Megérdemli a keményen dolgozó zenész, a türelmes és lelkes rajongó és úgy egészben a kiéhezett hazai underground. Öt év telt el a legutóbbi saját lemez megjelenése óta, és bár csalódástól nem kellett tartani, november 29-én végleg bebizonyosodott, hogy megérte várni.

_RPF2546_resize

DJ Bootsie az elektronikus zenészek között különleges és méltán elismert jelenség. Lemezjátszók és egyéb varázslatos szerkezetek mögül kreál olyan ügyes kompozíciókat, amelyekben békében megfér egymás mellett a hip-hop, a tört ütem, a zsigeri basszus vagy éppen a magyar népzenéből vett hangminta. Az idén elkészült harmadik, In Solem Verti névre keresztelt anyagot most egyszeri alkalommal csodálhattuk meg a Trafóban, és bár jól jött volna a fa alá, a lemez tényleges megjelenésére még két hónapot várni kell.

Amikor végre elsötétült a nézőtér, és a színpadon előbukkantak a zenészek, a fogadtatásból rögtön látszott, hogy aki most itt van, az nagyon itt akar lenni. A hirtelen ütős kezdésben valami mégis egy pillanatra összezavart. Egyszerre húzódott a szám elégedett félmosolyra, és ijedtem meg, hogy a dobhártyám nem fogja épségben átvészelni az estét. Szerencsére a terem méretéhez képest túlnyomott hangerőhöz a nyitószám felére már sikerült hozzászoknom, és kezdhettem finoman bólogatni a ritmusra.

_RPF2576_resize

Az elhangzott számokat kissé nehéz lenne a lemezmegjelenés előtt beazonosítani, de az album előfutáraként bemutatott Rokkát érdemes kiemelni. A szám a májusi klippremierkor elég szélsőséges kritikákat kapott az interneten, és mintha a szombati közönséget is kicsit megosztotta volna. Tény ugyan, hogy a finoman eltorzított gyerekmondóka-mintát még időbe telik megszokni, de zeneileg annyira friss és mozgalmas, hogy nem lehet nem szeretni. A ráadásba bekerült Horseriders Toward the Abyss mára a 2000-es évek ikonikus dalává vált. Az élő hegedűvel és furulyával annyira tökéletessé érett, hogy kedvem lett volna még aznap este végigülni a The Silent Partner összes számát, de azt majd januárban az A38-on.

Öröm volt látni, hogy a tőle megszokott szerénységgel játszó Bootsie mellett közreműködő zenészek (Lázár Tibor, Ligeti György, Kerek István, Vázsonyi János) is végig jól érezték magukat a színpadon. Az ötszáz fő feletti közönségből csak kevesen éreztek késztetést a számok alatti beszélgetésre, és a dugiban facebookozók is csak elvétve világítottak bele a sötétbe. Persze nem meglepő, ha egy ennyire okosan összerakott koncertre kerül az ember. Ki ülve, ki állva, vagy éppen félig elfeküdve, de őszintén tapsolt a számok között, és csillogó szemekkel várta a folytatást.

_RPF2533_resize

Valamiféle nosztalgiaközeli érzés volt így elsőre végighallgatni az új album anyagát. Régi ismerősként ott volt az a komplex, nyugodt ambient, amire olyan jókat lehet álmodozni. Ha csak ezt kaptuk volna, már az is jól esett volna. Az új lemezről viszont hamar kiderült, hogy minden alkotóeleme egytől egyig izgalmas, és a mellbevágó basszusoktól a 8-bites prüntyögésen át, a népzenei hangmintákig minden összepasszol. A koncertélményhez nagyon sokat tett hozzá az egész fellépést végigkísérő vetítés, hiszen aránylag ritka alkalom itthon, ha a piros-kék hangulatvilágítás és füstgép helyett tisztességes vizuált kapunk. Kemuri precíz és hipnotikus montázsai olyan harmóniában mozogtak a zenével, hogy az este felért egy bűntudatok nélküli pszichedelikus trippel.

Fotók: Pozsonyi Roland

Az estéről készült további fotókat a galériában tekinthetitek meg.

[portfolio_slideshow id=19781]