(1)

a kék égősort az ágy köré csavartad
tengert akartál hűvös hajnali partot
én belül dideregtem párás lett az ablak
hullámzó tested néztem ahogy egy csapzott
mosolyt sodor a partra kábán nőttél fölém
fodros tajtékot vetett alattunk a paplan
magunk alá gyűrted a maradék szabályt a fény
puha tengeráram siklott ujjak a szőke habban
elhúzódtál fáradt apály a bőrre vékony réteg
só száradt a hártyányi féltés az tartott csak ébren
akkor becéztél először fókának én meg
azt hittem hogy benned végre hazaértem

(2)

lepedő gyűrte arccal ébredt rá a város
kocsisor lüktetett tarkóján hosszú migrén
helyére került minden egyes apró ránc és
részlet én keltem fel kávét főzni megint én
a csorba bögrédet az ágy lábához tettem
ültünk a vedlett ágyneműn éreztem rám se néz
az apró pupilla az álmos porcelánból
a kanállal mantráztam nem nehéz nem nehéz
akkor kellett volna kiömlenem és mégis
lehúztam figyeltem a testem ahogy hozzád
nem akar nem akar csak a dagállyal úszik
súlytalan jégtömb üres mint a mennyország