KÖZLÉS, KÉNYSZER

A nagymutató tempójára hullik a vakolat, lassú másodpercek, gyors órák, pohár víz az asztalon, a flakon címkéje szerint gondosan választott aromák, ha felemelném, ott maradna egy majdnem teljes kör, vékony, mint az a szál, ami összetartja ezt az egészet. Nem mozdítom, ha hozzáérne a fogamhoz, szemfog, a hármas, a bal oldalon, a fél fejem hasogatna tőle. Nem jutok beljebb, közelebb, nem leszek egész én se, az a halál volna, elkerülhetetlen, de elvárhatónak mégse mondanám. Nincs sírás, hagyjuk is ezt. Nem igaz, hogy megkönnyebbült volna. Nem állítom, hogy aki ilyet mond, az hazudik, nem látok mások fejébe. Ő mindenesetre teljesen őszintén, természetesen, emberi ösztön, ledermedt, halálra rémült. Szerintem mégiscsak sírt, legalább akkor, és lehet, hogy azóta is néha, egyedül vagy mások előtt, előttem még nem, mintha épp előttem kéne tartania magát, talán ő se tudja még, hogy hányadán állunk egymással, mindenesetre távolságot tartunk, ő tart tőlem, kicsit én is, mégsem mutatja, hogy bármelyik pillanatban, akár a nagymutató döngésére, akár egy kortynyi víz kilöttyenésekor, összeomolhat. Még ha ideiglenesen is.
Először félt, elkeseredett, mint általában, ha az ember elveszít valamit, akkor is, ha kisebb valamit, mint az élete. Kevéssel eztán kezdte csak el rá jellemzően fejben összegereblyézni az ötleteit, hogy mi mindent akar még ebben a pár hónapban. Ilyesmit mindenki végiggondol egyszer-kétszer az életben. Ha oda fut ki a dolog, mi mindenen változtatnánk, mert hiszen ha nem is vagyok halálos beteg, de mégiscsak feltartóztathatatlanul haladok a kör bezárulta felé, ez tudományos stb. alapvetés, és már mért volna erőnyerő, aki előbb ér el odáig, akkor akár hasznos is lehet. Biztos van rá példa. A minden mindegy alapon történő gondolkodás és tervezés kétségtelenül nagyobb szabadságról szól. Lehet aztán, hogy ez nem csak elméletben van így, hanem aki nem tud felmutatni kerek perec egy májzsugort minimum, azzal ilyesfajta ötletbörzén inkább ne szaladjon el a ló. De akkor ők mégiscsak előnyben vannak, s ezt lehet irigyelni.
Jó lett volna persze még bepótolni ezt-azt, de most Basa, mondd meg, nem vérlázítóan ócska dolog ilyenkor utazáson, kurvákon törni a fejünket? Én meg erre, mintha csak kitört volna belőlem valami, mintha egész idáig, amíg kussban bámultuk az asztalon a poharat és azon merengtünk magunkban, hogy akkor most összeérne-e az a kurva vízkör vagy sem, most kérdést kaptam volna, elkaptam, mint egy halat, és ragaszkodnék hozzá, az est nagy lehetősége, és elkezdtem arról beszélni, hogy az emberek talán ott basszák el, vagy hát attól függ, szerintem elbasszák, amikor a koncerteken fotóznak, szerelmeskedés helyett striguláznak, feljegyeznek magukban mindent, vagy akár le is írják, pedig nem is feltétlen akarják ám megmutatni másnak, nem is mindig a dicsekvés, az önajnár, néha elég, ha ők tudják, más lesz a testtartásuk, a hangsúlyokat nem oda teszik, a világban azonnal nem ugyanott foglalnak helyet, mint előtte, szóval mindezt ahelyett, hogy ott akkor örülnének. Nem utólag a hozadékoknak, amik vagy vannak, vagy nincsenek, hanem maga a bőr, a cseppek, a meleg, a borzongás.
Tiszta hülye vagyok, mért kezdtem most ezt el mondani neki? Mit akarok kihozni ebből? Hirtelen végigfutott a gerincemen a szégyen, hátulról átölelt, befolyt a hónom alá, aztán fel a nyakamig, és úgy éreztem, azonnal elkezd ömleni a fülemből ez a véres-tüzes massza.
Nem a folyamat, mondta aztán folytatva a gondolatomat, mint akinek most tényleg erről eszébe jutott valami, nem a megélés, hanem valamiért a letudás, a kipipálás számít. A felvilágosító könyvek erre írják, hogy túl nagy hangsúlyt helyezünk az orgazmusra. De hát kinek nem volt már olyan <folyamata>, amiben az volt a legjobb rész, amikor elmesélte.

 

VÉLEMÉNYVEZÉR

Senior key account manager beosztású Fellegi úr szeretett elmélázni rajta, mire mit felelne, ha interjúban, tévéműsorban, esetleg előadáson, színpadon, nagyszámú közönség előtt, ilyen-olyan ügyeket illetően, közélet, kultúra, miegymás, a véleményére volnának kíváncsiak, felmerülnének kérdések, melyekre választ tőle várnának. – Kedves senior key account manager beosztású Fellegi úr, a palesztin helyzet… – Igen. Sajnos, be kell lássuk, a helyzet eszkalálódott.
Eszkalálódott. Ezt mondaná, nagy nyilvánosság előtt. Nyugodtan, természetesen ejtené ki, hiszen számára ez a hétköznapok része, megválogatni a szavainkat, amelyeknek súlya van. A riporter is érezné ezt, a nézők, olvasók és mindenki más is, gondolkodóba esett szülők pisszennének rá tévé előtt sipítozó gyerekeikre, csönd legyen! Előrébb hajolunk kicsit, a világban épp történik valami.
Senior key account manager beosztású Fellegi úr is belemerült ebbe a képbe, hosszú másodpercek óta állt már a titkárnője asztala előtt, ahol normális esetben egy határozott, de sebes köszönést követően leveleinek felmarkolása szokott következni.
– Jó reggelt! – törte meg a csendet Kinga, aki mindvégig a helyén ült, szemben senior key account manager beosztású Fellegi úrral, és várta, hogy az felébredjen éber ábrándjából. Nem most látott először hasonló performanszt a férfitől, de hozzászoknia még nem sikerült. Az ijesztő csak az volt az egészben, hogy főnöke viselkedése két szélsőség között váltakozott. Többnyire kellemetlen bizalmaskodás, leereszkedő hangnemű tolakodás jellemezte monológjait, amelyekkel hosszú időn át képes volt feltartani a beosztottakat. Ez bár viszolyogtató, de önmagában még belátható őrület, így annál gyanúsabbnak hatott, amikor időnként elképzelte magát kamerák előtt, ahogy most is. A hirtelen váltások – ez a nehéz. A kiszámíthatatlanság. Kellő rutint szerezni ennek kezelésében nem lehetetlen, de nem is gyerekjáték. A marketingosztály tagjai, akik személyiségéből amúgy sem hiányzott a cinizmus és mások megvetése, például egész hatékonyan kezelték a helyzetet. Tulajdonképpen egyedül ők tudtak nevetni senior key account manager beosztású Fellegi úr efféle viselkedésén, nem mindig, de azért jó arányban. Mint amikor rosszul mond el egy régi viccet, vagy amikor az ebédlőben egy óra huszonhét percen át mesélte a végére néma sírógörcsben remegő Szilviának a pénzügyről a teniszkönyök alternatív kezelésének lehetőségeit. Szilvia ha valamivel magabiztosabb lett volna a tekintetben, mit takar a senior key account manager, de legalább is hogy felettese-e neki egyáltalán Fellegi, talán nyugodtabban viseli a történteket, ám az ismeretlen, a sejtelem, a homályban tapogatózás mindig csak szorongást szül.
– Szevasztok – lépett be a marketingesekhez. Azok is dörmögtek valamit. – Na, mit szóltok, mi van Palesztinában.
A fiúk lassan felé fordultak, Basildon szólalt meg.
– Mért, mi?
Senior key account manager beosztású Fellegi úr sokat mondóan bólintott a fejével. (Mi már tudjuk: valami történni fog.)
– Azt kell mondjam, a helyzet, eszkalálódott.
Az addig tompa hétfő reggelt azon nyomban szikrázó jókedv töltötte el, a fiúk úgy röhögtek, mintha viccet hallottak volna.
– Hát az kurva isten – mondta Basildon –, hogy eszkalálódott, vagy negyven éve. – És még jobban röhögtek, főleg Ivánka, aki amúgy is mindig akkor nevetett, amikor Basildon.
– Na de most komolyan, mért, mi van?
Fellegi némán és mozdulatlanul állt, majd ismét bólintott, lassabban, mint az előbb. Ekkor lépett be Kinga, és elhajolva az igazgató mellett egy húsz-harminc papírlapból álló paksamétát ejtett az egyik asztalra.
– Meghoztam. Jó szórakozást, fiúk.
Basildon a papírokért nyúlt, futtában elkezdte lapozgatni.
– Ivánka, tiéd akkor az 1-től 32-ig, azon felül meg az enyém, rendben vagyunk így?
Kinga távozott, Ivánka rendben volt így, Basildon a papírok fölé meredve fél kézzel gépelni kezdett, senior key account manager beosztású Fellegi úr pedig jó munkát kívánva elhagyta a színt.