A Middlemist Red szombat este tartotta európai turnéjának zárókoncertjét a frissen felújított Dürerben. Vendégnek a már előre izgalmasnak ígérkező kanadai July Talkot hívták, akikben a közönségnek egyáltalán nem kellett csalódnia. El lehet-e ugyanezt mondani a Middlemist Redről?

IMG_9609

A July Talk koncertjének elején még csak néhányan lézengtek a Dürer nagytermében (amit – bár nem látványosan – tényleg felújítottak: bekerült pár plusz asztal, új a bárpult és a hangosítás is), de ennek a néhány embernek is nagyon hamar elakadt a szava. A zenekar két énekese, Peter Dreimanis és Leah Fay olyan őrjítő módon vágtak bele az előadásukba, hogy eleinte láthatóan sokkolták a magyar közönséget. Első pillantásra lehetetlennek tűnő, táncnak alig nevezhető rángásokat és vonaglásokat láttunk tőlük, erősen szexuális tartalommal dúsítva. Természetesen az ordítozás és a visítozás sem maradhatott el, mindezt úgy, hogy közben tökéletesen és élvezhetően adták elő számaikat.  Amikor a hallgatóság létszáma növekedett, és az első sokk is elmúlt, a July Talk hihetetlen nagy bulit csapott. Valahogy megmagyarázhatatlan érzés, ahogy a színpad előtt állók számos tagjától hallottam (egyetértetve velük), hogy egyszerűen rettegnek Leah-tól, és közben akár egy kacsintására is hangos tombolásban törnek ki.  A July Talk amellett, hogy hátborzongatóan jó számokat ad elő, bizsergetően megrémít, és emellett magával is ragad. Bármikor hajlandó lennék újra meghallgatni, még inkább megnézni őket.

IMG_9047

Sajnos a Middlemist Reddel kapcsolatban ez alkalommal kicsit máshogy éreztem. Bár nagyon sok szép és jó dolgot gondolok a srácok zenéjéről, ez a koncert valahogy nem tudott bennem nyomot hagyni. Értem én, hogy a „flegmán alig kommunikálunk a közönséggel” is egy stílus, de ennél egy kicsit több kell ahhoz, hogy a rajongók hosszabb távon is ugyanúgy tudjanak élvezni mindegy egyes koncertet. Ezt most az előző Middlemistes élményeimmel ellentétben nem sikerült maradéktalanul elérni. (Ennek egy része nem feltétlenül a zenekar hibája, a hangosítással is voltak problémák. Az első sorokban ezért sokan feladták a harcot az erős fülfájással szemben és inkább hátrébb küzdötték magukat.) Egyszer sajnos muszáj lesz két dal között többet mondani annál, hogy „és akkor most eljátszunk nektek egy számot”, különben a tömegben nyomkodott telefonok száma hamarosan megnövekszik. Sajnos ezek mennyisége már most is több volt a kelleténél. Nekem leginkább az hiányzott, hogy első nagyobb szabású turnéjukról mondjanak pár szót, ha már épp azt zárták. Nem kell feltétlenül hosszan anekdotázni, a Middlemist Red stílusához ez tényleg nem illene. Elég lenne ugyanazzal a flegmasággal odadobni néhány szót, amivel amúgy a koncertet is végignyomják. Mert tény, a flegmaság nagyon jól áll a Middlemistnek. Ha valahogy sikerülne kicsit jobban megragadni a közönségüket (akikkel aztán tényleg nincs nehéz dolguk, hiszen láthatóan és hallhatóan imádják őket), akkor el is lehetne felejteni a kezdő zenekar külsőt – a számaik már rég felülmúlták azt. Hiszen zenélni tudnak, de még hogyan!

Fotók: Lékó Tamás