A fehér, szürke, drapp
vezetékek, amíg a metró
halad, rángatózva hullámzanak
a szemközti arcok mögött.
Jobbra, az ülésen egyenes
vonalú, lassú csorgás a harag.
Talán érméket találnál benne,
így arra kéred a szomszédot,
hogy az egészet köpje ki.
Nem teszi. Felkísér téged a
peronra, amit valami ecetes
csapadék ver. Előkapsz,
felvágsz egy flakont, és
alátartod. Aztán megriadva,
mint egy ecetpatak, elinalsz
a cserjésbe salátát készíteni.
Hogy a hajnal 
is ott érjen,
a kíváncsi rosszaság. 
Szájába
vesz majd, megrág. Sercegni
fogsz, mint egy óvodásban
a sóder, és azt mondod, ázni
jöttél. Forgolódni, megkarcolni
a hajnal fogait. Úgy játszol,
mint az engedetlen falat.