felmők

Lilusnak és a gumicsizmájának

Égett kenyér az ég. Fekete közepén hatalmas foltok. Pampuska, a csigalány felmőknek hívja az ilyen dagadt árnyakat. Utálja és unja is őket. Képtelen megszokni, hogy a csigalét egyik legfontosabb eleme a felhő. Soha nem érhetünk hozzá, mindig rosszkor jön, eltakarja a Napot, és csak ritkán hasonlít a bárányokra. Pampuska soha nem látja bennük a bégetést. Csak a szürke szmötyit, a saras utcakövet és a cikázó összekapaszkodást a gomolygó csomókban. Büdösek is. Pampuska anyja, a Mamuka szerint az autók, a dohányosok és a dezodor miatt. Pampuska ilyenkor csak a büdös emberekre tud gondolni, akik mintha többen lennének, mint a felhők, és több szürke lenne bennük, mint általában a természetben. A Cinka utca környékén változatlan az élet. Lassabban telik, mint a csigaidő. Araszonként múlnak a napok.

Pampuska nem csigaszerű csiga. Nem tekert a háza, és kifejezetten rühelli az esőt. Allergiás a gyümölcsfák levelére, és tériszonya is van. Mamuka sokat aggódik emiatt. Néha Mamuka a legnagyobb felhő, és az egész kerületet elönti a szomorúsággal. Pampuska ilyenkor behúzódik a házába és rákendrólt (ahogy Mamuka szokta mondani) hallgat. Van egy zenekaruk, a Lábas bend. Elektro a dobos, ő az egyetlen szemüveges csiga. Szörp a dundi basszusgitáros, és Pampuska az énekes. Titokban azt tervezik, hogy fellépnek egyszer Márkus bácsi teraszán. Az összes nagy együttes ott koncertezett. De ez olyan nagy álom, hogy néha elfeljtik, hogy megvalósulhat. Olyankor Pampuska szája görbe lesz, Szörp pedig idegesen rángatja a szemét. Nagy az a terasz három egyszerű csigának. Ha elszontyolodnak, akkor csak mentalevelet iszogatnak a kerítésen. Több óra semmittevés. Csak vanás. Néha még az utcalámpát is megvárják, hogy napfénnyé nőjön. Olyankor más ám a Cinka utca. Jön Lekka, a szitakötő, aki moly szeretne lenni, és fél az óriásoktól. Jön Feri, a légy, aki amúgy vasutas. Minden nap leutazik a Balatonig és vissza. Imádja az azúrkéket. A szőtt és finom anyagokat, a vitorlások vásznát és a fürdőruha cuppanós szélét. Kék. Ez a kedvenc szava, mert visszafelé is ugyanaz. Amúgy Feri szerint a felhők bitang szépek, és már egyszer átrepült az egyiken. Olyan, mint az ázott vatta, szerinte. Ha egyszer megszorulna, akkor biztos azzal pucolna ablakot. De Ferinek könnyű, vannak szárnyai.

Mamuka szerint a csigák ne álmodozzanak sokat, mert akkor még a házuk is elveszítik. Nehéz másikat, lakatlant, és pont akkorát találni. Akinek sikerül, az nagyon boldog. Akár Emetke, a vöröshangya, aki tavaly az eresz alatt megtalálta élete szerelmét. Azóta ritkán jár a kerítéshez, sok a dolga. Már hetven gyerekük van, nehéz ennyi kenyérmorzsát szerezni. Pampuska leginkább a bagolylepkét várja. A csíkos és rezgő szárnyút. Emmellának hívják, és már bejárta a világot. Japánban megnézte a fehér abroszon a meggypöttyöt, de állítólag hamisítvány, és nem lehet megkostólni. Afrikában ráült egy elefánt hajszálára, és Oroszországban havat is evett. Emmella kötéltáncosnő amúgy, és egy varázsló bőröndjében él. Csak tavasszal van szabadságon, olyankor bejárja a környéket. Ez már a második április, hogy senki sem látta. Szörp szerint nem bírta a külvárost, és elköltözött végleg. Szűk volt neki a levegőtartomány, gondolja Elektro, aki szerint a felhők is csak fraktál tákolmányok, és szublimálni is képesek. Pampuska nem érti ezt. Várja őt nagyon. Akár Mamuka a hónap elejét, amikor végre süthet egy hatalmas uborkatortát. Pampuska addig beéri a spenóttal és a retekkel.

De titkon a desszertnél is jobban várja Emmellát. Mert csak a hosszú lábú kötéltáncosnő érti, hogy mi ez a furcsa érzés, ami szüntelen nyugtalanítja. Mi ez a furmányos és színes mélység, ami kitölti minden gondolatát. Hogy híres akar lenni. Hogy egyszerre unja és szereti ezt a kerítést, ami maga a világ. A zebrát az út szélén, amin még soha senki nem ért át egy zöld alatt, és a fényt, ami pont egy levélrésnyi, de lassan az is eltűnik, mert az ágak magukkal húzzák a Holdat. És mintha mágnes lenne a Hold hasán, jön a felhő. A nagy és pöffedt. Sírni fog kicsit, mint a nénik a lassú számokon. Aztán eláll, és minden elölről kezdődik. Kiaraszolnak a csigák, mossa a házuk a taknyos eső. Újra szagos lesz az utca, robognak a négykerekű esernyők. Csak Pampuska csoszog a járdán. Nem félve a cipőktől és a kerekektől. Nem félve a hidegtől és a széltől. Meredten nézi a felmőit, amik egyre lassabban úsznak a házak felett. Dúdol nekik. Ha megy lefelé, akkor fölfelé is. Megtömi őket zenével. Hátha így körbeénekli majd a földet.

herbert_aniko

kávé

Mamuka ezt issza. Reggel odaszoszog a kávéfőzőhöz. Kinyitja, mint egy bőröndöt. Kiütögeti belőle a fáradt zaccot. Szagolgatja. Mamuka imádja a kávé illatát. Mümmög kicsit, majd megtölti friss darálmánnyal a gyűszűnyi kupakot és felteszi főni. Álmosan várja, amíg kifolyik a fekete lé. Mamuka fél a feketétől. Egy orvosi könyvben azt olvasta, hogy megrántja az izmokat és kikapirgálja a reszelőnyelvet, üregessé teszi a gyomrot. Így felönti fehérrel. Tejfehér bajszos lesz a bögre. Kis fekete-kis fehér. Cicakávé.

*

Az illusztráció Herbert Aniko alkotása.