Mini koncerteket adtak A Szám dalverseny eddigi legjobbjai a Kuplungban. Hét zenekar, ami normális esetben nem lépne fel egymás előtt vagy mögött, most mégis egy színpadra állt március elsején.aszámAz Index idén is elindította A Szám névre hallgató dalversenyét. A többfordulós internetes versenyből eddig 8 formáció jutott tovább a szavazatok alapján. Az esten sajnos ennél eggyel kevesebben vettek részt, mivel Imre Kiss nem tudott jelen lenni. A hét csapat megmutatta mit tud, illetve azt, hogyan is szól az a bizonyos nevezett dal élőben. Itt nem a szó szoros értelmében vett koncertre kell gondolni, mindegyik előadónak 15 perc állt rendelkezésére, amiket 20-20 perces átállások tagoltak. Ezen kívül mindegyik előadó nevezett daláról élő felvétel készült, ezért ennek előkészületei az egyes koncerteket is rövid időre megakasztották.

A klasszikus zenekaros gitárzenét négyen képviselték, elszórva léptek fel az est folyamán. Kezdésnek ott volt a Hello Hurricane, akik Bad Night című dalukkal neveztek. A zene maga egy élőben is nagyon jól megszólaló, indie folkon átfolyatott Foals-ként írható le, azaz egy érdekes, izgalmas indie-amalgámról van szó. Ennek ellenére kisebb mínusz, hogy az est végén semmit nem tudtam felidézni belőlük, ami megfogott volna. Ezen – mivel az egységes stílusvilág már megvan – lehet és kell is javítani, ha a srácok nem akarnak elsüllyedni a kellemes jellegtelenségben. A Hello Hurricane-re tehát érdemes lesz odafigyelni a közlejövőben.

Az art punk vonalnak is volt képviselője, a két Moog-tag – Dorozsmai Gergő és Szabó Csaba – side projectjeként működő Gustave Tiger személyében. A csapat a tavalyi, At The Idyll’s End című lemezükkel méltán hívta fel magára a figyelmet, és kivívta a “katedrálispunk” jelzőt. A zenekar az idei, Texasban megrendezésre kerülő SXSW fesztiválon is szerepel majd. A Számra is ennek a lemeznek egy dalával neveztek, a Sister Sybarite-el. Az elismerésre méltó lemez és a fesztiválmeghívás ellenére a Gustave Tiger katasztrofálisan szólalt meg a vasárnapi koncerten, Szurcsik Erika hamiskás, nemtörődöm sikítozása pedig véletlenül sem vált a zenekar előnyére. Az utolsónak elhangzó Sister Sybarite pedig nem is lehetett volna nagyobb kontrasztban az előzőleg felcsendült dalokkal. Olyan érzésem támadt, mintha egy tőlük teljesen idegen dalt játszott volna el a csapat, és azt végképp nem értettem, hogy miért pont ezzel neveztek a versenyre. Ha kényszeresen pozitívumokat akarnék keresni, akkor azt mondanám, hogy vitathatatlanul jelen volt a punkos energia. A Gustave Tiger tizenöt percét azonban ez sem mentette meg.

Ha már a csalódásoknál tartunk, meg kell említenem az éppen szünetet tartó Hangmás frontemberének, Minda Endrének a zenekarát is. A  Terrible Ted egy kifejezetten ígéretes dallal, a Milk Bunnyval indult a versenyen. Maga a koncert azonban messze nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet. Bár a zenekar relatíve jól megszólalt, a frontember színpadi jelenléte sajnos mintapéldája volt annak, amikor a színpadi őrjöngés és pózolás az ének minőségének rovására megy, ezzel borítva egész számokat, illetve jelen esetben egy teljes mini koncertet is. Sajnálatos dolog ez, már csak azért is, mert a csapat egyébként egy egészen kiforrott, energikus és szerethető stílussal rendelkezik, azonban ezt élőben képtelen volt átadni.

A csapatos gitárzene kategória negyedik képviselője a Néhai Bárányakik legutóbbi, Kapcsolatok névre hallgató lemezük Egyperces című számával neveztek. A zenekar csak felezett létszámmal szerepelt a Kuplungban, de így, ketten is vissza tudták adni azt a lendületes, ötletes zenei- és szövegvilágot, amit képviselnek. Burucs Szabi karcos, erőteljes énekhangja meghatározó jellegzetessége a Néhai Bárány zenéjének, ugyanannyira, mint a tény, hogy a srácok még egy mini koncert alatt is mertek lehalkulni és felhangosodni, illetve teljesen természetesen tartani a kapcsolatot a közönséggel. Az előbbiekben felsorolt négyesből egyértelműen ez a zenekar volt a leginkább figyelemre méltó és emlékezetes. Bár már túl vannak két LP-n, a továbbiakban is érdemes lesz figyelni őket.

Az est két elektronikus duójából a Dorothy’s Legs állt először színpadra, akik Watch Me Go! című dalukkal neveztek. A dal és a duó zenei világa önmagában érdekes és izgalmas, Walters Lili hangja és éneksílusa pedig a jó és a rossz határán egyensúlyoztatja a zenekart. Embertől, vérmérséklettől és pillanatnyi hangulattól függően jól kiegészíti, vagy éppen rendkívül zavarja a számok hangzásvilágát. A páros élő fellépésén – a kissé bizonytalan színpadi jelenlét mellett – ez volt a leginkább szembetűnő. Lili hangja a mélyebb regiszterekben szépen és telten, de kissé erőtlenül, magasabban pedig igencsak élesen, már-már kellemetlenül szólal meg. Talán ezért marad a Dorothy’s Legs kissé zaklatott, de alapjában véve izgalmas zenéje emlékezetes, de pontosan emiatt nem lesz a kedvencem se.

Az elektro-duók közül másodikként színpadra lépő Bulbsnak ebben a formában a vasárnap esti volt az első fellépése. Ők Ashore című dalukkal jutottak A Szám legjobb nyolc előadója közé. A duó a kevéske kapott idő alatt is remekül meg tudta teremteni azt a pörgős, de mégis elúszósabb, kissé északias atmoszférát, amivel tulajdonképpen egy meglehetősen jó tizenöt perces bulit csaptak a Kuplungban. Én kifejezetten örülök, hogy feltűntek a palettán és kíváncsian várom a velük kapcsolatos további fejleményeket.

Az este- és egyben a hét fellépő fekete báránya a gitáros-énekes Zanzinger volt, aki a The Bitterness Preacher című dallal indult. Az egyszál gitáros énekes-dalszerző saját maga által meghatározott stílusa – mumblecore blues – kissé idegennek számít a magyar zenei palettán, ugyanis a country, a blues és az amerikai folk revival egy sajátos – néha különlegesen dühös és hangos, de a végletekig hiteles  – keverékét hallhatjuk tőle. A tőle látott előadásmód azonban odaszegezi a tekinteteket a színpadra, és egyszál magában is hatással van a közönségére. Őszintén nem tudom megmondani, hogy mikor láttam utoljára ennyire szuggesztív előadást egy magyar gitáros-énekestől. Gyanítom azért, mert még nem láttam.


Ők heten léptek fel március elsején a Kuplungban. Nem is lehettek volna különbözőbbek, de egy dolgot talán mind a heten bebizonyítottak így együtt: képtelenség egy zenekart, egy produkciót egyetlen felvett daláról megítélni. A vasárnap este kellemes meglepetéseket, de csalódásokat is tartogatott. Mindenképpen érdemes folyamatosan nézelődni és hallgatózni a magyar zenei színtéren, mert sosem lehet tudni mik (vagy kik) kerülnek elő. Utalok itt például az egy éve a jelenlegi ismertségétől még igencsak messze álló Middlemist Redre.