Budapesten járt Argo Vals, észt zeneszerző, gitáros, hogy finoman felépített hangképeivel elbűvölje budapesti közönségét is – először a Famulus könyvesboltban a Breviáriumok éjszakáján – majd az Auróra hallgatóságát is.

av1

Argo Vals zenéjére kietlen tájakat járhatunk be, morgó hullámokkal lebeghetünk vagy éppen hadakozhatunk, repülhetünk Pán Péterrel kéz a kézben, képzelhetünk csókokat a szakadó esőben, egyszóval bármely általunk elképzelt világhoz tökéletes és gyönyörű termőföld. Úgy, hogy mindeközben valójában egy összecsukható műanyag széken ülünk, körülöttünk csukott szemmel ábrándozó, feszülten figyelő, időnként bólogató vagy az élményt kamerával rögzítő emberek.

Pont ez történt múlt szombaton az Aurórában, ahol Argo Vals, fiatal észt zeneszerző, gitáros adta elő műveit, gitáron, looperek és pedálok segítségével, elképesztően szerény módon, varázslatos pillanatokat teremtve a kis fehér teremben.

av2

Nem csoda, hiszen Argo hazájában gyakran szerez zenét filmekhez, táncelőadásokhoz, tv showkhoz is, ritkán találkozni olyan elementáris, hangokról-hangokra kitalált zenei világgal, amely a szövegek nélkül is remekül működne, világokat teremtve ezzel maga körül. 2012-ben jelent meg Tsihcier című bemutatkozó albuma, emellett több formációban is aktív, mint például a Viljandi Guitar Trio vagy a Talamak, jelenleg pedig júniusban megjelenő, új nagylemezén dolgozik, melyből – egy visszatapsolás  után – mi is kaphattunk egy kis ízelítőt, majd szerényen, félszegen mosolygó köszönömöket az Észt Intézetnek és menedzserének.

Éterien zengő, csilingelő hangok, feszült vibrálás, sodró és helyenként nehéz gitárszólamok szálltak fel a kezei és a lábai alól, az instrumentális, egyszemélyes hangversenyen. Egyértelműen nem fogható más koncertélményekhez, – talán az elsőnek furának ható, rendezett széksorok miatt sem – nem volt jelentősebb ki-be mászkálás, sutyorgás, időnként annyira hajolt egyik szám a másikba, hogy az elmélyült figyelemben még tán a taps is elmaradt. Argo Vals kompozíciói és a mögé vetített háttér – ami egy térfigyelő kamera segítségével jött létre és őt magát ábrázolta – mintha kiszakítottak volna az állandóan pörgő szombat estékből, nettó egy órára.

Fotók: Bach Máté