Andrej Tarkovszkij: Iván gyermekkora, 1957.

Sorozatunk következő darabja a Puskin mozi beosztását követve az Iván gyermekkora, amely időrendben az első helyen kellene, hogy szerepeljen, hiszen ez volt az orosz rendező első nagyjátékfilmje, amellyel világhírnévre tett szert. Az 1962-es Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon Arany Oroszlánt, a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztiválon Golden Globe-díjat nyert. Amiért mégis a Solaris és a Sztalker után tehették a sorban, az rövidsége mellett megfoghatatlansága. Jóval közelebb áll ugyan a valósághoz, mint a korábban már ismertetett filmek, mégis sokkal nehezebb meghatározni lényegét. Mindenesetre kíséreljük meg áttekinteni!

IVAN'S CHILDHOOD

Iván, a főszereplő egy kisfiú, akinek anyját és húgát megölték a németek a háborúban. Ezután intézetbe került, ahonnan megszökött, és ügyességének köszönhetően katonai felderítő lett. A film szerinti jelen időben „kis felnőttként” viselkedik, aki a győzelem érdekében leküzdi a gyerekesnek egyáltalán nem mondható halálfélelmet, emberfeletti erőfeszítéseket tesz, hogy például átússzon a túlsó partra, és hallani sem akar róla, hogy a frontról biztonságos helyre küldjék. Vízióiban, álmaiban látjuk csak kisfiúként, aki boldogan nevet és játszik, valamint Galcev hadnagy szemével, aki a nézőjéhez hasonló meglepetéssel és aggódással látja, amint Iván rutinosan utasításokat ad, kódolt üzeneteket küld. Őt még nem keményítette meg annyira a háború, hogy ne rendülne meg a helyzet abnormalitásától.

iván4

A második világháború nagyon sok rendezőt megihletett, különböző szempontok mentén mutatják be a filmvásznon az egyéni, nemzeti, társadalmi, gazdasági tragédiákat. Mindebből Tarkovszkij az emberi sorsokat tárja elénk. Olyan világot teremt, ahol szinte eszünkbe sem jut, hogy volt valami a háború előtt, illetve majd lehet valamilyen élet utána. A fénycsóvák repülése, puskák és ágyúk dörrenése teljesen természetesnek hat, és a katonák halála sem tragikusan vagy véresen jelenik meg: a németek által elfogott felderítők kikötött hullája véres kardként tovább szítja az orosz tábor harci kedvét, Kataszonovról pedig sokáig csak sejtjük, hogy szerencsétlenül járt, ezért nem köszönt el Ivántól. A legnagyobb tragédia a film elején Iván anyjának halála, amit a kisfiú szemszögéből, a kút aljáról látunk – vélhetőleg ez indítja el benne a mérhetetlen és megállíthatatlan bosszúvágyat, ami miatt képes megszökni, hogy ne kelljen elhagynia a frontot, ahol valószínűleg rövid életének jelentős részét töltötte.

Kilencven perc alatt nem látunk csatát, nem jelennek meg katonák tömegei, mindössze a táborhely és a felderítési útvonalak rajzolódnak ki, valamint egy öreg úr lerombolt háza, ahol a sorozatos tragédiák súlya alatt összeroppant ember egy madzag végén repülő kakassal próbál rendet tenni – az egyedüli megmaradt kemencére szegezve egy képet. Semmi különös, a háborúban minden megtörténhet, és meg is történik… Az emberek meghalnak, érzéketlenek lesznek, titokban félnek, de nincs megállás, nem lehet kiszállni. Már csak azért sem, mert bosszút kell állni az elvesztett ismerős, de akár ismeretlen honfitársakért is. Hátborzongató felirat szerepel a katonai bázis falán: „Álljatok bosszút értünk”. Nincsenek politikai ideológiák, sem társadalmi vagy gazdasági szempontok, a fő mozgató csakis a megtorlás vágya. Ahogy azt a záró dokumentumfilmes képsorok is mutatják: Göbbels és családja kiterítve, lányai holtan, míg ő maga szénné égve fekszik, a bevonuló győztes csapatok pedig tisztogatnak. A zárkák és kínpadok immár üresek, de az „agyonlőve, kivégezve” minősítésű fogolylista ottmarad, amiből kiderül, hogy Ivánt is elkapták, és felnőtthöz méltóan bántak vele az ellenség katonái.

Nehéz a vásznon megjelenített emberek lelkét kiismerni. A fájdalom és a megrendülés olyan szintjét éli át a film nézője, amely már túl van a véres hullák és elárvult gyermekek sorsa fölötti sirámokon. Itt ennél jóval több történik, amiről a csatajelenetek izgalmaiban meg is feledkezhetnénk: az élet folyása megtorpan. Egy kisfiú nem kapja meg azt a boldog, felhőtlen, játékos gyermekkort, ami oly sokaknak osztályrészül jutott, és amiről oly sokan nem is sejtik, mekkora kincs a további életükre nézve. Egy felcsernő a fronton elcsen egy pillanatnyi romantikát a harctér szörnyűségei között, de nincs reménye folytatásra. A jelenből nem tudni, milyen jövő nőhet ki. Megbosszuljuk az elesetteket, de mit kezdünk majd a bosszú emlékével?