A hódmezővásárhelyi srácok első nagylemezének megjelenéséig már csak párat kell aludni. A visszaszámlálásig pedig egy újabb dallal lepték meg a közönséget, No Stop címmel.

A No Stop könnyed, fülbemászó dallamai azonnal meghozzák azt a táncos lendületet, amely miatt az indie-rock banda többi száma is annyira szerethető. A frissen megjelent szerzeményről a zenekar frontembere, Balázs Konrád mesélt: „Körülbelül egy délután alatt összeállt az egész szám a szobámban. Könnyed, szerelmes tematikájú dal, ami a közeledés kezdeti, félénkebb szakaszát jeleníti meg, amikor még például nem tudjuk, hogy a másik inkább kávézna vagy teázna reggel.

A nótához készült kissé futurisztikus hangulatú szövegvideó Dékány László munkáját dicséri. A választott látványvilág nem véletlen; a Sing, Dance, Cry címmel megjelenő, debütáló albumuk borítójának témáját idézi. A Twentees januárban a 2Face című klip bemutatásával indította az évet. A zenekar egyik legnépszerűbb dala a címadója első EP-jüknek, amelynek számai hallhatóak lesznek a márciusi nagylemezen is. Ennek teljes anyagát a fiúk a Kuplungban mutatják be március 19-én a The Adolescens társaságában!