A KIDDO zenekar még „bébikutyacipőben” jár, hiszen 2013 végén alakult a formáció, de már most tudják, hogy a zenekar a járatlan utat járja. Határtalanul feszeget határokat, relatívnak mondja a hangzást, kerüli a skatulyákat és még a lányok is visszafelé sírnak utánuk. Egy biztos: hitelesen képviselik azt az irányt, amit a magukénak éreznek, bármi is legyen az.

kiddo1

FÉLonline: Mindenhol azt olvasni, hogy új irányt vett a zenekar. Kísérleteztek, más stílusokat próbáltok beépíteni a zenétekbe. Meséljetek, hogy is van ez?

Tomi: Ez egy kicsit költői túlzás, hogy teljesen új az irány. Csak próbáljuk izgalmasabbá tenni azt, amit eddig csináltunk. Azért is van apropója ennek a dolognak, mert nyár végére állt össze – a tagokat illetően – úgy a banda, hogy ezt meg tudtuk tenni. Nagyon produktívak vagyunk együtt, ezért igyekszünk minél izgalmasabb irányba hajtani a vizet.

Márton: Korábban úgy gondoltuk, ha találunk magunknak egy konkrét stílusirányzatot, akkor talán könnyebben tudjuk majd a saját számainkat hangzás tekintetében egy bizonyos mederbe terelni, de ettől kicsit magunkra zártuk az ajtót. A stílusbeli határok azért hasznosak, mert az ember így nem csinál annyira csapongó zenét. Főleg, ha úgy dolgozik, mint mi, akik igyekszünk mind a négyen benne lenni az alkotási folyamatokban. Ugyanakkor ezek a határok képesek megfojtani minket. Ez a változás inkább erről szól, hogy lazábban kezeljük a stílushatárokat és nem próbáljuk magunkat egy műfaji besorolásba sem bekényszeríteni. Kicsit hátrébb szorítottuk az elektronikát, ami korábban jobban dominált a számainkban, az élő hangszereket pedig jobban előtérbe hoztuk.

A határok feszegetése a ti stílusirányzatotok?

Márton: Inkább azt mondanám, hogy beléptünk egy nagyobb szobába.

Tomi: Annyi biztos, hogy rajtam kívül nagyon jó zenészek vannak az együttesben. Zsolti például virtuóz a saját hangszerein, hiszen nemcsak nagyszerűen dobol, de képzett szaxofonos is. Korábban valahogy úgy éreztem, hogy ezt nem használjuk ki. Próbáltunk izgalmas zenei alapokkal kezdeni az első kislemeznél is, de ott nem jöttek ki igazán az élő hangszerek. Ezért próbáltuk most olyan irányba terelni az új EP anyagát, hogy ezek több teret kaphassanak.

Mond a zenekar nemet?

Tomi: Előfordult már, de nem kapkodnak utánunk, minden gagyi dumát félretéve.

Márton: Sikerült egy olyan hangzást belőnünk, ami kicsit populárisabb, mint egy underground zenekar, de mégsem annyira, mint akiket a nagy kereskedelmi rádiókban hall az ember. Így picit két szék közé kerültünk, igazából egyik mezőnybe sem tartozunk. Remélem, részben ennek tudható be, hogy elkerültek minket a felkérések. Az eddigiek főleg az éjszakai klubélet bugyraiból érkeztek. Igyekeztünk ezt úgy elmozdítani, hogy még jobban szeressük azt, amit csinálunk és ezt a közönség is így érezze. A koncertszervezés szempontjából fontos, hogy könnyebben el tudjuk helyezni a szervezők fejében ezt a produktumot.

Milyen jövőbeli tervek övezik ezeket a kijelentéseket? Jobban rá szeretnétek gyúrni a fellépésekre?

Tomi: Olyan tekintetben igen, hogy a produktumot próbáljuk folyamatosan csiszolgatni és egyre jobbá tenni. A szervezés egy más kérdés, azzal kicsit hadilábon állunk. Jelen pillanatban menedzser nélkül ténykedünk. Viszont érdekes, hogy úgy keresett meg minket nemrég például az A38, hogy klasszikus értelemben vett szervező keze nem volt benne a dologban. Persze lehet, hogy csak épp szerencsénk volt. Nyilván a szervezők más fejjel gondolkodnak a zenéről, mint azok, akik csinálják. Ők elsősorban a lehetséges nézőszámmal és bevétellel kalkulálnak, csak ezután veszik számításba a produktumot.

kiddo2

Mi a felosztás a zenekarban? Hogyan készülnek a számok?

Márton: A számcsírák Tomi fejéből pattannak ki, sokszor valamilyen félig kész, halandzsa szöveggel. De gyakorlatilag a legelejétől, együtt igyekszünk a próbateremben összehozni a végső formáját a daloknak, ami 100-200 átírást követően meg is születik. Ez köszönhető a kicsit csapongó társaságnak, így sokszor előfordul, hogy egy kezdeti elképzelés később már értelmét veszti. Van egy előszobája a számírásnak, ami Tomi, utána pedig közösen formáljuk egésszé az ötletet.

Ezáltal főként Tomi lelki világa tükröződik a dalokban? A téma nekem úgy tűnik, hogy leginkább a kapcsolatok körül forog. Szakítás, kapcsolat, szakítás…

Tomi: Igen, az új anyag relatíve a továbblépés tematikájával foglalkozik. Nyilván túlzás lenne koncept kislemeznek nevezi, de tény, hogy eköré a tematika köré csoportosulnak a dalok. Mondhatjuk, hogy a második korszakunkat éljük, de ettől függetlenül van olyan dal az EP-n, ami már egy évvel ezelőtt megíródott és csak most öltött végső formát.

Meséljetek az új dalokról, melyik a kedvenc?

Zsolti: Mindegyik másmiért kedvenc. A 20 csapás kicsit monotonabb, lüktetősebb szám. Azt a slide gitározós rész miatt szeretem. De ott van például a Nem hiszem, ahol jobban kiélhetem magam, többet dobolhatok.

A Nem hiszem-klipnek nagyon minimalista a stílusa. Ez volt a terv, vagy csak így alakult?

Tomi: Sokat gondolkodtunk ezen. Először megszületett a visszafelé síró lány ötlete, majd ezt követően elkezdtük törni a fejünket azon, hogyan legyen tovább. Áldásos helyzetben vagyunk, mert a videoklip rendezője ugyancsak a zenekar tagja, Kőrös Gergő „Köge” volt. Amikor kész lett a nyersanyag, felmerült bennünk a kérdés, hogy tegyünk-e bele még egy szálat. Végül az lett a közös megegyezés, hogy nem teszünk. Megtartottuk a puritán formáját ennek a videónak, talán így hatásosabb az egész.

 

Terveztek a többi számhoz is videóanyagot forgatni?

Márton: Bárcsak minden számhoz forgathatnánk klipet! Nyilván a forrásaink végesek. A Mantra című számhoz fogunk legközelebb videót forgatni, ami gyakorlatilag heteken belül elkészül. Annyit elmondhatunk, hogy már a Nem hiszem is abban a szellemben készült, hogy nem akartunk úgy járni, mint sok – velünk egy mezőnyben – játszó zenekar, akik nagyon sokat akarnak, de végül nem sikerül átadniuk a mondanivalót. Igyekeztünk a lehetőségeinket figyelembe véve elkészíteni egy olyan klipet, amit évekkel később is szívesen elő tudunk venni. Szeretjük a formabontó vizuális megoldásokat.

A zenekar több tagja dolgozik a reklámvilágban. Mennyire folyik össze a munka és a zene?

Márton: Sokszor kerülünk olyan furcsa helyzetbe, hogy a reklámvilághoz hasonlóan a zenében is próbáljuk kitalálni a közönség ízlését. Habár tudjuk, hogy nem ez az optimális hozzáállás, néha mégis belelépünk ebbe a csapdába. Ez egy munkahelyi ártalom.

Kinek játszotok? Kik hallgatnak?

Márton: Koncertekben gondolkodunk, ahová lassan már lepkefogóval kell összeszedni az embereket. Nagyon nagy a szakadék a már befutott és a feltörekvő zenekarok koncertjei között, de bizakodóak vagyunk. Elsősorban azoknak játszunk, akik nyitottak a zenénkre.

Mit csináltok nyáron?

Tomi: Valószínűleg a dohos, 147 fokos próbatermünkben gyártjuk majd szorgalmasan az új lemezünk dalait, valamint várjuk az újabb és újabb adódó lehetőségeket. Talán vannak könnyebben járható utak, mint a miénk, de mi jelenleg ezt érezzük a sajátunknak.