Beszélgettünk a Fecske teraszán. Valamiért szóba jöttek a várak, én pedig elkezdtem neki mesélni a csesznekiről meg arról, hogy kiskoromban mennyit lógtam ott a falakon.

Ez nem tetszett neki. Mérges lett. Vagyis inkább felbőszült, azt hiszem, ez a jó szó rá. Elkezdte számolgatni az ujján, hanyadjára mesélek már neki apáról sztorikat, mert a csesznekiváras az egy apás sztori amúgy, csak az előbb elfelejtettem említeni. Vagyis nem elfelejtettem, direkt nem írtam le, hogy ne tűnjön úgy, mintha olyan nagyon sokszor szóba hoznám.

Szóval így számolgatott, és mikor már a harmadik körnél járt, én inkább előkotortam a táskámból a kulcsaimat és mondtam, hogy most megyek.

Hazafelé megálltam egy földgömbös boltnál a Kálvin téren.

Nézegettem a kék golyókat, és eszembe jutott a saját régi kis gömböm, amin volt egy kapcsoló. A földgömb kapcsolónyomogatás nélkül vagy páros számú kapcsolónyomogatásokkor kék volt, barna meg zöld, szóval domborzati mintás, páratlan számú kapcsolónyomogatások esetén pedig rengeteg színű, és az országok látszottak rajta, meg a határok. Ennél a fénynél aludtam el, amíg féltem a sötétben. Tehát tavalyelőttig.

Eszembe jutott, hogy be kéne szaladnom a boltba egy ilyen gömbért, sírnom is kéne, de szép maradnék közben, mint a kamerák előtt bőgő nők, és végre kinyögném, hogy nagyon, de nagyon szeretnék egy kapcsolgatós földgömböt. Használhatnék még olyan szavakat is, mint gyerekkor, hörcsögök, apa, hiány, meg ilyenek.

Nem rontottam be a boltba. Nem tudok sírni, így meg csak hülyének néztek volna, és úgysem kaptam volna kapcsolgatós földgömböt.

Inkább levakartam az arcomat a kirakatüvegről, és elindultam a Szabadság híd felé, ahol már ment le a nap, pontosan a Szabadság-szobor felett, és a kettő együtt olyan volt, mint egy nagy napraforgó, ami sohasem tud a napra fordulni, mert hát ő maga a nap.

Ilyeneken gondolkodtam menet közben, újra eszembe jutott Csesznek, meg ő is, hogy vajon miért lett már megint dühös, mert végül nem is sírtam, és nem is apa volt a lényeg, hanem Csesznek, meg a várfalak, meg úgy ez az egész. Aztán az ajtóhoz érve elővettem a kulcsokat, és felkapcsoltam a lámpát.