2014 . augusztus 26-án, kedden kezdetét vette a József Attila Kör 26. írótábora. Ezúttal kivételes módon nem a szigligeti kastélyban, hanem Balatonszemesen, egy ifjúsági táborban kerül sor a nagy múltú, rangos rendezvényre, s ezért is kapta a frappáns „special edition” jelzőt. S bár a Balaton és a (más módon) hangulatos helyszín megmaradt, valóban sok szempontból különleges az idei tábor. Ahogyan Gaborják Ádám is elmondta, még nagyobb hangsúly esik a nemzetközi irodalomra, s ez már az első nap programjából is kitűnt. Még inkább mutatja azonban a más országok irodalmára való nyitottságot a V4-workshop, amelyről tudósításom is szólni fog a hét során. Az eseményt az International Visegrad Fund tette lehetővé.

Mit is rejt tehát ez a megnevezés: V4? E szöveg címe már valamennyire feloldja a rövidítést: a hagyományosan visegrádi négyekként emlegetett négy ország, Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország alkotóinak részvételével zajlik a nyitott beszélgetéssorozat az írószemináriumokkal párhuzamosan, reggelenként. Végül pedig ezt a négynapos műhelyt egy még nyitottabb beszélgetés zárja péntek este, ekkor már a tábor összes résztvevőjével együtt a nagy teremben. A workshop központi témája a JAK-tábor idei címéhez (R_NDSZ_RV_LT_S) hasonlóan a rendszerváltás, pontosabban A rendszerváltás gyermekei, vagyis annak a korosztálynak a viszonya ehhez a politikai átmenethez, akik a rendszerváltás környékén születtek, s ezért már nem lehetnek konkrét emlékeik az előző rendszerről. A workshop maga egy nagyobb projekt része, amelynek több állomása is lesz a jövőben.

Az első alkalomra a tábor második napjának reggelén került sor, amikor üdvözölhettük a külföldi vendégeket, és a résztvevők megismerkedhettek egymással. Igazán sokszínű társaság gyűlt össze az asztal körül. Megismerhettük Štĕpan Hobzát, aki Csehországból érkezett, többek közt színházaknak ír, és a slam poetry műfajában is alkot. Jan Pavel Kowalewicz és Bartosz Marcinkovski is bemutatkozott, akik Lengyelországban élnek, Jan szintén tevékeny a slam poetry terültén, valamint hangköltészettel és performanszköltészettel is foglalkozik, és most éppen regényt ír. Bartosz a kivétel a társaságban, mivel nem szépíró, hanem az Eastern Europe című lapnál dolgozik politikai újságíróként, szerkesztőként, emellett pedig fordít is. Szlovákiát Egor Indiani és a magyar, de Szlovákiában élő Nagy Krisztián képviseli. Egor munkássága szintén sokoldalú, az írás mellett a vizuális művészetekben (pl. fényképészet, rövid dokumentumfilm) is alkot, Nagy Krisztián pedig prózát ír. A szemináriumhoz csatlakozott egy szintén Szlovákiában élő műfordító is, Péter, aki többek közt finn és szláv nyelveken fordít. A magyar fiatal írógenerációból Zilahi Anna, Szenderák Bence és Szabó Márton István vesz részt a beszélgetésben. A két fiú valóban nagyon fiatal, a pályájuk elején járnak, 2011-ben publikálták első versüket. Anna már régebben belépett az irodalmi életbe, s az írás mellett intermediális művészetekkel is foglalkozik. A projekt koordinátorai, akik szintén jelen vannak a beszélgetéseken, Czinki Ferenc, Tóth Kinga és Jelena Anđelovski Szerbiából.

 

workshop

A beszélgetéseket minden alkalommal más moderálja, ahogyan az egyes alkalmaknak is külön altémájuk van, amelyre a résztvevők már előre felkészülhettek. Az első alkalom bemutatkozó jellegű volt, ennek keretében azonban a személyes pályák mentén a különböző országok eltérő irodalmi intézményrendszerét is megismerhettük. A beszélgetést Mán-Várhegyi Réka vezette fel, aki azzal a kérdéssel fordult a többiekhez, hogy ki hogyan lépett be az irodalmi életbe, s hogy vajon e téren milyen különbségek vannak az országaink között. Hamar kitűnt, hogy az egyik alapvető jelenség mindenhol meghatározó, vagyis hogy az online médiumok megjelenése átalakította a nyilvánosság szerkezetét. Megkönnyíti a publikálást, és könnyebben el lehet érni vele a közönséget. Érdekes különbség viszont, hogy a magyar fiatal írók számára a láthatóság és a fejlődés szempontjából fontos irodalmi körök hiányoznak, vagy nem játszanak olyan jelentős szerepet a másik három országban. Szlovákiában például különböző szervezetekre bomlik az irodalmi élet színtere, amelyek nincsenek igazán kapcsolatban egymással – tudtuk meg Pétertől. Az érvényesülés és a pályakezdés nehézségeit illetően Kinga felvetette többek közt, hogy nőként talán kissé nehezebb elindulni, több időbe telik, miközben a rendszer egyébként is igen lassan működik. Azt is elárulta, hogy azon is elgondolkozott akkoriban, hogy férfi néven küldjön szövegeket. Ezen azonban a vendégeink csodálkoztak, mivel ők nem érzik, hogy a saját országukban lenne ehhez hasonló probléma. Abban ugyanakkor mindenki egyetértett, hogy könnyebb felkelteni a figyelmet más médiumok révén, s ahogy az már a bemutatkozásból is kiderült, a résztvevők közül többen is élnek ezzel a lehetőséggel, és más művészetekben is alkotnak. A szakmai körülmények sajnos abban is megegyeznek, hogy mindezt csak munka mellett lehet csinálni, hiszen szabadúszó íróként lehetetlen megélni. Ez utóbbi kapcsán merült fel az írói ösztöndíjak témája, amelyek néha külföldi látogatást is lehetővé tesznek. Időt, nyugalmat biztosítanak az alkotáshoz, s emellett persze kaput jelentenek a világra.

Réka zárókérdése egyszerű volt, mégis olyan, hogy a rá adott válaszok ismét egyszerre világították meg az egyes országok intézményrendszerét és a személyes tapasztalatokat is: „Kitől és meddig tanultatok írni?” Természetesen sokféle válasz érkezett, volt aki „élő hősöktől”, szerkesztőktől, „a legjobbaktól” vagy olvasás révén, de valóban előkerültek a magyarok esetében az irodalmi rendezvények, körök is. Anna Sárvárt, a JAK-tábort, Kukorelly Endre és Marno János irodalmi szemináriumát említette, valamint a dokk.hu-t, egy online workshopot, ahol a kortársakkal egymás szövegeit bírálták. Bence számára pedig a Szöveggyár tábor, majd azt követően szintén a JAK-tábor jelent(ett) sokat. A beszélgetés tehát egyszerre volt személyes, az adott ország irodalmi életébe bepillantást nyújtó, de hasznos is, hiszen azzal zárult, hogy az írói ösztöndíjakról még a következő alkalommal is beszélünk megosztva az ismereteinket egymással.

Fotó: József Attila Kör (Facebook)

JAK-tábor, Balatonszemes,  2014. augusztus 27.