Szilasi László október 9-én a Szegedi Tudományegyetem Angol nyelvű irodalmak és kultúrák PhD kutatószemináriumának vendégelőadója volt, méghozzá írói minőségben. Talán a „PhD kutatószeminárium” kifejezés tartotta vissza az érdeklődőket, talán az, hogy délben kezdtünk, de végül velem együtt öt hallgató gyűlt össze, tehát egy roppant szűk körű író-olvasó találkozóról volt szó.

Szilasi 2014-ben a Magvető Kiadónál megjelent A harmadik híd című regénye volt a beszélgetés témája, melyet egy rövid előadás előzött meg a regény elő- és utóéletéről, illetve magáról az írásról. Szilasi először a szerző és az író közötti különbségről beszélt az „író-olvasó találkozó” kifejezés kapcsán. A magyar nyelv itt jól tükrözi, hogy találkozni csak az íróval lehet. A szerzővel nem. Őt megszólítani sem lehet, vele csak a művein keresztül teremthetünk kapcsolatot. Marcel Proust Álmok, szobák, nappalok című kötetében írt arról a „mély én”-ről, amelyet a szépirodalmi művek megalkotójaként ismertetett. Szilasi szintén ezzel az énnel azonosítja, és a szövegben lokalizálja a szerzőt.

Megfogalmazása szerint a kreatív írásnak nincs köze a fogalmazáshoz, az írás történik. A szerző megfigyeli a körvonalazódó karakterek cselekedeteit és beszédét, és mindezt lejegyzi, mintha csak valaki diktálná, hogy mit írjon. A regényírás így egy módosult tudatállapotban történik. Szilasi regényében bizonyos részleteknek és fordulatoknak nincs is értelme a miértjét kutatni, mert az effajta alkotáskor kitalálás és megtervezés helyett egy mélyebbről fakadó, ösztönösebb, intuitív folyamat megy végbe. A regény végleges változata nem is tartalmazhat saját véleményt: Szilasi elmondása szerint amikor a szereplő beszél, az írónak hallgatnia kell. Azonban ez a regényírást inspiráló, megváltozott tudatállapot a szerző szerint tanulmányírás esetében nem hasznos. A prousti mély én megnyilvánulásait a tanulmányból ki kell gyomlálni, azoknak egyszerűen nem ott a helyük, mert a mély én olyan dolgokat akar elmondani, amelyeket a tudomány nyelvével nem lehet leírni. Szilasi tehát saját esetében élesen elválasztja egymástól az írót és az irodalmárt: a kettő nála két, különböző nyelveket használó, eltérő módon dolgozó én.

Meghallgathattuk A harmadik híd előtörténetét, azaz az író saját élményeit. Ilyen egy személyes ismerősének esete, akinek válását követő fokozatos lecsúszása az ő életének is évekig része volt; a 25 éves érettségi találkozóján egy régi barátja váratlan megjelenése, ami a regényben végül Nosztávszky Feri szintén váratlan megjelenéseként kapott helyet; valamint a szintén az osztálytalálkozón szóba kerülő volt osztálytárs, aki akkoriban a hajléktalanság szélén állt. Olvasásélmények tekintetében Thomas de Quincey Egy angol ópiumevő vallomásai című műve inspirálta A harmadik hidat, Anna neve például innen származik. A segélyező intézményeket, a szegedi hajléktalan műhelyet és a városon kívüli telepeket sorra vevő „terepmunka” után a regényt végül nyolc hét leforgása alatt írta meg.

A témaválasztásnál a szerzőt nem a hajléktalanság problematikája érdekelte, hanem maga az ember (viselkedése és változásai) a hajléktalanság körülményei között. A regény másik visszatérő motívuma az a kérdés, hogy lehetséges-e valaki másnak, valaki más helyett („helyetted, neked”) cselekedni. Ezt a dilemmát egy filmélmény inspirálta, méghozzá David Fincher 1995-ös Hetedik című alkotása. Szilasinak meggyőződése, hogy a film végén Somersetnek (Morgan Freeman) le kellett volna vennie a gyilkolás terhét Millsről (Brad Pitt), és a fiatal nyomozó helyett (illetve neki) higgadtan végeznie kellett volna a sorozatgyilkossal. Amellett, hogy ilyen cselekedetek lehetségesek-e, fontos lehet azt is, hogy ha igen, akkor vajon helyesek-e.

 szilasiharmadikhid

Ezután Szilasi a regény utóéletéről mesélt. A filmrendező Deák Krisztina megkereste őt, és elkezdtek közösen dolgozni a történet megfilmesítésén. Ehhez először egy treatmentet kell megírniuk, amely a leendő film egy tömörített összefoglalója, ez alapján születik majd meg a döntés, hogy kap-e támogatást a terv. A forgatókönyvet Deákkal közösen írják, Szilasi tehát most a filmesítés módszereit gyakorolja.

Szokatlan volt az írónak az, hogy egy film megalkotásához mennyi, látszólag felesleges háttér-információ szükséges. Kertész Imre szerint egy jó regényfigurának kell, hogy legyenek titkai, még a saját megalkotója előtt is. Szilasi ezzel ért egyet, és ezt látja a gyakorlatban is: ő maga sem tudja például, hogy Foghorn Péter hogyan vált hajléktalanná, mert ezzel nem szükséges tisztában lennünk ahhoz, hogy mint regényszereplő jelentőssé vagy érdekessé váljon. Míg egy regénynél könnyen válik pozitívummá, ha nem tudunk valamiről, filmkészítés közben minden információval el kell számolni. Egy filmbeli karaktert részletes, mindenről beszámoló múlttal kell ellátni, mert az őt alakító színésznek pontosan kell tudnia, hogy kit alakít. Emiatt, mivel a regény nem sokat foglalkozik a szereplők múltjával, utólag, egyesével kellett hozzájuk előtörténeteket gyártani, ügyelve arra, hogy egy-egy részlet megváltoztatásával mi minden változik a teljes történetben. Ekkor mutatkozott meg, hogy mekkora munka tudatosan összefogni és átszerkeszteni az intuitív író lejegyzett művét: a koncentráció különösen magas fokát igényli ez a tevékenység, melyet általában a történetek befejezésének megírásánál végeznek az írók.

Érdekesek a filmkészítés kezdeti stádiumában felmerülő, medialitással kapcsolatos problémák. Noha az elkészült mű végül film lesz, az odavezető út több lépcsőn keresztül szövegeken át vezet, hiszen a treatment és a forgatókönyv is szövegek. Minden film abból a paradox helyzetből indul el (a tretmentírással), hogy egy olyan szöveg tökéletes formáját kell létrehozni, amelynek a végső megjelenése végül nem szöveg lesz. Az ezzel való megbirkózás, a médiumok közötti váltogatás képessége Szilasi szerint inkább a filmkészítő sajátja.

Az adaptációt leszámítva is érdekes utóéletet mondhat magáénak A harmadik híd: bár nem régen jelent meg, a recepciója máris nagyon különösen alakul. A témaválasztást nem a politikai és szociális problémák feltárása inspirálta, a fogadtatást azonban javarészt e problémák uralják. Egyes recenziók és vélemények tisztán moralizáló jelleggel olvassák és értelmezik a regényt, a hajléktalanságra mint társadalmi jelenségre koncentrálva. Így az ábrázolt társadalmi probléma olykor teljesen kitakarja azokat a szempontokat, amelyek eredetileg érdekelték a szerzőt, aki egyébként nyitottan fogadja a különböző értelmezéseket és kritikákat.

Az előadás élvezetes és elgondolkodtató volt, az író barátságos, közvetlen, és nagyon gyakorlott előadó. Rengeteg kisebb-nagyobb részlet derült ki a Szilasi-féle írás(ok) folyamatáról, illetve A harmadik híd elő- és utótörténetéről, némelyik egészen személyes volt. Jóleső és különleges élmény volt ezeket hallgatni, és remélem, így, közvetítve őket, sikerül megtartanom közülük néhányat.

a kiemelt kép forrása: http://www.pmh.hu/pmh_program/Szilasi_Laszlo_A_harmadik_hid_cimu_regenyenek_bemutatoja/2014-04-29/19:00