Kedves Olvasó! Ön mit tenne, ha azt az ajánlatot kapná, hogy olvassunk kocsmákról? Ugye, milyen rosszul hangzik? És mit tenne, ha emellé még olyan gesztus is társulna, hogy miután olvastunk róluk, látogassuk is őket sorra, üljünk be, igyunk egyet, beszélgessünk az ott lévőkkel! Czinki Ferenc Egy kocsma város című könyve egyszerre teszi meg az itt felsorolt összes ajánlatot, méghozzá igen meggyőzően.

egy kocsma városMit jelent ma az a szó, hogy kocsma? A “rom-” előtagot most lehetőleg vessük el, az egy másik formára utal, hiszen a romkocsma manapság felkapott, küllemében színes hely, ahol lehetőleg még valami zene is szól. Gondoljunk inkább a kis talponállókra, azokra a megkövesedett vagy csak túl egyszerűnek tűnő helyekre, amelyek nem “menők”, ellenben csendesek, van egy állandó törzsvendégi körük, akik a nap vagy a hét egy meghatározott szakában rendszeresen feltűnnek a pultnál, hogy kikérjék a magukét, elüldögéljenek pár órát, beszélgessenek, aztán menjenek tovább a dolgukra.

Czinki Ferenc ezekről a helyekről mesél. Maga a téma rendkívül hálás nem csak azért, mert anyaggyűjtés közben maga a szerző is nyíltan hódolhat az élvezeteknek, hanem mert már-már folklorisztikus törekvés a kocsmák felderítése, s egy eddig viszonylag feltérképezetlen terep. A kocsmai anekdotázás a népléleknek a mai napig egy olyan kedvenc elfoglaltsága, amely igencsak háttérbe szorult az utóbbi időkben. Czinki olyan helyeket mutat be, amelyek – talán tér- és időbeli helyzetük miatt – mostanában valahogy elkerülik a szépirodalom figyelmét. Ezek a kis helyek azok, amik létrejöttek a régmúltban, túlélték a rendszerváltást, túlélték az uniós csatlakozást, és bármi jelentős is történjen az ország jövőjében, jó eséllyel azt is túl fogják élni. Itt maradtak, biztos pontként, már-már örökkévalóként foglalnak helyet az oda járók életében. Létükben van valami sajátosan huszadik századi, illetve közép-kelet-európai. Magukon viselik a környezet második világháború utáni emberének belső magányát, és egy kicsit az ebből való kitörés lehetőségeként funkcionálnak, igazából mind a mai napig. Az Egy kocsma város arra keres és talál választ, hogy vajon mit lehet az irodalomban a szocializmus legkisemberibb maradványaival kezdeni. Czinki hat kocsmát, név szerint a Vadalmát, a Papagájt, a Panamát, a Rádiót, a Pálmát, és a Strand Bisztrót mutatja be, ez utóbbit valószínűleg pont annak megszűnése előtt. Közvetlen, az irodalmi laikusok számára is könnyen érthető és követhető elbeszélésmódot használ, olykor-olykor bölcs iróniával élve, ezzel pedig igencsak meghozza a kedvet az olvasónak, hogy ő maga is ellátogasson egy-egy ilyen fennmaradt csodába. Ezzel együtt mind a hat kocsmának érződik a sajátos hangulata, vélhetően éppen ezért ez a hat került be a könyvbe. A Vadalma finoman külvárosi jellegét és ebből adódó elfelejtettségét a Papagáj környékének bensőséges hangulatú leírása követi. A Panamában furcsa eszmefuttatások zajlanak december 23-án az életről, a szerelemről és a popdalszövegírókról. (Ez egyébként személyes kedvencem.) A kerthelyiséggel is rendelkező Rádió „úgy romkocsma, hogy nem akar az lenni”. A Pálmának évente van egy külön kiemelt, sikeres napja, május 21-e, amikor a Bory várban zajló mulatság miatt a fiatalok ezt a helyet is ellepik, másnap pedig bármennyire akarják, már nem találják. A könyvet záró Strand Bisztró állapota talán a legelszomorítóbb, leginkább egy kihalt pályaudvari kocsmára emlékeztet. A könyv tartalmi részének remek lezárása.

Ezen kívül mind a dokumentációs, mind az esztétikai értéket növelik Arany Gold Zoltán és Oláh Gergely Máté teljes oldalakat betöltő, fekete-fehér fotói. A teljes oldal ebben az esetben azért is indokolt, mert méretét tekintve zsebkönyvről beszélünk (kipróbáltam, tényleg elfért a kabátzsebemben), így az egyszeri kocsmázó bármikor könnyen magával viheti. Ez a gesztus egyébként a könyv legelején olvasható műfajmegnevezéssel válik még értelmezhetőbbé: kocsmafüzet. A dolgot még tovább fokozandó, az utolsó történet után nyolc üres oldal, kifejezetten jegyzetelési célra. Varga Gábor kiadványtervezői munkáját tehát csakis dicsérni lehet.

Czinki Ferenc a kocsmák felkutatásával elkezdett egy missziót, és megtette azt a gesztust az olvasónak, hogy folytassa, ha szeretné. Éljünk a lehetőséggel!

Czinki Ferenc, Egy kocsma város, JAK + PRAE.HU, Budapest, 2014.