A 30Y-ról pár éve sokan mondták, hogy a bölcsészek zenekara. November 14i lemezmegmutató koncertjükön a közönség bebizonyította, hogy ez ma már nem így van, hiszen Beck Zoliéké az ország egyik legváltozatosabb rajongói tábora. Fiatal, idős, nő, férfi, szűk ruhában, bő ruhában, lényegében mindegy, ha képes tombolni a pécsi zenekarral együtt. És képes. Koncertbeszámoló egy olyan estéről, ahol a közönség lelkesedése nélkül sok minden nem működött volna.

_DSC3636

A koncert előtt húsz perccel már lehetetlen megtalálni bárkit is a színpad előtt összegyűlt tömegben. A kezdésre pedig megérkezik az előre beígért teltházhoz szükséges sokaság, a fények elalszanak, és megjelenik a zenekar. Három szám lemegy egyben, anélkül, hogy bárki bármit mondana, ami szokatlan egy 30Y-koncerten. Aztán elindul a Beck Zoli-féle gépezet. A koncert során semmi sem maradhat ki, ami tőle megszokott: anekdoták, a közönség cukkolása, akusztikus gitár és természetesen a leugrás a színpadról, hogy megénekeltethesse az első pár sorban álló embert, akik a mikrofonért tülekednek. Ezzel alapvetően nem is lenne baj, hiszen a 30Y valahol erről szól, a rajongók pedig imádják. Beck Zolit nehéz nem kedvelni, ő pedig pontosan tudja, hogy hogyan nyerheti el a közönség szeretetét.

Számomra viszont a frontember eme pozitív tulajdonsága a pénteki koncerten inkább elvett, mintsem hozzáadott volna az élményhez. Főleg az este első felében volt zavaró, hogy bár egy lemezmegmutató koncerten voltunk, a zenekar egyáltalán nem viselkedett másként, mintha egy nyári fesztiválos fellépésen lettünk volna. Hagyták, hogy a frontember érvényesüljön, hiszen ez egy jól bevált recept, nem lehet vele nagyot hibázni. Ehhez az érzéshez az is hozzájárult, hogy a 30Y már olyan régóta működik, hogy nem lehetett az estét végig az új számokra építeni, kellettek a régiek is. A koncert nem volt kifejezetten rossz, csak enyhén lapos, és néha kicsit unalmas.

_DSC3399

A lemez kétharmadát eddig is ismertünk, hiszen az album három, ez év folyamán megjelent kislemezből áll. Az utolsó EP-t a koncert előtt egy nappal mutatták be, a Huszonöttel, a Ringbeszállóval és a Neked szurkulokkal. A szétaprózott megjelenéssel a 30Y nagyon jót tett magának, hiszen az egész év folyamán sok szó volt a zenekarról, számos daluk vált slágerré, mint például az Ahogy elképzeltem, a Szívemhez szorítom és a Disszidálok. Ugyanakkor a zenekar nagyon sokat köszönhet Háy Jánosnak, hiszen a lemezről nem egy dal az ő verseinek megzenésítése (például az idei év legnagyobb 30Y slágere, az Ahogy elképzeltem is). A koncert folyamán az együttes ki is fejezte háláját a költőnek a fantasztikus szövegekért. A zene és a költészet ilyen egyesülése különleges dolog, Beck Zoliék pedig tudják, hogy kell egy verset jól feldolgozni.

_DSC3453

Lehet arról vitatkozni, hogy milyen a jó közönség. Ami biztos, hogy a 30Y-nak elsőrangú rajongótábora van, hiszen két órán keresztül töretlenül élvezték az estét. A koncert hangulatán nagyon sokat javított, hogy a könnyen megjegyezhető és dallamos számok nagy részét ők is énekelték. Ez volt az egyik oka annak, hogy az este nem fulladt teljes unalomba. A közönség ugyan nem csinált semmi különlegeset, jelenlétével mégis olyan hangulatot teremtett, amit nem sok együttes fellépésén látunk. Az este folyamán a pörgősebb, gyorsabb számok jobban működtek, mint a lassabb, melankolikusabb szerzemények. Erre volt vevő a tömeg, ahogyan Beck Zoli is mondta; ők most ünnepelni jöttek együtt a zenekarral. Végül is igaza volt, hiszen az egész eseménynek kicsit olyan hangulata volt, mintha egy nagy házibuliban lettünk volna. És ahogyan a házibulikon általában, az este nem csak a házigazdán múlott, hanem a vendégeken is. Ebben az esetben pedig a házigazda nagyon sokat köszönhetett a vendégeinek.

Képek: Tordai Márton

Az estéről készült további képeket a galériában tekinthetitek meg.

[portfolio_slideshow id=19608]