„Nem szeretem a tudományos-fantasztikus műfajt. Az élet maga is fantasztikus jelenség, hiszen abban minden megtörténhet.”
Andrej Tarkovszkij

Andrej Tarkovszkij nevét olyan nemzetközileg elismert filmek fémjelzik a ’60-as évektől 1986-ban bekövetkezett haláláig, mint az Iván gyermekkora, az Andrej Rubljov, a Sztalker vagy az Áldozathozatal. Zsenije a szovjet hatalommal nem tudott a végsőkig szembeszállni, ezért élete utolsó két évét hazáján kívül töltötte, végül pedig Párizsban temették el. A Cannes-i filmfesztiválon alkotásaival tízszer is sikert aratott, de olasz, spanyol, finn, svéd, brit és amerikai elismerések is díszítették polcát. Mindezek fényében cseppet sem meglepő, hogy a Puskin Mozi szeptember 10-én útnak indította a Tarkovszkij-sorozatot, melynek keretében eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik a rendező 1980-ig készített filmjeit.

Nyitányként az 1972-ben bemutatott 168 perces Solarist tekinthettük meg. A film forgatókönyvét Stanisław Lem azonos című regénye nyomán Andrej Tarkovszkij és Friedrich Gorenstein írták alapjaiban áthelyezve a fókuszpontot a sci-fi elemekről a megelevenedő lelkiismeret kérdéskörére. Még így is sokszor erős a tudományos-fantasztikus környezet, holott a címben szereplő Solaris bolygó tényleges megjelenítésére nem is kerül sor, csupán az óceán állapotának változásait látjuk néhány bevágás erejéig. Az első rész a Földön játszódik, de a vizofon és a videóüzenetek, felvételek gyakori jelenléte az orosz kutatók életében távolítja a hétköznapi világtól. A második rész teljesen elszakad az „anyabolygótól”, az űrállomás egyes helyiségei tele vannak speciális berendezésekkel, amit az ott élők személyes tárgyai, valamint a könyvtár teljesen szokványos megjelenése ellensúlyoznak.

Ennyit az alapvető vizuális hatásokról. De mi az, ami igazán megkülönbözteti ezt a filmet a Star Trek, Csillagok háborúja és hasonló, idegen világokban játszódó science fiction alkotásoktól? Részemről én úgy vagyok Tarkovszkijjal, mint ahogy már a rómaiak is gondolhattak a „régi görögökre”: technikailag felül lehet múlni, de a mondanivaló terén aligha. Legfeljebb más területen világít rá örökérvényű, vissza-vissza térő kérdésekre – mert végig kérdések lebegnek a szemünk előtt a Solarist nézve, amikre a választ valójában magunknak kell megtalálnunk. A továbbiakban ezen felvetések közül vázolok néhányat a teljesség igénye nélkül.

solaris-1972

1.Hol a határ élő és élettelen között?
Solaris óceánja képes neutrínókból újjáalkotni olyan személyeket, akik az állomáson lévők emlékeiben szerepelnek, akikkel kapcsolatban lelkük mélyén bűntudatot éreznek. A szereplők reakciója ezekre a lényekre teljesen emberi: hallucinációnak gondolják őket, próbálnak harcba szállni velük, akár erőszakkal is védekezni a megőrülés ellen. A főszereplő, Kris az egyetlen, aki Hari (néhai feleségének képmása) másodszori feltűnésekor képes el is fogadni, sőt mi több, szeretni őt. Csakhogy amint ezzel párhuzamosan a nőalak is egyre emberibbé válik, zavarni kezdik léte korlátai, és míg a film elején az egyik tudós követ el öngyilkosságot, a végén egy „vendég” választja önként a megsemmisülést. Ma ez a problematika a mesterséges intelligencia és a klónozás kapcsán merül fel, de a reprodukció-lét a legtöbb disztópiában továbbra is tragikus végbe torkollik.

2.Az ember beleavatkozhat-e a körülötte lévő dolgok folyásába?
Ezt legtöbbször a környezetvédőktől halljuk, de gyakorlatilag az összes tudományos vizsgálat mögött az a szándék rejlik, amit Tarkovszkij úgy fogalmaz meg Snaut professzoron keresztül, hogy nem megfigyeljük, nem megismerni akarjuk a Földön kívüli életet, hanem a Földhöz hasonlóvá tenni. Ez azt is jelentheti, hogy a tudományok a vizsgálattal, információgyűjtéssel csupán alapot építenek ahhoz, hogy az emberiség számára előnyös eredményeket, fejlesztéseket tudjanak létrehozni. A Hiroshimára tett utalás (Tarkovszkijnak gyermekkori élményei vannak a II. világháborúról) és a végkifejlet körkörössége, valamint maga az a tény, hogy a „vendégek” megtestesülésével a kutatók gyakorlatilag uralmukat vesztik a tudomány eredményei felett, markáns állásfoglalás arról, hogy a kutatásokban sokszor elhomályosul az eredeti cél, és többet árthatunk vele az emberiségnek, mint használhatunk.

3. Mi a szeretet?
Solaris egy olyan világ, ahol az emlékeink között létezünk, a lelkiismeret kínzó, kézzelfogható közelségében. Azzal, hogy Kris ezt egy ponton már képes elfogadni, ő lesz az egyetlen, aki felhagy a küzdelemmel és kötődni kezd az új Harihoz. Nem akarja elpusztítani őt, szimbiózist próbál kialakítani. Hiába látható már a kezdetektől, hogy kapcsolatuk nem működhet, a ráción túli ösztönt követi. Ki ne vágyna arra az ideális állapotra, amikor életünk legnagyobb tévedését semmisnek hihetjük, hiszen Kris felesége mégis „él”? A nyugalomra, hogy szeretteink bármilyen sérülése percek alatt meggyógyul, és gyakorlatilag halhatatlanok? Ebben a közegben az ember öregszik, élete azonban maga a tökéletes boldogság, hiszen soha nem kell gyászolnia. „Azt szeretjük, amit elveszíthetünk.” – hangzik el a második részben. Vagyis a szeretet szoros összefüggésben áll a ragaszkodással és a birtoklásvággyal, amint azt a féltékenység, szerelemféltés is gyakran mutatja. Ide kapcsolható akár az a kulturális jelenség, hogy egyes népek siratják, mások mintegy ünneplik az elhunyt személyeket – gyakorlatilag nézőpont kérdése, melyik verziót választjuk: a hiány vagy a boldog túlvilági lét reménye tölti-e be az életben maradók lelkét.

A 2000-es években már lassú folyású, vontatottnak ható Solaris tehát tulajdonképpen intenzív, gondolatébresztő film tud lenni, amit nemcsak a fent elmondottak támasztanak alá, de a mozijegy-eladások is: szeptember 10-én fél 6-kor kígyózó sor állt a pénztár előtt, 6 óra előtt 5 perccel pedig már csak a második és az utolsó sorokba lehetett jegyet kapni. Párszáz ember, de többnyire a fiatal nemzedék tagjai igenis úgy döntöttek, hogy a szinkronizált, ingergazdag, kasszasiker Hollywood-termékek helyett 3 órát és 1000-1500 forintot áldoznak egy több mint 40 évvel ezelőtt készült filmre. És a vetítés után nem tűntek csalódottnak.

A Puskin mozi sorozatának következő darabja a Stalker, mely szeptember 24-én 18.00-kor tekinthető meg a moziban.