Úgy tűnhet, az Egyszerű történet is valóságos franchise-zá növi ki magát az Esterházy-életművön belül: a tavalyi a kardozós változatot 2014-ben a Márk-változat követi, és ha az előző kötetet csapongó stílusa és lábjegyzetelési kényszere miatt marasztaltuk el, akkor fellélegezhetünk a Márk jóval koncentráltabb szövegét olvasva.

B1259290Mostanra közhelyes megállapítás lehet, hogy az eddigi Egyszerű történeteknek semmiképpen sem az egyszerűség vagy a könnyen rekonstruálható cselekmény adja a vázát. Bár az is tény, hogy a szerző ezúttal legalább igazán közel került az eszményített száz oldalas terjedelem pontos betartásához. Emellett természetesen továbbra is képviseltetik magukat a szerzőtől megszokott intertextusok, rájátszások, egyéb posztmodern fogások. Mindezen sajátosságokon túl persze sokkal fontosabb lehet, hogy a kitelepített család mindennapjait középpontba állító Márk-változatban a kompozíció zártsága és az elbeszélői szólam érettsége kapnak kitüntetett szerepet. Ezáltal némileg szembe is helyezkedik a sorozat felvezető darabjával, egyúttal eredményesen járulhat hozzá a kardozós újbóli olvasásához, átértelmezéséhez.

A kisregény (?) egyik legérdekesebb összetevője az a fajta megszólalásmód, amellyel a történetet narráló – családtagjai számára sokáig néma és ezért kitaszított – főhős tárja fel a körülötte létező világot. Ez a világértelmezés egyúttal hitértelmezés is; a mű egyszerre lesz szépirodalom és teológiai fejtegetések sorozata. Az istenes tematika egyébként sem idegen a szerzői pályán, de alighanem most válik végletekig problematizálttá, és teszi a könyv egészét igazán sűrű szövésű, teljes figyelmet követelő textúrává. Az elbeszélő fiú legfontosabb, végső kérdései ugyanakkor zavaróan mindennapiak: hogyan lehet egy Isten egyszerre jóságos és gonosz; hogyan egyeztethető össze kegyetlensége, titokzatossága; hogyan lehet úgy hinni, hogy mégse bízzuk el magunkat teljesen (13.), milyen választ sejtet a hallgatás; hogy lehet az, hogy

„a jóság egyedül nem véd meg” (63.)?

A rákérdezés aktusa mégsem korlátozódik pusztán az ember/Isten fogalmakra: a mondatok egyfajta megoldási kísérletek a megfordult világ újbóli összerakásához. Ha az érintett területek (kommunista diktatúra, családi és makrokörnyezeti konfliktusok, a magányban létezés lehetőségei) túlzottan széttartónak is tűnnek – például a bibliai hermeneutika fényében –, a mániákusság a szövegtér ismeretében teljesen indokoltnak látszódik, hiszen könnyen beilleszthető például a család többi tagjának cselekedetei közé. A néma fiú imafolyama, múltfeltáró tevékenységének rögeszméje hasonlatos az apa alkoholizmusához, a nagymama istenhitének rendületlen megőrzéséhez, illetve az édesanya azon törekvéséhez, hogy családját minden nehézségek ellenére is egyben tartsa és méltóságát megőrizze. Emellett hamar feltűnik a vezérszólam talányossága, keveredik az elbeszélés és az elbeszéltség ideje, helyenként módosulnak a távlatok, és a különböző regiszterek keverednek egymással.

A hang olyan alakot teremt meg, akiben egyidejűleg dolgozik gyermekiség, naivitás, brutalitás. Mindez pedig egy végtelenített, szó nélküli imaformában létezik, ami jóformán mindent beépít a világába, amit csak környezetéből érzékel. Legyen szó akár a báty által közvetített bibliai narratíváról, napszámbeli tennivalókról, gyerekkacatokat gyűjtő Kincstárról, házkutatásokat végző Gyuri rendőrről, az édesapa ivócimboráiról; mind-mind helyet kapnak ebben az egyszerű történetben. A kíváncsiság néhol katartikus formában képes testet ölteni, ezért zavaró, ha párszor nem sikerült elkerülni a kotnyeleskedést. Így fárasztóbb, funkciótlanabb elszólásokba ütközünk

(„Nevetni szeretek, de nem mindig tudok. Ezen aztán nevetek. Ha tudok.” 72.),

mint ahogy a koncentráltságban is felüti a fejét a fonalak elvarratlansága, esetenkénti kidolgozatlansága.

Különösebb panasz azonban nem volna igazságos: a Márk-változat apróbb aránytévesztései ellenére is komoly vállalkozás, és végtére is hamisíthatatlan Esterházy-mű, amely érdemes az olvasói figyelemre. Ezzel együtt új megvilágításba helyezi az első rész bizonyos pontjait, és egyaránt kedvet csinálhat a következő Egyszerű történethez.

Esterházy Péter, Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat, Magvető, 2014.