megtárgyalása.

Támogat a JAK az estek szervezésében, vagy egyedül szerkeszted a sorozatot?

Hogyne támogatnának, attól, hogy én vagyok a szervezője-felelőse és a beszélgetések vezetése miatt kvázi a frontembere is, a JAK mindig ott van mögötte, legyen szó akár pályázásról, akár helyszínkeresésről. Azon kívül, hogy bár nagyjából szabad kezem van a témák és a meghívottak kiválasztásában, ezt azért le szoktuk egyeztetni. Az esemény vizuális arculatát a szintén JAK-tag Szabó Imola Juliannával közösen dolgoztuk ki, így a képanyagokat elsősorban neki köszönhetjük. Korábban a Roham bárban Tóth Kinga, jelenleg az RS9-ben Braun Barna is sokat segítettek a szervezésben és a technikai háttérben, és akkor a számos fellépő JAK-tagról még nem beszéltünk.

Rengeteg irodalom-népszerűsítő (induló, elhaló, félsikeres, sikeres) kezdeményezés van. Mit gondolsz, mi hívja ezeket életre?

Fogalmam sincs, hogy ki mit miért csinált. Ha egy ilyen kezdeményezés megüt egy művészi és szakmai színvonalat, neadjisten még a személyes érdeklődésemhez is kapcsolódik, akkor ugyan nem érdekel, hogy a létrehozója elhivatottságból vagy mániából csinálja, esetleg a magyar kulturális élettel együtt járó rengeteg pénz, drogok és gruppie-k miatt vágott bele. De igazából ugyanez a helyzet, ha éppen olyan projektről van szó, amit gyengének tartok, max. nem lájkolom Facebookon. Nem az az érdekes, hogy mi motivál valakit, hanem hogy mit tesz le az asztalra.

Szerinted fennállhat a veszélye annak, hogy egyes irodalom-népszerűsítő kezdeményesések a „nézettség növelése érdekében” megpróbálják negatív értelemben populárizálni az irodalmat, esetleg a szexszel vagy a blaszfémiával operálnak eszközként?

Miért kéne attól tartani, hogy az irodalom túlzottan populáris lesz? A kultúra elsősorban szórakozás, részletkérdés, hogy valaki Proustot olvas a szabadidejében, mert attól lesz jobb a közérzete, vagy a Trónok harcába veti bele magát. Innentől teljesen adekvát, hogy egy akármilyen kulturális esemény lehet akár „buli és show” is, és ez a konstrukció kényelmesen elfér az ülős-beszélgetős vagy az ülős-beszélgetős-gitározós programok mellett, legalább van választék. Innentől persze nem is kell feltétlenül szeretni az összes verziót, oda megyek, ahol jobban érzem magam, ahol úgy érzem, hogy értelmesen tölthetem az időmet, aztán majd eldöntöm magamnak, hogy az adott műsort élveztem-e vagy nem, akarok-e még ilyet vagy nem.

Nagyon hasonló a helyzet a szexszel is: sok irodalmi mű, a Lady Chatterley szeretőjétől a Meztelen ebéden és a Lolitán át a Karambolig amiatt is kaphatott komoly médiafigyelmet, mert így vagy úgy, de a szexuális tartalmának hírértéke lett. Remek szövegek mind, és nyilván többről szólnak annál, hogy szex van bennük, de ha így egy nagyobb közönséget értek el, hát legyen. Az egy teljesen másik szituáció, ha produktum nincs vagy értelmezhetetlen azon kívül, hogy valaki éppenséggel pucér, ami azért önmagában mindennek kevés. De ahogy az irodalom sem csupán mesterművek sorozata, és ennek ellenére nagyon jól elvan úgy is, hogy hatalmas mennyiségű gyenge vagy középszerű szöveget is magában foglal, a kulturális életnek sem tud érdemben ártani, ha (szexszel vagy anélkül) vannak benne elhibázott vagy gagyi produkciók. Mindig is voltak, ez hozzátartozik a dolog természetéhez.