Végre előkerültek a SZIN ténylegesen-első délutánjára a régi kedves ismerősök: a jópofa, tabisbort kortyolgató, énekléssel tarháló, bejárat előtti punkok. Mikor arrafelé haladtam, épp a House of the Rising Sun korrekt elgitározásánál és igen sajátos óbégatásánál tartottak – ha nagy rocksztár-karrier nem is születhetett meg a kapuban, legalább már egyből mosolyogva érkezhettünk meg miattuk. És a folytatás se lett rossz.

DSC_0018

 A sáros és dagonyás ébredéshez képest délutánra már egész szép, napos idő köszöntött a fesztivál lakóira, „a napfény városához” illően. Némileg szeles idő volt, s ezért az egyik nagy látványosságnak számító Árkád Hőlégballon pihenőre vonult. Majd egy kis futó zápor is jött, a koraesti bulinak már a javában (utána gyönyörű szivárvánnyal Újszeged fölött), de az elől is bőven maradt gyors menekülésre való fedett hely. Ha például az NNG Live sörsátorba iszkolt be az ember, egy felszabadultan ugrabugrálós PASO koncerten találhatta magát. Míg délután a We Are Rockstars, az Anima Sound System és a Sabbath Szombat tribute-zenekar még épp hogy csak gyűjtögette a tömegeket, az igazi bulimotort ez a sörsátras szekció indította meg, a PASO-t megelőző fellépőként a tehetséges szegedi fiatalok fúvós-harmonikás bandájával és a SKAtch-csal karöltve.

DSC_0028

Az esteledésben az egyik nagyszínpadot a Carbonfools, a másikat a Random Trip színesítette meg elbűvölő dalaikkal, mindeközben pedig egy stabil párméteres, főleg tinédzserekből álló sorfal az angol sztárvendég, Example fellépésére igyekezett beszállingózni. Még a Ligetben is találtam a koncertre menni készülő, de még vígan iszogató fiatalokat – a kezdés időpontja és a sorban állás gerjesztett ellentéte immár nem okoz különösebb feszültségeket; de lehet, hogy itt is csak az alkohol lazította fel az idegeiket. Ez az angol fiatalember az előző estihez hasonló nagyszínpados dubstep-dübörgést nyomatott, ami sokakat megmozgatott, ugyan legtöbbjüket csak egy helyben állós, újmódi diszkós totyogásra. A fellépés legemlékezetesebb momentumának talán egy vicces baki fog megmaradni: a lelkesedést úgy köszönte meg, „thank you, Sziget Fesztivál!” – Hát, ennyire azért nem nőtte ki magát a szegedi buli, de az országot legalább eltalálta.

DSC_0114

Éjjeli andalgáshoz, illetve felpörgéshez a Magashegyi Underground és az Ivan & The Parazol csinálták meg a hangulatot, éjfélkor pedig a SZIN-re sokadszorra is visszatérő, osztrákos-oroszos Russkaja ugráltatta meg a tömeget. A hajnali órákban már csak a diszkók maradtak, végre eső nélkül, de kis szeles didergéssel – sörmennyiségtől függően lazább-vadabb pocsolyakerülgetésekkel, aközben is szerencsés vagy szerencsétlen, váratlan összefutásokkal – de ezeknek is megvan a maga murija.

Fotók: Bodó Szimonetta