Mikor nagypapám Szabad Európát hallgatott
egy vidéki börtönben, nem a bezártság tudata
fojtotta meg, nem a bűn terhe húzta le vállát,
hanem a kimaradt idő.
Másfél évre rá szabadult, mialatt ő is elhitte,
hogy bűnös. Nem hallotta édesanyám első
szavait, nem látta először lábra állni.
Később többször is, bár inkább talpra.
Jelentős összeget kapott az illetőtől, aki
helyett ült. Az idő azonban megfizethetetlen.
Ezért mondom azt, hogy bűnös vagyok, mert
most elsétálok, és kihagyok egy életnyi időt.
S majd hallgatom a történeteket rólad, mint
nagypapám a Szabad Európát.

Azt súgtad fülembe legutóbb: nem tudod már,
kik is vagyunk.
Én vagyok az ártatlanul leült másfél év.
Te pedig a megfizethetetlen idő.