2014-ben a Könyvhéten lépten-nyomon Búspoétákba lehetett botlani. Olyan sokan voltak és olyan népszerűek, hogy el is adták őket. Azóta lehet nyomtatott pólón magunkra venni Kabai Lórántot. „Aki ezt magára veszi, elmehet a búsba.” A sorozat most következő részében Borda Rékát, a Búspoéták alkotóját kérdezzük.

1910000_10204533908408193_6611660913107782214_n

Teljes egészében a te ötleted volt a Búspoéták, vagy voltak ebben elődök, külföldi minták? És ha igen, milyen közegből érkeztek ezek?

Belefutottam néha az interneten egy-egy animált Edgar Allan Poe vagy Oscar Wilde videóba, azok nagyon tetszettek. Gondolkodtam, hogy tök jó lenne ilyesmit csinálni itthon is, mármint megrajzolni vagy korszerűbbé tenni a költőket, de akkor még nem körvonalazódott a fejemben, pontosan hogyan kellene ezt véghezvinni. Maga az ötlet és a rajzok nem követtek senkit és semmit, jött a szakdoga időszak, nagy volt a nyomás és amikor leültem kiereszteni a gőzt, ezek csúsztak ki a kezeim közül. Persze, a mémek befolyásolták a dolgot, főleg mivel nagy 9gag-fogyasztó vagyok (például a ’Y U DO THIS?!’ feliratú Csokonai vagy Karinthy is ezek alapján búsul), de a rajzokon ez nemigen látszik.

A legtöbb irodalom-népszerűsítő program eleve nem a Gutenberg-galaxisban működik (miközben utal rá). Mit gondolsz, egy hosszabb folyamat részei ezek a kezdeményezések? Az online világ apránként felváltja a nyomtatott irodalmat? Vagy ez a kettő nagyon is jól megfér egymással? Kiegészítik egymást?

Azt látom magam körül, hogy a mostani gimnazistáknak nem okoz gondot képernyőn olvasni. Én is ahhoz a generációhoz tartozom, melyet nagyban befolyásolt a virtuális világ. Viszont nekem/ nekünk valahogy mégis muszáj kinyomtatni a hosszabb olvasnivalót, mert másképp nehezen megy az odafigyelés. Ez alapján el tudom képzelni, hogy a Z generáció és az utánuk következők felnövésével pár évtizeden belül felfalja az internet a Gutenberg-galaxist, de ezt nagyon lassú folyamatnak képzelem. Főleg, mivel ahogy látom, rettentő csigatempóban történik a könyvek, folyóiratok digitalizálása. Sőt, itthon e-könyvek továbbra sem igazán készülnek, míg nyugatabbra tőlünk ennek már régen virágzó piaca van. Szóval ma még szerintem kiegészíti a kettő egymást, éppen ezért az online irodalmi projekteknek nagy szerepük lehet a nyomtatott olvasmányok népszerűsítésében – s erre megint csak a kamaszokat hoznám fel példaként, akikhez így sokkal könnyebben el lehet jutni, mint a nyomtatott szó által.

picasion.com_d9c1ea35ea7dce637b0f02bcb44ec6a9

Mi kicsit le is buktattuk Rékát tavaly…

Mennyire lehet ezzel a jelenséggel tervezni? El tudsz képzelni olyan kreatív művészi pályát, ami szinte csak ilyen irodalom-népszerűsítő projektekre épül?

Lehetne tervezni, ha mondjuk befutott szabadúszó grafikus lennék, vagy egy kulturális projektekre nyitott cég alkalmazottjaként ilyenekkel foglalkoznék. De egyik sem vagyok, és egy vállalkozás vagy szervezet sem érdeklődik hasonló kezdeményezések iránt, mivel nincs benne profit. Mi több, az erre potenciálisan nyitott cégeknek általában nincs is pénze erre. Az, hogy kulturális területeket népszerűsítünk, nem egy jövedelmező befektetés, legfőképpen itthon, ahol minden második ember művésznek hiszi magát, a bölcsészet le van nézve, és a kortárs az emberek fejében valami vasárnap reggeli böffentés. Petőfit el lehet adni, mert sajnos az őskövület közoktatás miatt 150 év elteltével is ő a menő, nem Pilinszky vagy Petri. Szóval ezek alapján a válaszom arra a kérdésre, hogy el tudok-e képzelni ilyen kreatív pályát: nem. Mégis, ki ölne ebbe forintot? Persze, lennének megrendelők valami jó kis projekt esetében, mint könyvkiadók vagy gimnáziumok, de hát lássuk be, semelyik vagyona nem ér fel 50 Cent-ével. Ezzel a dologgal szerintem csak egyénileg vagy csoportosan lehet foglalkozni és hobbiszinten, mivel az irodalom (kis túlzással) senkit nem érdekel „odafent”. Hát még a kortárs.

tumblr_n42r3fByDF1tuoeeyo2_r1_1280

Nem mondjuk meg ki az.

Amúgy szerintem az irodalom online popularizálásában, ha halványan is, de beindult valami. Kaptam már képet egy pesti gimnáziumból, ahol tele volt a fal Búspoéták-portrékkal, az InstaVersre hivatkoznak egyetemi órán, és még sorolhatnám. Ilyen szempontból tényleg elérték a céljukat, és becsempészték a kortársat az oktatásba, a fiatalok közé. Egyelőre viszont nem hiszem, hogy divat lesz az irodalom népszerűsítése, bár azt látom, hogy a velem egyidős, irodalomhoz közeli fiatalok egyre gyakrabban akarnak tenni azért, hogy ez máshogy legyen. Nekünk már megvannak az eszközeink erre, és nagy előnyünk, hogy mi még értjük azt a „nyelvet”, amit például a mostani gimisek beszélnek, értjük a közösségi felületek mikéntjét, hiszen mi belenőttünk ebbe, az idősebbek viszont már csak beletanulhattak. Ezeket pedig fel tudjuk használni az irodalom érdekében, ha úgy akarjuk.