„Nyári sláger” nem csupán abból lehet, amit a legnépszerűbb rádiókban hallani: válogatásunkban többek között olyan előadókkal és albumokkal is megismerkedhetsz, akikkel (még) nem feltétlenül találkozol minden létező felületen, viszont annál inkább aktív „szereplői” lehetnek akár a Te nyaradnak is. Fülest be, tölts egy hűsítő fröccsöt, kapd fel a napszemüveged és élvezd!

Alabama Shakes – Sound & Color (ATO Records / Rough Trade Records)


„Semmiképpen sem szeretnénk magunkat klasszikus R&B zenekarnak titulálni, mert ha a következő számunk ne adj’ Isten elektronikus lenne, biztosan összetörnénk pár szívet.” – nyilatkozta Heath Fogg, a zenekar gitárosa a Saturday Night Live Showban. És valóban: az áprilisban megjelent nagylemezben elrugaszkodnak mindattól, amit korábban a zenekartól megszokhattunk: habár nem kifejezetten elektronikus album, a Sound & Color egy bátor, bravúrokkal teli kombinációja a különböző, mai és rég elfeledett zenei stílusoknak – amit a jellegzetes hangzás és Brittany Howard egyedülálló énekhangja tesz mégis felismerhetővé.
Az album (szerintünk) legütősebb számát fent tudod meghallgatni.
Akár le is szedheted legálisan az egészet az iTunes-ról.

Mac DeMarco – Another One (Captured Tracks)


Az augusztus 7-ére várható 8 számos „mini LP” debütáló száma, a The Way You’d Love Her alapján nem számítunk semmi másra, mint a tavaly kiadott Salad Days albumon uralkodó mérhetetlen lazaság következő fejezetére. Az indie rock „fajankója”, a kanadai Mac DeMarco (eredeti nevén Vernor Winfield Macbriare Smith) – akiről a Pitchfork egy rövidke dokumentumfilmet is készített, Pepperoni Playboy címmel – saját stílusát csupán „slacker, azaz lógos rock”-ként definiálja, és ezt annyira hitelesen adja elő, hogy szinte képtelenség nem megszeretni.
Az Another One bakelit lemez és CD formájában is előrendelhető itt.

Fran Palermo – Fran Palermo (MamaZone)


Már korábban is felhívtuk a figyelmet a Fran Palermo nagylemezének megjelenésére – mostanra pedig már túl vagyunk egy teltházas lemezbemutató koncerten is. A nemrég még érettségi előtt álló, 9 fős zenekar új értelmet ad a „fiúbanda” kifejezésnek: cím nélküli LP-jüket leginkább az Amerikában reneszánszát élő „afropop”, „western pop”, „dzsungelrock” és melankolikus-strandos, avagy „beach goth” vonalon lehet meghatározni- akármit is jelentsen ez. „Azért is érzem ezt a melót őszintének, mert sok apukámtól örökölt ritmus és dallam kerül bele. Ő Havannában volt zongoratanár. Ezek a dolgok otthon voltak egy fiókban, végre eszembe jutott használni is őket.”- nyilatkozta a HVG-nek a zenekar frontembere, Henri Gonzalez.

Miami Horror – All Possible Futures (EMI, Dine Alone Records)


Egy pillanatra úgy tűnt, a 90-es évek diszkóláza után a „nu-disco” azaz az „új diszkó” előadók ideje lejárt – a „vintage” mozgalom előretörésével azonban reneszánszát éli a műfaj (főleg az amerikai kontinensen). Aggodalomra semmi ok, ez a „disco” már nem ugyanaz: sokkal inkább a dance- és a popzene tökéletes egyesítése, amit az ausztrál Miami Horror legújabb lemeze szerintünk tökéletesen illusztrál. Az 5 év kihagyás után megjelent All Possible Futures pont olyan, mintha valaki megragadna a nyakadnál fogva, és beledobna a hűsítő vízbe egy medencés buli közepén!
A teljes anyag megvásárolható itt.

Blur – The Magic Whip (Parlophone)


Újbóli összeállása után a Blur mondhatni nagyon lassan „oldódott fel” és tért vissza régi önmagához. Bár 2013-ban headliner előadóként szerepeltek volna a japán Tokyo Rocks fesztiválon, a rendezvény elmaradt – a zenekar azonban nem utazott egyből haza: további 5 napot töltöttek jammeléssel Hong Kong egy kis stúdiójában, az ott készült felvételeket pedig a gitáros, Graham Coxon javaslatára dalokká formálták- ebből született a The Magic Whip. Blur-, és egyáltalán brit rockzene kedvelőknek egyenesen kötelező- a lemezen sokkal inkább a „folytatás” hangulata érződik, sem mint az „újrakezdésé”.
Az albumindító számhoz, a Lonesome Street-hez már klip is készült, stílusosan egy ázsiai pár főszereplésével. Nézd!
Az album legálisan itt érhető el.

Tame Impala – Currents
(Interscpoe)


Az ausztrál pszichedelikus zenekar új albuma várhatóan július 17-én jelenik meg, hódolva az új trendnek, köztük limitált számú bakelit kiadásban is. „Teljesen beleszerettem a gagyi pop dallamokba, és a gondolatba, hogy az emberek utálni fogják”- nyilatkozta a Kevin Parker frontember a Pitchfork zenei portálnak. „Van egy egész albumom, ami csak Kylie Minouge-ra vár, hogy elénekelje! Tudom, ez úgy hangzik, mint egy rossz vicc, de komolyan!”. Nos, mi nem győzzük kivárni!
A Currents már megjelent dalait összesítve is hallhatod itt:
Előrendelés itt.