A Visegrádi Négyek workshopját a péntek esti nyílt beszélgetés zárta, amikor a nagyteremben formáltunk immáron még nagyobb kört, s bárki hozzászólhatott az elhangzottakhoz. A téma a rendszerváltás művészetbeli reprezentációja volt.

Felvezetésként összefoglalták a résztvevők, hogy milyen problémákkal foglalkoztak eddig, majd a kérdés mentén kezdődött el a beszélgetés, hogy kinek milyen viszonya van magához a rendszerváltáshoz. A válaszokból kitűnt 1989 összetett és ellentmondásos szerepe e kelet-közép-európai régión belül. Jelena (Szerbia) például elmondta, Jugoszláviában nem volt olyan rossz a rendszerváltást megelőzően, és a szóban forgó változás ott teljesen mást jelent, konkrétan a háborúba való átmenetet. Emellett ekkor az addig elfojtott nacionalizmus is felerősödött, ahogyan az egyház hatalma is megnőtt. Kipukkant „Tito buborékszerű tündérmeséje”. Ugyanakkor érdekes volt az is, amit Bence mondott, miszerint arról sokat hallott, mi volt korábban, illetve hogy mi van most, de a közte levő 15-20 évről nem nagyon beszélnek az emberek, ennek az időszaknak a helyén űr tátong. Így igazán nincs is viszonya hozzá, de nem is érzi, hogy kellene viszonyulnia hozzá. Hasonló megállapítást tett Egor is (Szlovákia), nem játszik fontos szerepet az életében ez a periódus, hiszen mire ő 18 éves volt, már minden véget ért.

Érdekes volt azzal is szembesülni, hogy nem igazán tudunk paradigmatikus irodalmi alkotást említeni, amely a rendszerváltás átmenetét teszi meg tárgyául. Talán a zene és a film területén, mint például a Moszkva tér vagy a román 12:08 East of Bucarest című film. Utóbbi felteszi a kérdést, hogy volt-e vajon forradalom Romániában, vagyis ’89 ellentmondásos örökségét mutatja be. A zene területén még több példával találkozhatunk, az underground, alternatív zene, kultúra jelensége igen meghatározó volt ebben az időszakban. Bartosz (Lengyelország) a korabeli hip-hop zenét idézi fel, mely a különböző dalszövegekben éppen azt problematizálta, milyen nehézségekkel jár egy átmenetben levő országban élni. Ehhez a véleményhez a többiek is tudtak csatlakozni, szinte mindenkinek volt hasonló élménye. S megfogalmaztuk azt is, hogy mintha ma már az alternatív, underground kultúra nem játszana olyan nagy szerepet a fiatalok életében, mintha ez kifejezetten arra az időszakra lenne jellemző.

 Szabolcs hozzászólásában visszatért az irodalomhoz, és kiemelte, hogy már önmagában a hiány is érdekes lehet: miért is nem születtek a rendszerváltásról szóló művek? Erre több lehetséges válasz is érkezett. Péter megjegyezte, hogy a különböző országokban eltérő ideig tartott a rendszerváltás, 10 évig, 10 hónapig, 10 napig vagy csak 10 óráig. Valahol ez csupán egy pontszerű esemény volt, valahol pedig hosszabb átmenet. Sőt még túl közel is vagyunk hozzá, talán majd tíz év múlva megírják. Ehhez a véleményhez Egor is csatlakozott, Szlovákiában most kezdenek el megjelenni az 1960-as, 1970-es éveket feldolgozó alkotások. Štĕpan ugyanakkor hozott egy ellenpéldát: Csehországban van olyan film, amely 1990-ben készült azonnali reakcióként az eseményekre. Végül Jan azt is felvetette, hogy talán egy újabb nagy történeti változásra van szükségünk. Azt azonban nem tudta senki felvázolni, hogy ennek miben is kellene rejlenie. A beszélgetéssorozat Egor rövidfilmjének vetítésével zárult, amely egy punk zenekar történetét dolgozta fel retrospektív nézőpontból. Ily módon a már emlegetett alternatív zene és underground kultúra világába is bepillantást nyerhettünk.

 Szombat reggel pedig már sokan elbúcsúztak a tábortól, azonban ez korántsem volt végleges búcsúnak tekinthető, hiszen a programsorozat további rendezvényekkel fog folytatódni. A résztvevők benyomásai, tapasztalatai a workshopról pedig már most a József Attila Kör oldalán olvashatók.

A leadképen Szenderák Bence látható, a fotó forrása jozsefattilakor.hu

A rendszerváltás gyermekei/Children of the Transition – JAK-tábor, Balatonszemes, 2014. augusztus 29.