Március 5-én a nemrég elhunyt nagyhatású tudós és tanár, sokak példaképe, Hankiss Elemér tiszteletére tartottak megemlékezést a budapesti Eötvös Collegiumban. Meghívott vendégek voltak az egykori Eötvös kollégista közeli ismerősei: Veres András, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tagja, Miszlivetz Ferenc az MTA Politikatudományi Intézetének képviseletében, valamint Dr. Horváth László, a Collegium igazgatója. A résztvevőket az esemény szervezője, Melhardt Gergő kérdezte.

11050202_10205846559184211_1348843182743070859_o

Az estet Dr. Horváth László nyitotta meg az elhunytat méltató gondolatokkal. Ezt követően a közönség egy kőszegi videófelvételt tekinthetett meg Hankiss Elemér egyik utolsó szerepléséről. Egyes vélekedések szerint Hankiss ekkor már készült a halálra, és a kőszegi összejövetelt mintegy megrendezte magának. A felvétel kapcsán a pályatárs, Miszlivetz Ferenc beszámolt arról a Kőszeghez kötődő kezdeményezésről, amelyben közösen vettek részt, és amelynek Hankiss volt a szellemi mozgatórugója és legfőbb támogatója: az ISES Alapítvány (Institute for Social and European Studies: http://www.ises.hu/) egy olyan szellemi tömörülés, amely a közép-európai régió gondolkodóit fogja össze, hogy közösen vitassák meg a legégetőbb társadalmi, politikai, közéleti kérdéseket.

Hankiss Elemér rendkívül mélyen gondolkodó, kivételes ember volt, aki úgy tudott nagy igazságokat, komplex elméleteket, gondolatokat tolmácsolni, hogy azt az egyszerű ember is megértette – emelik ki egybehangzóan a vendégek. Ez ritka képesség, amely nem mindenkinek adatik meg. Az ő könyveit tömegek olvasták. Pályáját az irodalmi, irodalomelméleti vonalon kezdte, itt ismerkedett meg Veres Andrással. Édesapja, Hankiss János szintén elismert tudós volt – mondja Veres András –, a fia példaképe, a debreceni egyetem professzora, irodalomtörténész. Miután őt 1947-ben kirúgták a debreceni egyetemről, a család nehéz anyagi körülmények közé került. Ám nem ez volt az egyetlen nehézség Hankiss Elemér életében: a Collegiumból Németh G. Bélával egy időben csapták ki, a legenda szerint azért, mert Nietzschével akart imponálni egy lánynak. Valójában azonban annyi lehetett a kifogás ellene, hogy nagypolgári családból származott. Az egyetemet befejezhette, ezt követően egy külkereskedelmi vállalatnál helyezkedett el, majd az OSZK-ban. 1965-ben került az MTA Irodalomelméleti Osztályára. 1971 környékén nagydoktori disszertációt adott be, amelyet először elfogadtak, majd felfüggesztettek. Végül megkapta a doktori címet, de a támadást nem felejtette el.

10714574_10205846561944280_4097570739858895511_o

Hankiss Elemért az élet nagy kérdései foglalkoztatták. Az irodalmi alkotások vonatkozásában az érdekelte, hogy a mű hogyan, mely eszközein, tényezőin keresztül hat. Kiemelt célja volt a magyar irodalom megújítása, a tájékozódás és tájékoztatás, az európai iskolák szellemének bemutatása, elterjesztése – mondja Veres András. Majd hozzáteszi, hogy Hankisst hihetetlen öröm és kiapadhatatlan érdeklődés jellemezte a körülötte lévő világ iránt, és sohasem fogyott ki a kérdésekből. Minden és mindenki felé őszinte kíváncsisággal, nyitottsággal közelített, minden vélemény érdekelte. Irodalomelméleti írásai nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen mindenki számára közérthető módon fogalmazta meg gondolatait, tudatosan kerülte a „tolvajnyelvet, a kacifántos terminológiát” – hangsúlyozza Miszlivetz Ferenc –, nagy figyelmet szentelt a stílusnak. Emiatt támadták is, mondván ha valaki érthető módon ír, az csak zsurnaliszta lehet. Ráfogták, hogy nem komoly tudós, csupán egy érdeklődő értelmiségi, és nem tudományos, amit képvisel. Az élet és a sikerek azonban rácáfoltak erre a vélekedésre, hiszen könyvei, gondolatai nemcsak itthon, hanem szélesebb körben, külföldön is terjedtek. Az élet értelmét és tudományterületeken átívelő problémákat próbált megfejteni. Vajon mi a tudomány lényege? Hogy egymás között, magunknak beszéljünk, kizárva ebből mindenki mást, megmaradva a tudományon belül, vagy célozzunk meg olyan csoportokat is, amelyek más műveltséggel rendelkeznek? Hankiss az utóbbit választotta. Kiemelt célja volt jobbítani azt a közeget, amelyben élt.

11050265_10205846556584146_2884647182188476304_o

Szó esik médiatevékenységéről is: a rendszerváltás után Antall József nevezte ki a Magyar Televízió elnökének. Hankiss nem titkolt szándéka volt a pártfüggetlen média kialakítása, ami talán naivnak tetszhet, de ő nem naiv volt – állítja Miszlivetz –, csupán kíváncsi. Félt ettől a feladattól, de meg akarta látni, mit tud vele kezdeni. Végül lemondatták. A bizottsági meghallgatásokon elmondta, milyennek kell lennie egy demokráciának. Az elbocsátásának nem volt komolyan vehető indoklása. Ez idő tájt kezdte el írni legnépszerűbb és sokak által olvasott könyveit, amelyeket külföldön is pozitívan fogadtak. Miszlivetz Ferenc beszámol arról, hogy sok kézirat, félbemaradt munka van a hagyatékban, és ígéretet tesz arra, hogy ezeket az eddig meg nem jelent írásokat egy posztumusz kötetben egyszer kiadatják.

Hankiss Elemér élete utolsó pillanatáig tanult és tanított. Sokat foglalkoztatta a halál gondolata az elmúlt húsz évben – számol be róla Miszlivetz. A kilencvenes évekig nem volt szokása magáról beszélni, de utolsó könyveiben már szívesebben és bátrabban tárulkozik ki, részben Lengyel Lászlónak köszönhetően. Élete a viszontagságok ellenére vagy azokkal együtt vált teljessé, sokak számára nyújtott útmutatást, sokakat indított el pályáján. Élete utolsó videofelvételében Nicolai Hartmanntól idéz, miszerint „csak a befejezetlen ember lehet szabad”. Az ő fizikai léte január 10-én befejezetté vált, szelleme azonban írásain keresztül velünk él tovább.

Fotók: Tordai Márton