Amúgy téli lapszámbemutató, Debreceni Egyetem, 2015. február 25.

Izgalmas programmal készült az Amúgy folyóirat az aktuális, téli lapszámának bemutatójára, melyet Fekete István emlékének címeztek az összeállítói. Az esten többek között Kabai Lórántot, költőt és a Műút folyóirat szépirodalmi rovatszerkesztőjét látták vendégül.

lapszábemu3

Az eddig jól megszokott helyszín, a MODEM Zöld Szamár kávézója helyett most a Debreceni Egyetem 111-es termében került megrendezésre a legfrissebb lapszám bemutatója, amely meglátásom szerint sokkal kedvezőbb körülményeket biztosított a közönség számára, ugyanis egyes becslések szerint meghaladta az ötven főt a látogatók száma. Ez kiemelkedő az Amúgy-lapszámbemutatók történetében.

Este hat órakor, az esemény kezdetekor hirtelen kialudtak a fények, s a Vuk betétdala szólt halkan, sejtelmesen a háttérben egy közeli laptopból. Az esemény első programpontja kezdődött el, a Vérkandúr a vérzivatarban – avagy A nyúlon túl című rövid darab, melyet Marczin I. Bence rendezett. A Fekete István szövegvilága ihlette, Somogyi Tibor által írt mű az állatvilág teljes antropomorfizálódását s „radikalizálódását” mutatta be, amelyben a vadállatok átvették az emberek és azok világa feletti uralmat. A kezdetén Vérkandúr (Somogyi Tibor) monológját hallgathattuk meg, aki Fekete István műveiből idézett, és arról szólt, hogy az ember természete szerint mennyire pusztító és veszélyes. Ezt követően belépett a Vadnyulat (Balogh Zsófi) a vállán becipelő Vadkan (Marczin I. Bence), akik az Erdei Front nevében hirdették ki minden emberi lényt elnyomó programjukat „Vadkan Jó!” címmel. E közben feltűnt a színpadon Vadcica (Adorján Imola), aki az emberek jogaiért szállt szembe Vadnyúllal: embervédelmet és embermenhelyeket követelt tőle és Vadkantól, aki beszédét félbeszakítva erőszakkal félrelökte őt. Majd Vadkan előadta második monológját, amelyben az „embertelenítést” vizionálta, és miután látványosan a közönség felé lóbált egy széket, a nézők felé fordult, és súlyos kérdéseket suttogott a fülükbe, mint például, hogy „mikor ettél csirkét?” A színpadon később egyedül Vadcica és Vérkandúr maradtak, akik szövetséget kötöttek a béke érdekében, hiszen – derült ki Vadcica beszédéből – Vérkandúr egyben képviseli az állatokat és az embereket is, ezzel pedig megteremthetővé válhatott az áhított párbeszéd a két faj között. „A könyv lesz a jel” – mondta Vadcica, s a Vérkandúrnál lévő kötettel játszadozni kezdtek, amely az előadás egyik legmegindítóbb pontja volt. A darab végén pedig visszatért Vadkan és Vadnyúl a színpadra, amely ekkor ismét teljesen elsötétült, s Vadcicával és Vérkandúrral együtt, a színpadon fekve közösen olvastak fel a Fekete István-könyvből részleteket, ezzel is ráébresztve az Erdei Front hívőit arra, hogy emberként viselkedtek, mely nem helyénvaló.

A meghajlást és a színészek levonulását követően vehette kezdetét a lapszám bemutatása, melyhez Somogyi Tibor, a lap főszerkesztője fűzött bevezető megjegyzéseket az új arculatát, tematikáját és szerzőit illetően. Tibor kiemelte, hogy az új külső egyik legnagyobb előnye az, hogy akár okostelefonnal is jól olvashatóvá válik az Amúgy. Akár WC-zés közben is böngészhetjük a legfrissebb szövegeket – tette hozzá humorosan.

lapszámbemu3

A bevezetés után a felolvasók kaptak helyet a színpadon, akik szövegeiket e friss lapszám hasábjain publikálták. Elsőként Horváth Imre Olivér olvasta fel Empátia című szövegét, őt Erdei Orsolya követte, aki az Amúgy egy örökös, az Így lettem DEIK-tag rovatában jelentette meg versét – rendhagyó módon, mert többségében prózai műveket publikálnak ebben a részben. Bégányi Dániel a Montázs rovatban megjelent versét olvasta fel, Kiszely Zsófia pedig Vegyél című szövegével rukkolt elő, amely a Fekete István 2015-ös, az Amúgy tematikus rovatában kapott helyet. A felolvasások frappáns zárlatát Czirják Róbert Akcidens című hiperrealisztikus elbeszélése adta.

Somogyi Tibor felkonferálta az est vendégét, Kabai Lórántot a színpadon álló díványra, akivel Hepp Iván beszélgetett. Az interjú első része Kabai JAK-tagságának története és szerkesztői munkája körül forgott: megtudhattuk tőle, hogy gyakran kifogásolják egyes szerzők szerkesztői tevékenységét, és még a sárga és piros lap felmutatásától sem riadnak vissza, melyeket emailen keresztül juttatnak el hozzá. Pedig Kabai ki is emelte magával kapcsolatban, hogy ő nem zárkózik el az újdonságok, s a tőle idegen szövegvilágok elől sem. Ezután a Műúthoz köthető irodalomszervezői tevékenységeire terelődött a szó, mint a Szöveggyár projekt, amely tavaly nagyobb visszhangot is kapott. Iván a szerzőnek a Zemlényi Attilával közösen jegyzett Vasgyári eclogák szövegsorozatára is rákérdezett, s ezen belül Miskolc misztifikálására is kitértek, melyet a szövegek egyik olvasataként nevezett meg a kérdező. Innen a beszélgetés tárgya az Avasi keserűre terelődött, Kabai legújabb verseskönyvére, amely címe meg is idézi Miskolcot, pontosabban annak egyik városrészét. A szerző elmesélte, hogy az Avas területét korábban, amikor még nem építették be, mára már kipusztult gyógynövények nőtték be, melyből az Avasi keserű szeszesitalt is főzték. Végezetül pedig a szerző performanszairól és jövőbeli terveiről esett szó. Kabai elmondta, hogy két kötet megjelentetését tervezi a jövőben, s közülük az egyik prózai szövegeket tartalmaz majd. A beszélgetés felolvasással zárult: az est vendége a Vasgyári capriccio és a Cukorkreml című szövegeit mutatta be a közönségnek.

lapszámbemu1

A beszélgetés különlegessége az volt, hogy az interjú kétharmadánál, mintegy megtörve azt, Iván a közönséghez fordult, hogy aki gondolja, nyugodtan felteheti kérdését. Ekkor is érdekes témák vetődtek fel, hogy Kabai írás közben gondol-e az olvasók elvárásaira, illetve hogy milyen olvasóközönségeknek szánja a könyveit. A szerző mindkét esetben hangsúlyozta, hogy alkotás közben nem képzel maga elé ideális olvasót, ez régebben volt rá jellemző. Mára már többet enged az önkénynek.