Első őszi koncertjére készül az idén tíz éves Davies Korner a Kis Á…-ban. Az előadás különlegessége, hogy a szünetben Juhász Tamás, zenekarvezető nyílt beszélgetést tart, ahol őszintén beszél vakságáról.

A Davies Korner zenekar 2004-ben alakult, nevükkel Cyril Davies szájharmonikás-énekes és Alexis Korner, énekes-gitáros előtt tisztelegnek. Idén júniusban ünnepelték 10. szülinapjukat második, Balkánaán című nagylemezükkel. Mostani fellépésük alkalmából pedig az új dalok mellett egyaránt lesznek áthangszerelt művek és régen játszott darabok is, sőt, Bolyki Sára és Kardos Csaba, vendégművészek is tiszteletüket teszik az esten.

Komplex zenei világuk ihletője a beat, a hatvanas évek pszichedelikus rockja, a progresszív rock, az alternatív szürrealizmus és az újromantikus dallamok. A Davies Korner pedig az izgalmas zenei játékok mellett szövegeiben is tabudöntögető, új nagylemezükön is a huszonévesek generációjának érvényesülésével, az integrációval és a toleranciával foglalkoznak a szövegek. Mindezen szavak pedig romantikus képzelgések helyett tapasztalat szülte költemények, Juhász Tomi zenekarvezető tollából, aki a Szegény anyám, ha látnám című könyv társszerzője is.

Ezen apropóból pedig a koncert szünetében nyílt, kötetlen beszélgetést tart a vakságról, arról, hogyan éli meg a mindennapokat, hogyan viszonyul környezetéhez, a társadalomhoz és a társadalom hozzá.

Helyszín: Kis Á…, Budapest, 1053, Irányi utca 25.

Időpont: szeptember 18. , 21:00

Facebook esemény: http://on.fb.me/ZppkDG

www.facebook.com/davieskorner

www.facebook.com/kisaklub