Pénteken immáron harmadik alkalommal ült össze a Visegrádi Négyek műhelyszemináriuma. Ezúttal a téma politika és irodalom kapcsolata, a fiatal írók rendszerváltáshoz való viszonya volt, a beszélgetést pedig a témához híven Fehér Renátó és László Szabolcs moderálta.

A beszélgetés kezdetén hívószóként természetesen a politika hangzott el, amelyre válaszként a résztvevők megosztották a hozzá kapcsolódó asszociációikat egymással. A hozzászólások sorát a lengyel szekció nyitotta meg érdekes kontrasztot alkotva. Jan író, és attól függetlenül, hogy van politikai véleménye, saját irodalmi szövegeiből kizárja ezt a szférát, a politikát pedig eszköznek, technikai jellegűnek tartja. Bartosz ellenben politikai újságíróként tulajdonképpen ebben él, s a foci után az első dolog, ami érdekelte, az a politika volt már fiatal korában is. Bartosz ráadásul maga is részt vett a politikai életben, tagja volt egy ifjúsági pártnak, és aktívan működött az otthoni és az európai parlamentben. Azt azonban nem szívesen árulta el, hogy melyik párté, mivel gyorsan címkézéshez vezethet egy ilyen információ. Arról is esett így szó, hogy vajon miért jelenthet ez problémát, hiszen nem kellene ilyesmi miatt aggódni. Ennek kapcsán rögtön vita is kerekedett a párttagságról. Jelena (Szerbia) különösen ellenezte, ám nem a politikai megnyilvánulást általában, hiszen a feminista mozgalom tagjaként nevezte meg magát, hanem inkább a pártpolitikát általában. Ezt követően azt is kifejtette, hogy úgy gondolja, minden politika, a családot is politikai egységnek tekinti, az írás pedig különösen az, mivel társadalmi felelősséggel jár, nyilvános munka. Bartosz nem értett egyet azzal, hogy nem kellene részt venni a pártpolitikában, szerinte fontos a fiatalok részvétele, élni kell a megnőtt szabadsággal, nem kellene félni tőle.

JAKTÁBOR_PLAKÁT

Ehhez kapcsolódva Renátó feltette a kérdést, hogy vajon mennyiben volt más párttagnak lenni a rendszerváltás előtt. Bartosz abban látta a különbséget, hogy annak idején leginkább azért lépett be valaki a pártba, mert attól hasznot remélt, míg most igenis vannak, akik törődnek a közügyekkel, vannak elgondolásaik, és az ideológia is hangsúlyosabbá vált. Péter visszaterelte a szót politika és irodalom kapcsolatára, mégpedig a támogatási rendszerre helyezve a hangsúlyt. Míg Szlovákiában vagy akár Magyarországon a kultúra támogatása folyamatosan visszaszorul, addig Finnországban meg tudják oldani például az írói ösztöndíjak finanszírozását (részben a lottó bevételét felhasználva), mivel nagyon fontosnak tartják a kultúra exportálását.

A rendszerváltás témájához visszatérve Szabolcs felvetette, hogy nemcsak politikai, de technológiai váltás is történt, s itt alapvetően az online média megjelenésére kell gondolni a nyomtatott média mellett. Ennek következtében sokkal több minden láthat napvilágot, és a „magas” kultúra mellett a populáris kultúra egyre nagyobb szerepet kap. Bár Péter ezt minőségi változásként értékelte, Szabolcs inkább csak egyszerű változást lát benne, amely nem feltétlenül jelent értékcsökkenést. Emellett felmerült az esztétikai autonómia kérdése is, mennyire lehet vajon leválasztani a szöveget a közéletről és a szerző esetleges politikai szerepvállalásáról. Így akár kérdés lehet az öncenzúra is a közéleti megnyilvánulások terén. Itt Jelena és Kinga egymással egyetértésben amellett érvelt, hogy az írók mindig is részt akarnak venni a közéletben, hiszen azért írnak, mert aktívak a társadalmi életben. „Ez az, aki vagyok” – jelentette ki Jelena. S azt a véleményt a többiek is osztották, hogy valahol mindez őszinteség kérdése is, amely az írás során alapvető fontosságú.

Zárásként a cenzúra kérdéséhez visszatérve Péter mesélt nekünk egy megmosolyogtató történetet a csehszlovák cenzúráról, amely hivatalosan 1968-ban szűnt meg. A cenzoroknak ezt megelőzően mindent el kellett olvasniuk, ezért igen fáradtak voltak, s egy idő után már csak a tiltott szavakat keresték és javították, illetve húzták ki a szövegekben. Így fordulhatott elő, hogy egy szövegben az egyik szereplő, Vladimir Ruskov nevét mindenhol átjavították, mivel Oroszország helyett a Szovjetunió megnevezést kellett használni: így lett Vladimir Ruskovból Vladimir Sovietunion.

 Children of the Transition nemzetközi workshop, JAK-tábor, Balatonszemes 2014. augusztus 29.