Ugat a kizárt idő a lakás előtt

bántja őt az őszi hideg

szívesebben telne a meleg szobában

de ledermedtek bent az emberek

 

A zongora alatt ülve Nóri arra gondolt, hogy amikor megkapta a szemüvegét, tényleg elhitte, hogy a keret szivárványból készült. Színes csíkok voltak rajta, mint a szivárványon, és Apu is megmondta. De amikor nagycsoportba került, rögtön az első nap Berta néni elmagyarázta neki, hogy a szivárvány csak az esőn megtörő fény. Nem is létezik igazából, és végképp nem lehet szemüveget csinálni belőle. Apu biztosan csak azért mondta neki, hogy ne vegye le állandóan. Pedig sokkal jobb volt, ha a kezében tartotta, mintha az orrán. A kezében nézegethette a színes csíkokat, és elképzelhette, ahogy összegyűjtik a szivárványt, hogy keretet csináljanak belőle. Ha az orrán volt, nem látta a keretet. Szemüveg nélkül csak akkor látta Apu arcát, ha lehajolt hozzá, de Nóri úgy érezte, hogy ez Aput sokkal jobban zavarja, mint őt. Nórinak tetszett, hogy szemüvegben nem kell olyan közel hajolnia a mesekönyvhöz este, és így Mami nem mondogatja folyton, hogy hagyja őt levegőhöz jutni, de a többi nem volt fontos. Apu szerint igenis fontos, hogy lássa az arcukat akkor is, ha állnak, de Nóri szerette a saját színes gömbökből és foltokból álló világát, amit Apu és Mami nem értett meg. Szerette, hogy Apunak le kell hajolnia, ha hozzá beszél, és szerette, hogy Mami mindig felemeli, ha új kresztáblát találnak az utcán, szeretett odahajolni a könyvhöz estimese közben, hozzásimulni Mami karjához, miközben nézegeti a képeket.  Azok a dolgok, amik csak színes mozgó foltok, biztosan nem elég fontosak. A szemüveg először nyomta az orrát, vissza kellett menni az optikushoz. Az első pár hétben folyton leverte, ahogy öltözködött, és kétszer is elvették tőle a csoporttársai, de az akkori óvónénije a másodiknál annyira leszidta a fiúkat, hogy soha többet nem mertek hozzányúlni. A felnőttek nem értették meg, hogy mennyi baj van a szemüveggel. Apu szerint Nórit bármikor elütheti egy autó, mert szemüveg nélkül nem veszi észre. Hiába mondta Nóri, hogy már nagyon messziről hallani az autókat. Vagy bármikor megharaphatja egy kutya, mert nem látja, hogy ott van, a kerítés másik oldalán. De a kutyáknak meg szaga van, még ha Apu szerint csak a saját kutyájuk, Füles büdös, a többi nem. Aztán Apu elmesélte, hogy a szemüveget szivárványból csinálták. Ezután, ha valaki csúfolta Nórit a szemüveg miatt, Nóri harciasan odavágta, hogy ez nem egyszerű szemüveg, hanem szivárványból van. És csak a zongora alatt vette le, titokban.

A zongora akkor került be Nóri szobájába, amikor középsőbe ment. A szemüveget is akkor kapta, de a szemüveggel ellentétben a zongorát az elejétől kezdve nagyon szerette. Mami nem szerette, ha a billentyűket nyomogatta, ezért mindig csukva volt a fedele. Viszont pompásan lehetett alatta üldögélni Fülessel. A zongora alatt le lehetett venni a szemüveget, mert a zongorán túlra úgysem kellett látni, és már messziről hallotta, ha valaki bejött a szobába, így még időben visszavehette. Nem csak azt hallotta, ha valaki bejött, hanem szinte mindent, ami a házban történt. Hétvégén és délutánonként órákon keresztül üldögélt a zongora alatt, a babáit a fekvő Fülesre halmozta, és hallgatta a ház életét. A kedvence a felső szomszédban lévő nagylány ugrókötelezése volt, mert a dobogáson mindig elszámolhatott nyolcig. Nyolcig az összes számot le is tudta rajzolni. Néha még belezavarodott, hogy a hat vagy a hét van-e előbb, de az ugrálókötelezés alatt eleget tudta gyakorolni, és most már majdnem mindig tudta, hogy előbb a hat, és csak utána a hét. Aztán ott volt még az alsószomszéd néni, aki beszélt a macskáihoz. Két nagy fekete cicája is volt, és egész nap hangosan mondta nekik, hogy éppen mit csinál. A szembeszomszédból ritkán hallatszódott át bármi is, pedig ott egy vele egyidős kisfiú is volt, de a csövek onnan nem hozták rendesen át a hangokat. A saját lakásuk hangjait is hallgatta néha, ahogy ment a mosógép, vagy ahogy pattogott a fa az új ablakkeretekben. Aput és Mamit is hallotta ilyenkor, a tévé vagy a rádió mellett. Most is hallotta, hogy a konyhában vannak, és Apu leverte a bögrét az asztalról, és hogy emiatt Mami mérges. A ház többi része csendes volt, csak Mami és Apu hangját hallotta. Szerette volna, ha otthon van az alsónéni, és beszél a macskáihoz, vagy ha legalább Füles ott lenne vele, és ő hozzábújhatna az összes babájával együtt, és hallgathatná, ahogy Füles szuszog, de Apu már egy hete elvitte Fülest. Mami egyszer elmesélte Nórinak, hogy Fülest akkor vették, amikor Apuval kitalálták, hogy szeretnének egy kisfiút vagy egy kislányt, és Mami ötlete volt, hogy Fülesen próbálják ki, milyen az élet hármasban. Nóri nem teljesen értette, hogy miért kell ezt kipróbálni, és miért pont Fülesen, mert Füles egyáltalán nem olyan, mint egy gyerek, mert nem kell minden este fürödnie, és nem álmodik rosszat, ha nincsen estimese. De azért örült, hogy van Füles, mert éjszaka, ha felébredt a Mamiék hálójából jövő zajokra, akkor ott volt az ágya mellett Füles. Ilyenkor kimászott az ágyból, és Fülessel meg a babáival együtt bebújt a zongora alá. Ráhalmozta a babáit Fülesre, és ő maga is ráhajtotta a fejét, hogy hallja, ahogy Füles szuszog. Azt még jobban szerette, amikor Füles ugat, de este nem szabad hangoskodni se a kutyáknak, se a gyerekeknek, így este Füles nem ugathatott. Este csak a felnőttek hangoskodhattak. Addig maradtak Fülessel a zongora alatt így, ameddig Apu és Mami le nem feküdtek végre, vagy el nem mentek a nappaliba, mert a tévé zaja elnyomta őket, az nem volt olyan rossz, amellett már lehetett aludni.

Füles nélkül nem volt jó a zongora alatt. Várta, hátha hazaér a felsőszomszédba a nagylány, és akkor számolhat az ugrókötelezésre, de a lány nem jött, és Apu még mindig Mamival kiabált a konyhában. Bárcsak elég nagy lenne már ahhoz, hogy ő is megsétáltathassa Fülest! Akkor Füles nem kaparta volna az ajtót, és nem ugatott volna, és most itt lenne vele a zongora alatt.

Nóri levette a szemüvegét, és forgatni kezdte a keretet a kezében. Ha ez most tényleg szivárványból lenne, akkor talán átlátna vele a falon. Semmi értelme nincsen egy olyan szemüvegnek, amivel csak azt lehetne, ami amúgy is van. Ha át lehetne vele látni a falon, és meg lehet nézni, hogy hol van már a macskásnéni, az már valami lenne. Vagy ha bele lehetne látni vele egy emberbe, és meg lehet nézni a csontjait, mint a doktoros estimesében. Vagy ha ellátna vele akárhová, és megkereshetné Fülest. De így, hogy csak arra jó, hogy a zongorán túli dolgokat is lássa, hát így nem sok értelme van. Ha van szemüveg, akkor vajon van fülüveg is? Amivel az ember élesebben hall? És azt is szivárványból csinálják? Vagy azt zenéből rakják össze? Lehet, hogy olyan hullámokból van, mint amiről Apu mesélt, és amiből a rádió zenét csinál. De jó is lenne egy fülüveg, amivel csak távolra hall az ember, mint a messzelátó szemüveggel. Nóri tudta, hogy kétféle szemüveg van, a lentinéni folyton cserélgette a távollátót és a közellátót. A fülüveg is biztosan olyan, és akkor van az, amivel az egészen közeli dolgokat hallja meg az ember, mondjuk, hogy a zongora szuszog-e, és van olyan, amivel meg csak a távoli dolgokat, mondjuk, hogy Füles szuszog-e valahol. De ha az ember feltenné a távoli fülüveget, akkor a közeli hangokat nem hallaná. Csak ami nagyon messzire van. Hallaná, amit a szomszéd városban beszélnek, meg hallaná az elefántokat az állatkertben, meg hallaná a tengert, de nem hallaná a konyhai rádiót, és nem hallaná Mamit meg Aput. Nagyon jó lenne egy ilyen fülüveg, főleg most, hogy Füles nincsen itthon.

A házban csend volt. A felsőszomszédban lakó lány nem jött haza, az alsónéni is távol volt még. Nem pattogott az ablak fája, nem ment a mosógép. Még Füles sem szuszogott. Nóri arra gondolt, hogy talán szuszoghatna ő Füles helyett, de hiába próbálta, nem tudott elég hangosan szuszogni. Énekelni kéne, jutott utána eszébe, de nem mert énekelni, hátha Apu őt is elviszi, mint Fülest. Bár akkor Füles mellett lehetne, de lehet, hogy a hangos gyerekeket máshová viszik, mint a hangos kutyákat.

Kimászott a zongora alól, és felemelte a billentyűk fedelét. Ha zongorázna, akkor se hallaná Apuékat. Lenyomott egy billentyűt. A fehér csont tényleg billent egyet, de nem adott ki hangot. Nóri megpróbálta még egyszer, de most sem jött ki hang. Harmadszorra erőből ráütött, de a billentyű nem szólt. Helyette, mintegy varázsütésre, abbamaradt a konyhában a kiabálás. Nóri lecsukta a zongora fedelét, és ellépett tőle. Most tényleg csend volt, csend mindenhol. Csend a házban, csend a lakásban, csend a konyhában. Nóri óvatosan visszamászott a zongora alá. Levette a szemüvegét, és megforgatta a kezében. Még mindig csend volt, egy szó sem hallatszódott át a konyhából, pedig a konyhából mindig minden szó átjött. Az is, amikor Mami amiatt kiabált, mert soha semmire nincsen ideje Apunak, és soha nem jön haza ebbe a rohadt lakásba. És az is, amikor Apu azt mondta, hogy elviszi a rohadt dögöt, mert akkor végre csend lesz ebben a kurva lakásban, és az is, amikor Mami sírva visszakiabált, hogy magát vigye el a kurva lakásból, mert a rohadt döggel semmi baj nincs. És az is, amikor Apu megint kiabált, hogy soha nincsen csend ebben a kibaszott lakásban, mert megint tombol a kölyök a fejünk felett, és üvölt a boszorkány a lábunk alatt, és a kurva dög is üvölt.

De most csend volt. Tényleg csend. Mindenhol.

Nóri visszavette a szemüvegét. A kezét az ölébe ejtette.

Csend van. Kell neki ez a csend. Tudta, hogy a konyhában Apu most megöleli Mamit. Nagyon régen csinált ilyet, de a csend ezt jelentette. Nóri dobolni kezdett a kezével a combján. Kell ez a csend, kell ez a csend, dobolta a kezével a lábán. Hogyan tartsa meg ezt a csendet? Mit csináljon, hogy soha többet ne legyen hangos nap, hangos óra, hangos perc a lakásban? Azonnal kell valamit tenni, hogy ne csak a ház legyen csendes mindig, de a lakás, a konyha, a hálószoba is. Apu elvitte a kutyát, amikor csendet akart. Csak kivitte a lakásból. Elvitte valahová máshová. Talán ha elviszi az eljövendő hangos időt, az segít. Nóri abbahagyta a dobolást. Csak el kell tüntetni a következő hangos percet. Gyorsan-gyorsan, mielőtt Apu elengedi Mamit az ölelésből, és megint kiabálni kezd a rohadt idő, a rohadt főzés, a rohadt szomszéd miatt. Ki kell tenni a hangos időket a lakásból most rögtön.

Nóri kimászott a zongora alól. A zongora feletti nagy órát nézte, ami egészen halk percegéssel számolta a pillanatokat. Régi, barna óra volt, kerek üveggel és olyan hosszú díszes mutatóval, mint Nóri tenyere. El kell vinni az órát Füleshez, döntötte el Nóri. Ki kell rakni az órát a lakásból. Akkor nem telhet tovább az idő, és akkor nem fog eljönni a kiabálás soha többet, és akkor Apu mindig ölelni fogja Mamit.

Felmászott a zongoraszékre, onnan a zongora tetejére. Tudta, hogy ezt nem szabad, és ha Mami meglátja, akkor aznap nincsen estimese, de inkább ne legyen estimese soha-soha, de nem jöhetnek el a kiabálós percek újra. A zongora tetején felállt, és megpróbálta nyújtózkodva elérni az órát, hogy leszedje a falról, de csak éppen az ujja hegyével tudta megérinteni. Lemászott a billentyűkre, és felhúzta a kerek zongoraszéket a zongora tetejére. A konyhában még mindig csend volt, de az óra percegett tovább. A széket a falhoz tolta, és ráállt. Így elérte az órát. Ha kitárta teljesen a karját, akkor tudta csak úgy megfogni, hogy leemelhesse a falról, de sikerült. Leügyeskedte a zongora tetejére, vigyázott, nehogy összetörjön. Ha összetörik, talán kiszabadulnak belőle a következő napok. Először a széket rakta vissza a földre, utána lemászott a székre, és úgy csúsztatta a zongora tetejéről a székre, majd a földre a nagy kerek órát. A padlón már gurítani is tudta, csak a kidomborodó üvegére kellett vigyázni, de a szőnyegen még az se karcolódott. Elgurigatta a gyerekszoba ajtajáig, ott megállt, és hallgatózott. A konyha felől nem hallatszódott semmi. Nagy nehezen átemelte az órát a küszöbön, de az előszoba kövén már nem merte csak úgy gurítani az órát, ezért ölbe vette, és kissé meggörnyedve vitte végig az előszobán. Tudta, hogy a konyhából nem látni rá a lakás ajtajára, de azért igyekezett csendben lenni, nehogy a Mami és Apu meghallja. A lakásajtónál az órát nekitámasztotta a falnak, ameddig óvatosan odahúzta az ajtóhoz a kissámlit, hogy elérje a láncot. Kiakasztotta, utána a kissámlit visszarakta, majd a kulcsot is elfordította. A zár hangosan kattant, Nóri megmerevedett.

Csak az órát hallotta, és talán a szembeszomszédból valamit, de a konyha felől semmit. Óvatosan kinyitotta az ajtót, éppen csak annyira, hogy kiférjen az órával. Görnyedve a lépcsőhöz ment. Az óra percegett a kezében, miközben megpróbálta kitalálni, hogyan juttassa le az órát a lépcsőkön. Csak egy emelet, gondolta. Nyolc lépcső, utána a lépcsőforduló, és megint nyolc lépcső. Nem tudott lelépni a lépcsőn és az órát is fogni egyszerre, ezért az órát lecsúsztatta az első lépcsőfokon, ő pedig utánalépett. Aztán a második lépcsőfokon is. Az óramutató ugrált körbe továbbra is, és hallotta, hogy a szembeszomszédban lehúzzák a vécét. Az ötödik lépcsőfoknál járt, amikor az óra megcsúszott a kezében, és alábucskázott. Csörömpölve lepattant a hatodik lépcsőfokról, ahogy nekiütődött a hetediknek, az üvege szétrobbant, a nyolcadik fokra üvegcserepek hulltak, majd a lépcsőfordulóban hatalmas csattanással kettétört az egész óra. A kismutató lecsúszott a forduló utáni fokra, és aprót koppant rajta. A percegés abbamaradt.

Nóri állt az ötödik fokon. Hat, utána hét, nyolc, gondolta, utána megint egy, kettő, három, négy, öt, hat, utána a hét, és nyolc. Fejben rajzolta a számokat. Csak ennyi lett volna, hat, utána a hét, és nyolc.

Az óra csörömpölése megtörte a varázst, és a ház tele lett zajokkal. Az alsónéni óbégatva rohant ki a lépcsőházba, mögötte a két fekete macska. A lány ugrálókötéllel a kezében rontott ki a felsőszomszédból. Nóri állt az ötödik fokon, nem mert mozdulni, nehogy feljöjjön az alsónéni, lejöjjön a felsőlány. Hallotta, ahogy kijjebb nyílik a saját lakásuk ajtaja, csak most jutott eszébe, hogy résnyire nyitva hagyta, nem merte becsukni, nehogy nyikorogjon. Nóri nem nézett hátra, de tudta, hogy a lépcső tetején ott van Apu és Mami, és őt nézik, meg az órát nézik. Apu lerohant utána, már felülről kiabált, Mami utána, ő is kiabált. Apu kiabálva felkapta, Mami kiabálva átvette Aputól őt, egymásnak adogatták Nórit, aki csak nézett maga elé. Végül Mami leült a negyedik lépcsőfokra, Nórit az ölébe ültette, Apu átölelte mindkettőjüket a harmadik fokról, és csend lett.

Nóri az arcát Mami blúzához nyomta, a kezével megfogta Apu karját. Mami suttogva csitította, és most Apu is suttogott. Nóri hüppögött kicsit, egyik kezével Mami foltosra sírt blúzát morzsolgatta, másik kezével Apu karját szorította. Semmi baj, duruzsolta Apu egyszerre az ő és Mami fülébe. Minden rendben, mormolta Mami. Nóri nem mert felnézni, nem merte megnézni az órát, ahogy kiszöknek belőle az eljövendő hangos napok, most mindjárt jön a kiabálás, és őt is elviszik, mint ahogy Fülest is elvitték, mindjárt kiabálni fognak, mind a ketten, hogy ez a rohadt kölyök, hogy ez a kurva hangos ház. De Apu csak duruzsolt, Mami csak mormogott.

– Egy – suttogta Nóri Mami blúzába –, kettő, három, négy, öt, hat, utána a hét, nyolc, kilenc és tíz.

Mami felkapta a fejét, hallod, édesem, suttogta Apunak, hallod, számol, tud számolni, és összecsókolta Nóri haját, Apu pedig Mami haját csókolta össze.

Nóri abbahagyta a hüppögést, és az óra felé lesett. A fordulóban csillogtak a cserepek, de nem látta jól, hogy hova esett a nagymutató, a könnyektől gömbökbe mászott szét a világ, csillogó pacákba. Mami felállt vele, Apu lement az órához, felvett valami színeset. Nóri mami öléből látta, hogy Apu a fejét csóválja. Visszamentek a lakásba, Mami végig ölben vitte Nórit a kanapéig a nappaliba. Apu ott mutatta meg a színeset: a szemüveg volt az. Az óra sodorhatta le az orráról. Nem tört el. Nóri felvette a szemüveget, és kinézett a szivárványok mögül.

– Berta néni azt mondta, hogy a szivárványból nem lehet szemüvegkeretet csinálni – mondta halkan Apunak.

– Berta néni még nem látott igazi szivárványból készült szemüveget, kicsim.

Apu és Mami leültek Nóri két oldalára.

– Most kijöttek a percek az órából? – Nóri csak suttogni mert.

Mami nem szólt semmit. Apuval ketten, két oldalról megölelték őt. Nóri eltolta őket.

– Nem akartam eltörni az órát. Csak elvinni. Füleshez. Mert akkor nem jönnek ki belőle a hangos percek többet. Füles se ugat.

Se Apu, se Mami nem szólt semmit, csak nézték őt.

Később Mami és Apu összekucorodtak egy kupacba, és Nórit is belekucorították a kupacba. Mami vékonyan szuszogott, Apu vastagon szuszogott, Nóri halkan szuszogott.

Pár nap múlva Apu visszahozta Fülest. Nóri Fülessel a zongora alatt ült, és a fülét a falra tapasztotta. Mami és Apu egészen halkan beszéltek a túloldalon a konyhában.

– Nem akarok hétvégi apa lenni. Inkább váltogassunk hetente.

– Szerintem ez így igazságos. Tiéd a kutya, enyém a gyerek.

– Te akartad a kutyát – Apu hangja egy kicsit hangosabb lett –, és hidd el, hogy hisztizni fog miatta.

– Ne kezdjél el megint üvölteni, meghallja a gyerek.

Nóri ült a zongora alatt. A zongora felett új óra ketyegett. Szögletes volt, és egészen kék, mint az ég. Füles szuszogott. Nóri hozzásimult.

Később Apu elment otthonról.

Mami ebédet főzött, és ketten megebédeltek. Nóri ebéd után számokat rajzolt a konyhaasztalnál. Mami vacsorára palacsintát sütött, Nóri segített összetekerni őket. Mindent összelekvározott, de Mami csak nevetett rajta, és azt mondta, csak apád meg ne lássa. Apu nem látta meg, mert nem jött haza vacsorára. Vártak rá, de nem jött. Végül nélküle ettek, de a legnagyobb három palacsintát félrerakták. Mami estimesét mondott Nórinak, de Apu eközben sem jött meg. Mami kiült tévézni a nappaliba, Nóri pedig feküdt az ágyában, kezét az ágy mellé ejtve, Füles hátára. Várta, hogy csikorduljon a zár, és hallgatta Füles szuszogását, végül elaludt.

Apu másnap reggel sem volt otthon. Mami óvodába vitte Nórit, nem nagyon beszéltek. Délután Mami ment érte. Apu nem volt otthon. Miközben Mami vacsorára kenyeret kent, Nóri egy nagy egyest rajzolt papírra, meg egy A betűt. Az A betű majdnem olyan, mint egy egyes, csak tovább kell húzni, meg át is kell húzni. Berta néni mutatta meg neki délután. Az egyest és az A betűt is szivárványszínűre színezte. Mami kiragasztotta a lakásajtóra kívülről.

Apu csak hétvégén jött haza, ameddig még három nap volt. Nóri számolta. Mami sírt, Nóri pedig nem szólt Apuhoz.

Később Nóri a zongora alatt ült, hallgatta, hogy a felsőszomszédlány ugrókötelezik, miközben a padlóra tett lapra rajzolta fel a számokat, egytől tízig. Mindegyiket más színnel. A szemüvege a nyolcas mellett hevert. Utoljára becsíkozta a nyolcas számot szivárványszínűre, majd visszavette a szemüvegét, és a rajzzal együtt kiment a konyhába. A konyha üres volt. Nóri átment a nappaliba. Mami és Apu a kanapén ültek csendben. Nóri beült közéjük, és a rajzát odaadta Apunak. Apu megsimogatta a fejét.

Apu aznap nem aludt otthon. A hálószobából Mami szobája lett. A zongora kikerült Nóri szobájából, de mindegy is volt. Csendes lett a lakás.

Az óvodába új óvónéni jött Berta néni helyett. A bemutatkozó szülőértekezletre Apu és Mami is elment, Nóri addig a felsőszomszédnál volt, és kipróbálhatta a nagylány ugrókötelét.

Másnap, amikor bement az óvodába, az új óvónéni ránézett, és összecsapta a kezét.

– Odanézzenek, ennek a kislánynak a szemüvege igazi szivárványból van!

mokos_judit_csend