Mészáros Péterrel beszélgettem, országos második helyezett slamerrel, költővel, a Nekem nem mindegy projekt délalföldi kirendeltségével.

Peti2

Ki az a Mészáros Péter?

Mészáros Péter: Nagyon jó kérdés, hogy ki vagyok én, ezen egyébként is sokat szoktam gondolkodni. Igazából az időm 80%-át az teszi ki, hogy próbálok rájönni, ki is vagyok valójában. Mészáros Péter pszichológushallgató, férfi, 22 éves, költő, valamint ezek szimultán variációi. Mások úgy szoktak engem jellemezni, hogy az a nagyorrú, aki részegen próbálja megfejteni mindenki családi problémáját. Mellesleg a Péter név sokszor megjelenik a szövegeimben, ha kimondom egy íráson belül a nevemet, akkor lényegében elérem azt, hogy az olvasó ne értelmezze a művet egy újabb arctalan irományként; szeretem, ha úgy olvasnak, hogy igen, ezt Mészáros Péter írta. Furcsa dolog, de én nem kedvelem a mostani kortárs irodalomban, hogy megragadunk egy ilyen távoli E/2-őt, például: „Kimentél a hűtőhöz, hideg volt, fújt a szél, kotyogott a kávé, hiányzott valami, én hiányoztam neked.” 

Mikor slameltél először?

M.P.: Régen, 6-7 éve, akkor még nagyon gyerekcipőben járt ez az egész slam poetry, mi még nem is nagyon tudtuk, hogy micsoda. Kiálltunk Szegeden a verseinkkel, hogy slam poetry, de igazából csak a neve volt slam, teljesen hagyományos verseket szavaltunk. Nem igazán tudnám megmondani, hogy mikortól is írtam igazi slamet. Nagyon sokan elkülönítik egymástól a kettőt, de nekem ez mindig kicsit összefolyt. Van a szövegem, az exhibicionista személyiségem, kiállok, és elmondom, ennyi – persze idővel kirajzolódtak a határvonalak, hiszen slammelni mégis más műfaj, nem lehet olyan nehezen érthető, másodlagos tartalmakat belevinni, mint egy versbe.

A Slam Poetry Magyarország honlapján az olvasható, hogy a szegedi Slam poetry a te gyermeked. Tudnál kicsit beszélni ennek a gyermeknek a fogantatásáról, illetve születéséről?

M.P.:Nehéz fogantatás volt, nehéz terhesség és még nehezebb szülés. Nagyon régen kezdtük el ezt az egészet csinálni, még minden kezdeteleges volt. A régi banda lassacskán szétszéledt, egyedül maradtam. A gyerek rendesen rám büfizett.  Két éve kezdtem el újraindítani ezt az egészet, hagyományos műfaji estekkel, versenyekkel. Rengeteg energiát kellett befektetnem, hogy működjön a dolog. Amikor tényleg elértem valamit, elkezdtek támadni, szidni, hogy tönkreteszem Szegedet és a szegedi irodalmi életet, én meg csak néztem kerek szemekkel, hogy mit. Volt irodalmi élet? Nem nagyon találkoztam vele. Hála az égnek most már érződik ennek a sok erőfeszítésnek a gyümölcse. Szerencsére, most nagyon megy a műfaj szekere, sok embert bevonz, főleg a gimnazistákat. Egyébként jelenleg a Nekem nem mindegy projektben veszek részt Horváth Kristóffal, én vagyok a délalföldi kirendeltség, és ebben a dologban például nagyon elképeszt, hogy 17-18 évesek milyen penge, erős szöveggel tudnak kiállni, pedig olyan témákat dolgoznak fel, mint a családon belüli erőszak, vagy éppen a rasszizmus.

Peti3

Miért ilyen népszerű a slam poetry Magyarországon?

M.P.: Pont azt a kis lyukat tudja betölteni a mi generációkban, hogy valaki mondja már ki helyettem, valakitől halljam már, hogy nem vagyok egyedül, hogy a bennem cikázó gondolatok élnek, és menő ezeket a gondolatokat fölvetni. Egyrészt ez az egyik oka annak, hogy a slam ott tarthat, ahol tart, másrészt meg ez egy show és egy hatalmas biznisz. Egy felolvasóesten is lehetnek hihetetlenül jó szövegek, de nincs egy ilyen egységes esemény-élménye, viszont a slamnek van dramaturgiája: verseny, visszaszámlálás, kalapból húzás, pontozás, eredményhirdetés. Az ember azt érzi, hogy történt valami, van valami változás, bár lehet, hogy ez csak álca, manír, egy álarc, de az emberek szeretik felrakni ezt az álarcot magukra. Lehetséges, hogy a slam néha rosszul is tud szólni, de nekünk szól.

Kiknek a művészete a slam? Egyáltalán művészetnek lehet ezt nevezni?

M.P.: Szerintem ez egy műfaj, és bárki végezheti, akiben van egy fajta kényszer, hogy célba juttassa a gondolatát. Sokfelől jönnek emberek, én például a költészet irányából jöttem, de valaki a rap felől jön, sokan a színházból érkeznek, de a durva az, hogy alakul egy olyan generáció a 15-16 évesek körében, amely a slamből csírázott ki, mert nekik ez volt az első. Az örökkévalóságig elvitatkozhatnánk arról, hogy ez művészetnek minősül-e, vagy sem, de van egy olyan tervem, hogy ezt a műfajt tudományos alapokra helyezve közelítsem meg.

Peti1

Mi a véleményed a kortárs magyar költészetről?

M.P.: Szívfájdalmam, hogy nagyon sokan elvesztették a kapcsolatot a közönségükkel. Saját maguknak tartanak felolvasóesteket, aztán kiosztják egymás között az 50-es példányszámban megjelent könyveket. Van olyan réteg is, amelynek tagjai populárisak, örülnek is neki, hogy azok, de miért segítenének másoknak is odaférni a mézes bödönhöz? Persze akadnak szerzők és szerkesztők szép számmal, akik nagyon sok szeretettel és erővel olvassák a nekik küldött szövegeket, és reflektálnak is rájuk, ezért pedig hatalmas köszönet és hála jár nekik, és nem mellesleg pedig tényleg értenek is hozzá.

Mik a terveid a jövőre nézve, vannak irodalommal kapcsolatos ambícióid?

M.P.: Lassan szeretnék összeállítani egy kötetet, szeretném, hogy ne csak slammerként, hanem költőként is megismerjenek, illetve szeretnék olyan írói stílust képviselni, amelynek nagyon szerves része a pszichológia, hogy a versekkel az olvasók önismeretét kicsit serkentsem, hogy kicsit elgondolkodtassam a közönséget arról, milyenek is vagyunk mi, emberek ebben a rohanó, szürke, digitális világban. De ezek egyelőre csak tervek.