Az Apokrif irodalmi folyóirat első alkalommal kiírt könyvpályázatának győztesei, Bödecs László, Szendi Nóra és Juhász Tibor mutatkozhattak be műveikkel november 27-én a RoHAM Barban. Az Opi & The Boyz zenekar zenélt nekünk az este során, amely sokszínűre sikeredett, hiszen a három szerző három eltérő, egyedi látásmódot képvisel, amelyből az alábbiakban adunk ízelítőt.

3

A könyvről egy éve kezdtek el beszélni, árulta el az Apokrif főszerkesztője, Nyerges Gábor Ádám, aki kiemelte, hogy munkájuk gyümölcseként ma már elmondhatják magukról, hogy több fiatal író, költő elindulását, kibontakozását segíthették elő azzal, hogy lehetőséget kínáltak nekik. A könyv megjelenése a Fiatal Írók Szövetsége közreműködésével valósulhatott meg. A szövetség képviselője úgy fogalmazott, „az Apokrif adta hozzá a szoftvert, ők pedig a hardvert”. A pályázatra három kiváló kézirat is érkezett, ezek szerzőit hallgathattuk meg.

1

Elsőként Bödecs László olvasott fel verseiből (Máig sem, Főműsoridőn túl, Paradicsom stb.), amelyek jó része korábban még nem jelent meg sehol. A versek között szerepelt egy Pilinszky- (Négysoros), illetve egy Juhász Gyula-parafrázis (Milyen volt…) is. A szerző elárulta, hogy művei valós élményeken alapulnak. Lírai énje egy utat jár be, amelynek végén rájön, hogy nincsenek csodák. Próbálja meglátni a szépet, de az nem (mindig) sikerül, viszont az eziránt táplált vágy megmarad. Nem akart egységes kötetet írni, a könyvben főként a rímes versek dominálnak, sok a vendégszöveg. Csalódott lírai énje megpróbál rombolni, ennek eredményei lehetnek a parafrázisok (Pilinszky, József Attila, Juhász Gyula). Közérthetőségre törekszik, illetve változatosságra, nem akarja ugyanazt ismételgetni. Három fogalom határozza meg verseit, ezek a haza, az Isten és a szerelem, amelyekről már sokan, sokfélét írtak, de a szerző szerint érdemes újra és újra feleleveníteni ezeket a fogalmakat. Jellemző nála a Biblia és a mítoszok beemelése a mindennapi életbe, ám új látásmóddal. Petri György profánsága, illetve Pilinszky vallásossága hatott rá, ezek szegülnek egymásnak műveiben, amellyel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy hogyan férhet el egymás mellett a pátosz és a profán. A versek sokfélesége ellenére úgy tartja, hogy a kötet egységes lett, de „nem feltétlenül ez a legdivatosabb költészet”.

2

Bödecs László után Szendi Nóra következett: hamarosan megjelenő regényének fejezetéből olvasott fel, amelynek szereplői most kivételesen nem narkósok. Nóra elmondta, hogy a kortársakat nem ismeri behatóan, írásművészetére saját naplója van hatással, annak a formai megoldásai köszönnek vissza prózájában. Nem ismeri vagy nem tartja fontosnak ismerni a mai prózatrendeket, emiatt nem is mondható az, hogy szembefordulna bármivel is. A felolvasott fejezet kellékei az emberi vegetatív működések kendőzetlen, naturalisztikus említései, aminek bemutatásával könnyen zavarba ejtheti az olvasót. Az élőnyelviség, a szleng eszköztárát használja fel, az foglalkoztatja. Bevallotta, hogy önmagát nem tartja nőies nőnek, ez érezhető is művein, semmiféleképpen sem akart klisés női irodalmat létrehozni. Történeteinek alapja valós, ám nem minden történt meg vele, amiről ír. Elmondása szerint szórakoztató írni a most készülő regényt, de az élet árnyoldalainak bemutatása van, hogy nagyon megterhelő.

6

Végül Juhász Tiborral ismerkedhettünk meg (Egyensúly, Miféle, Legkisebb stb.), aki kicsit szűkszavúan, de annál szerényebben nyilatkozott önmagáról: arra a kérdésre, hogy kit tekint mintának az irodalomban, azt a választ adta, hogy nincs ilyen személy. Kiemelték a beszélgetés során verseinek keresetlen őszinteségét, maníroktól mentes írásmódját, azt az eredeti, szokatlan hangot, ami Orbán Ottóhoz teszi őt hasonlatossá. Kassák és Szabó Lőrinc hatása is tetten érhető, hiszen ők is meg vannak idézve verseiben. Nyerges Gábor Ádám a művek szociografikus érzékenységére hívta fel a figyelmet, arra, hogy az emberi kapcsolatokat, az emberek között meglévő viszonyrendszereket milyen páratlan erővel képes megragadni. A fiatalok manapság nem erről írnak, tette hozzá a főszerkesztő, a szerző szerint viszont ezt mindenképpen tematizálni kell, hiszen ez vesz körül minket. Visszatérő motívum műveiben a csönd, az elhallgatás, a képszerűség és az elhallgatás szembeállítása. Prózát is ír, ami hasonló tematikájú, érzelemvilágú lesz, valamint nagyobb szerepet kap majd benne az agresszivitás. Hogy milyen módon, azt nemsokára megtudhatjuk.

Várjuk tehát az említett szerzők további kibontakozását.