– Beszámoló az Amúgy őszi lapszámbemutatójáról

SAM_6550

Irodalomkedvelőnek vallom magam – a visszafogottabb, „otthon ülősebb” fajtából, akinek e művészet iránti éhségét bőségesen kielégíti egy-egy csendes magányban elolvasott könyv, vagy egy újabb félbe hagyott novella begyömöszölése a fiókba (amely megtévesztésig hasonlít a számítógép „Lomtár” ikonjára). Nem kevés kétkedéssel ültem hát be a MODEM Zöld Szamár kávézójába, azon tűnődve, vajon hova kapkodjam majd a fejem a felém repülő, számomra érthetetlen irodalmi utalások elől. Hiszen egy irodalmi folyóirat lapszámbemutatóján ez nem is lehet másként. Nos, tévedtem. Az Amúgyosoknak rendesen sikerült meglepniük, az este folyamán többször is.

A fejkapkodás – a szó legszorosabb értelmében – azért nem maradt el. A lapszámbemutatót a DEIK Teátrum meglepetés performansza nyitotta, amellyel a 120 évvel ezelőtt született Kossuth-díjas írónak, Déry Tibornak állítottak emléket. A rövid előadás során összefonódott az író Szerelem című novellájában megelevenedő mély és kikezdhetetlen érzelmi kapocs a korunkra jellemző, kissé felszínesnek tűnő szerelemfelfogással. A műből felolvasott részleteket a kávézó legváratlanabb pontjaiból felharsanó évődések és civódások egészítették ki meglehetősen trükkös szereposztásban – nemcsak az agytekervényeket, hanem a fejbiccentő izmokat is megtornáztatva.

SAM_6546

A performansz után Somogyi Tibor főszerkesztő – aki a fenti előadás szerzője is egyben – rátért a több szempontból is különleges lapszám ismertetésére. Ötéves az Amúgy; a nagycsoportos korba lépő folyóiratnak nyarat idézően színes és játékos borító dukál, amely Marczin István Bence keze munkáját dicséri. Újabb örömhír, hogy az aktuális lapszámban minden eddiginél több, összesen negyven darab mű kapott helyet. Az idei ősz szele a tartalom terén is változást hozott, a megszokott rovatok mellett egy új és egy visszatérő rovatot köszönthetnek az olvasók. A bemutatkozó Montázs rovatban található írások többek között a képzőművészet és az irodalom egyfajta fúzióját elevenítik meg, a hamvaiból feltámadt Így lettem DEIK-tagban szereplő szövegek pedig a kis irodalmi közösség beszippantó és addiktív hatásáról tesznek tanúbizonyságot. A többi rovat maradt a régiben: a CéhKaptárban a régebbi és a debütáló alkotók legjobban sikerült írásait találhatjuk, a Pennázóban a már befutott írók által beküldött művek szerepelnek, a Nyelvi fordulatban pedig elsősorban olyan magyar nyelvre átültetett szövegek olvashatóak, amelyeket eddig csak eredeti nyelvükön érhettünk el. Mint ahogy a performanszból már sejteni lehetett, az aktuális lapszámban is Déry Tibor emléke előtt tisztelegnek az alkotók: a neki szentelt rovatban az író műveire, munkásságára referáló írások kaptak helyet.

SAM_6533

A tartalom ismertetése után az íróké és műveiké volt a főszerep. Elsőként Marczin I. Bence – Mile Máté Verge című képéhez íródott – versét, a Fókuszt hallgathatták meg a jelenlévők, amely kezdetben simogatta, utolsó sorával viszont jól arcul is csapta a hallgatóságot. Ezt követte Nyikos Mónika B úr szerelme című novellája, megvilágítva e különös érzelmi kötelék kevésbé felemelő, mondhatni önző és nyomasztó mivoltát. Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő Múzeum éjjel és Múzeum nappal című verseit Horváth Imre Olivér előadásában hallgathatta meg a közönség. Ezután következett az eddigiekben szerkesztőként tevékenykedő Adorján Imola bemutatkozó műve, az Így lettem DEIK droid. A szerző első, és saját bevallása szerint is eddigi legjobb novellája többek arcára is mosolyt csalt, még könnyedebbé varázsolva az amúgy is családias hangulatot. Utolsóként Erdei Orsolya olvasta fel összeférhetetlenségeskedés című versét, amely témájánál fogva tökéletes zárása volt a szerelmi érzés sokféleségét megelevenítő lapszámbemutatónak.

cikkhez 1.

Az est azonban itt még nem ért véget. A művek felolvasását követő rövid szünetről visszatérve újabb meglepetés fogadott: az asztalokon ugyanis különleges söralátétek vártak szinte minden egyes visszaérkezőt. Hogy mitől lehet különleges egy söralátét? Mondjuk attól, hogy egy könyvborítót ábrázol, amely maga is söralátétből készült. A jópofa söralátét-ception Czinki Ferenc Egy kocsma város című könyvéhez fűződik. A kötetről Hepp Iván DEIK elnök faggatja az írót, formális kérdezz-felelek helyett egy kötetlen, oldott hangulatú beszélgetés keretein belül bontakozik ki előttünk egy felettébb érdekes műalkotás. Az Egy kocsma város ugyanis nem csupán könyv; az inkognitóban elkészített, eredetileg tárcaként publikált történetek mellett ugyanis a kötet szerves részét képezik a helyszínekről készült megkapó, fekete-fehér fotók. Mint ahogy a szerzőtől megtudjuk, a képek a szövegek megírásától teljesen függetlenül készültek, nem céljuk kiegészíteni vagy illusztrálni azokat, sokkal inkább egy párhuzamos történetet mesélnek el a maguk nyelvén. A történet egy kocsmai életképekre felfűzött városról, a kötetben nevén nem nevezett Székesfehérvárról szól, ami a maga időkapura emlékeztető, 70-es, 80-as évek hangulatát árasztó poharazóival akármelyik város lehetne az országban. Ezekben a kocsmákban találkozik egy koccintásra a jelen és a múlt, sőt ahogy a szerző által felolvasott egyik részletből kiderül, még az is előfordulhat, hogy Isten meghív egy cseresznyére és megkínál egy ambróziás cigarettával. A kötet tehát több, mint könyv, ugyanakkor több, mint műalkotás: tekinthetjük ivócimborának is, hiszen nem csak ő anekdotázik nekünk, mi is mesélhetünk neki – az utolsó oldalak ugyanis saját jegyzeteinknek vannak fenntartva.

SAM_6524

A könyvbemutató végére az asztalokra csempészett söralátétek is szerepet kapnak, a szerző ugyanis egy kis játékra invitálja a közönséget. Ki-ki az előtte lévő söralátét hátuljára írja fel kedvenc kocsmájának a nevét, majd dobja be a közösbe és húzzon egy másikat, valaki más kedvenc kocsmájával, ahová egy napon majd mindenképpen ellátogat. Engem a Mob sörözőbe szólít a kötelesség.
Az igazán vállalkozó szelleműek még az est folyamán elindulhattak, hogy teljesítsék a kihívást, jobban megismerkedhessenek a szerzővel, és saját történeteket gyűjtsenek a könyv végére, hiszen egy ivókról szóló kötetbemutató nem lehet teljes egy igazi kocsmatúra nélkül.