A Trafó szürke épületének kinti fala a Legesleges borítójának sematikus fekete-rózsaszín színpárosítását magára öltve hirdette, hogy este lemezbemutató koncert lesz. Az épület apró előterében tömeg és kígyózó sorok. A Kollár-Klemencz László Erdős Virág páros egy kis Kistehénnel fűszerezve természetesen teltházat követelt.

IMG_5600

A Rájátszás óta az akusztikus zenével megbolondított kortárs magyar versek egyre népszerűbbek. Az összművészeti hagyomány újragondolásának és felélesztésének az egyik, ha nem a legkiemelkedőbb teljesítménye, hogy egy olyan alkotópáros született, mint az Erdős Virág – Kollár-Klemencz László duó. A koncert a Rájátszás-estek sémáját követve indult; a költőnő a kezdeteket elevenítette fel A melankólia védelmében című versének felolvasásával, ami kifejezetten a Kistehén Melanko formációjának íródott. (A letargikus életérzés ihletett állapotából egy egész albumnyi dal született Ember a fán címmel 2008-ban.) A mindent elindító szöveg mellett az est két főszereplője mesélt is egy kicsit. Kiderült, hogy a mai napon a Trafóban a megzenésített szövegek tulajdonképpen hazataláltak, hiszen az itt megrendezett Fekete Epe Esten lépett fel először egy produkcióban a páros.

IMG_5564

Ahogyan akkor, Kollár-Klemencz most is állandó társaival zenélt: a Kistehén tagjaihoz (Vajdovich Árpád – nagybőgő, Jancsovics Máté – dob, Bujdosó János – gitár) pedig kíséretként olyan klasszikusok is csatlakoztak, mint Lantos Iván és Másik János. A zseniális vonósszekciót Valkó Béla (cselló) és Radics Ádám (hegedű) képviselte. Akusztikus koncert lévén olyan volt az egész este, mintha beleshetnénk a kulisszatitkokba; felemelő érzés volt közelről látni, ahogyan ezek az ízig-vérig zenész- és művészemberek mély tisztelettel figyelik egymás játékát, hogy pontosan ott és úgy kapcsolódjanak be a dalokba, ahogyan az a legtökéletesebb. És ha a vers és a zene kombinációja nem lenne elég (pedig az), a Fényszórók egy különleges, egymásba folyó, őszi nosztalgikus hangulatot idéző vetítéssel tovább fokozták az összművészeti élményt.

A dalok szerencsés csillagzat alatt születtek: erős és szókimondó szövegek kaptak olyan interpretációt, amely a helyenként töménynek ható üzeneteket is feloldja, könnyebben befogadhatóbbá és elképesztően élvezhetővé teszi. Ennek talán a legjobb példája az éles visszhangot kiváltó Van egy ország, amelynek harmonikával megbolondított játékos ritmusa visszavesz az olvasott szöveg éléből. A költőnő verseire önmagukban is jellemző a játékos puritanizmus, ezért ezekkel remekül kollaborálnak Kollár-Klemencz dallamai. Érdemes azt is vizsgálni kicsit, hogy mennyiben változott azoknak a számoknak az értelmezése a zenész nézőpontjából, amelyek korábban már a Kistehén Elviszlek magammal című albumán is szerepeltek. Kezdjük mindjárt a címadó Ezt is elviszemmel, amely a Rájátszás egyik legismertebb „terméke”, és fogalomként lassan már önálló márkává növi ki magát. A dalnak jóleső frissességet hozott az, ahogyan a vonósok hangsúlyos szerephez jutottak az akusztikus változatban. A verzében való játékos megjelenés után a refrén sokkal baljósabbá válik a cselló-hegedű kettősétől, ez a szélsőségesség pedig sokkal komolyabbá teszi Erdős versének mondanivalóját a Kistehén slágeresebb, ám ugyancsak felejthetetlenül jó feldolgozásához képest. A Pápá, nyugodj békében borúsabb, az olvasott szöveghez képest pedig markánsabb lett, a dalszöveg minden egyes felszólítása telibe találja az embert. Itt muszáj kiemelni Heigl László finom billentyűjátékát, ami a refrénekbe új színt hozott amellett, hogy végig visszafogottan megmaradt a háttérben. Az alkotói összhang legékesebb példája a (jó értelemben vett) slágeres Milyen kár, amelynél a bevált szerzői metódus megfordult, és a szöveg már a meglévő zenéhez íródott. A lemez és egyben az este legkiemelkedőbb szerzeménye pedig Az átváltozóművész dala, amelyben valamiféle reményteljes, lelket megtisztító lüktetést érezni.

IMG_5664

Bónuszként egy tizenegyedik feldolgozást is kaptunk; Erdős Virág Örkény István Jelenség című egypercesére írt „Magyarázat nincs” parafrázisait, amelyekről elárulták; prózai szövegek lévén komoly dilemmát okozott a megzenésítésük kérdése. Kollár-Klemencz László itt állt fel először, és meghozva a „kistehénes fílinget”, igyekezett a közönséget is bevonni és kicsit fesztelenebbé tenni a hangulatot. A második blokkban a Kistehén Melanko dalait idézte meg a zenekar. A keserédes dalok remekül meghozták az együttes ezen nótáira jellemző „sírva vigad a magyar” életérzést. Felcsendült többek között az Ember a fán, Az ördög szemébe és Másik János Cseh Tamással közös utánozhatatlan klasszikusa, a Minden álmomban is. Lantos Iván az egész koncerten remekül kísérte Kollár-Klemencz Lászlót, az este utolsó részében pedig főszerephez is jutott. Bár a koncert vége felé akadt egy kis problémája a hangolással, páratlan humorral reagálták le a helyzetet társaival: a „Hamis vagyok vagy süket.” megállapítására ugyanis egyszerre két választ kapott. Kollár-Klemencz határozott „Döntsd el!” javaslata mellett Másik János rövidre zárta a problémát kijelentvén, hogy „Mindkettő.”. Búcsúzóul Lantos felesége, Ingrid franciául adta elő a Silteplait aid moi című dalt, amelyben meghatóan szépen közvetítették az egymás iránt érzett tiszteletet és szeretetet.

IMG_5667

Egy ilyen katartikus zárást követően magától értetődő volt, hogy a közönség ráadást követel. A zenekar pedig tudta még fokozni; a Kistehén Elviszi a szél című slágerét Lantos Ingrid és Kollár-Klemecz László közösen énekelte el, két nyelven. Ez az eklektikus változat olyan volt, mint az egész este; kicsit furcsa és ettől olyan jó. Különleges atmoszférájú koncert volt ez, ahogyan maga az album is az, éppen ezért telitalálat a Legesleges cím.

Fotók: Horváth Bianka

A koncertről készült további fotókat a galériában tekinthetitek meg.

[portfolio_slideshow id=19256]