35

Miután Agnes végzett az uborkasalátájával, Harry pedig az orosz tojássalátájával, a férfi lehordta a modortalan pincért, aki rögvest eltakarodott a desszertért.

Még mindig nem sötétedett be, csak alkonyodott, úgyhogy Harry kénytelen volt még egy negyedórácskát társalogni Agnesszel.

„Látja ott azt a hölgyet balra a harmadik asztalnál?” – kérdezte. „Avval a hölggyel is volt már viszonyom. Frau Schneidernak hívják, és a Mauerkircherstraße nyolcban lakik. Az, akivel ott ül, az állandó barátja, a férje ugyanis sokat van Berlinben, mert van ott egy barátnője, akinek egy hétszobás lakást rendezett be. De azt, hogy a nő férjezett, csak akkor tudta meg, amikor a nevére íratta a lakást, valamint azt is, hogy a férj az üzleti partnere. Evvel a barátnővel is volt viszonyom, mert jégkorongoztam a berlini Sportpalastban. Lotte Böhmernek hívják, és a Meinickestraße tizennégyben lakik. És ott jobbra az a hölgy az orosz agárral, az annak a nőnek a testvére, akinek az anyja belém szeretett. Rémes egy tehén az öreglány, Webernek hívják, és a Franz-Joseph-Straßéban lakik, a házszámot elfelejtettem. Mindig azt mondogatta nekem: »Harry, maga nem ismeri a nőket, maga még túlságosan fiatal, különben máshogy viselkedne, maga direkt eltaszít engem, pedig én már annyi mindenen keresztülmentem az urammal, maga nem egy pszichológus.« Hogyne lennék pszichológus, hiszen éppen hogy el akartam taszítani. Maga mögött pedig – ne nézzen hátra! – egy magas szőke ül, igazán feltűnő jelenség, akit szintén eltaszítottam, mert akadályozott az edzésben. Else Hartmann-nak hívják, és a Fürstenstraße tizenkettőben lakik. A férje tüzérszázados volt. Egy másik volt tüzérszázadossal viszont nagyon jóban vagyok, és az egyszer odajött hozzám, és azt mondta: »Valld be őszintén, kedves Harry! Igaz, hogy viszonyod van a feleségemmel?« Mire én: »Őszintén bevallom! Igaz!« Már azt hittem, hogy párbajozni akar velem, de csak annyit mondott: »Köszönöm szépen, kedves Harry!« Majd kifejtette, hogy egyáltalán nem is én tehetek az egészről, mivel ő tisztában van vele, hogy a férfi csak látszólag az aktív fél, valójában passzív, míg a nő látszólag a passzív, valójában viszont az aktív fél. Ez mindig is így volt, mondta, minden korban, minden népnél. Nagy pszichológus ez az ember, és most éppen egy regényt ír, mert az íráshoz is konyít valamicskét. Albert von Reisingernak hívják, és az Amalienstraßéban lakik a Gabelsbergerstraßénál.”

„Fizetnék!” – kiáltott Harry, mert időközben besötétedett, és feljöttek a csillagok és a hold is.

Az éjszaka is csodálatos volt, és az autó nekiindult.

36

Starnberg után a Forstenriederparkba érve Harry egy mellékútra fordult, majd hirtelen megállt, és mozdulatlanul bámult maga elé, mintha éppen valami nagy gondolat után kutatna, amit valahol útközben elveszített.

Agnes tudta, hogy mi jön most, de azért megkérdezte, hogy mi jön most.

Harry meg sem moccant.

Agnes megkérdezte, hogy van-e valami baj.

Harry nem válaszolt.

Agnes megkérdezte, hogy talán az autóval történt valami.

Harry még mindig maga elé bámult.

Agnes megkérdezte, hogy talán valami mással történt valami.

Harry lassan a lány felé fordult, és azt mondta, hogy semmivel sem történt semmi, viszont szépek a lábai.

Agnes erre azt mondta, hogy tudja.

Harry pedig azt mondta, hogy ő is tudja, és hogy a fű teljesen száraz, mert már hetek óta nem esett. Aztán megint elhallgatott, és Agnes sem szólalt meg, mert a tegnapi fűre gondolt.

Harry hirtelen rávette magát, és hanyatt döntötte, kezét a combjai, nyelvét pedig a fogai közé dugta. Mivel azonban meg volt hűlve, rögtön vissza is kellett húznia, hogy kifújhassa az orrát.

Agnes közölte, hogy neki legkésőbb kilencre a Schellingstraßéban kell lennie.

Harry megint rávetette magát, miután végzett az orrfújással. Agnes beleharapott Harry nyelvébe, mire az felszisszent: „Aú!”. Majd megkérdezte a lányt, hogy talán nem érzi, hogy szereti őt.

„Nem” – felelte Agnes.

„Ez igazán szomorú” – mondta Harry, és megint rávetette magát.

37

Agnes nem tanúsított ellenállást.

Úgyhogy Harry magáévá tette, mivel máskülönben becsapva érezte volna magát, holott már Feldafingben rájött, hogy a lány egyáltalán nem izgatja fel, mert éppen az a típus, amit már kívülről-belülről ismer, mégis úgy érezte, hogy azok után, hogy elvitte autózni, rendelt neki egy bécsi szeletet uborkasalátával, nem is beszélve az értékes idejéről, amit öt és fél kilenc között neki szentelt, muszáj lesz közelednie hozzá.

Agnes nem tanúsított ellenállást, és tisztában volt vele, hogy azért tesz így, mert Harry elvitte autózni és rendelt neki egy bécsi szeletet uborkasalátával. Csak Harry idejét nem gondolta annyira értékesnek, mint ő maga.

Harry akár meg is kettőződhetett volna, és Agnes akkor sem tanúsított volna ellenállást, mintha bele sem gondolt volna, hogy ilyet nem lehet tenni. Talán belegondolt volna, csakhogy már régen belátta, hogy a világot, bármennyit gondolkodik is rajta az ember, mégiscsak üzleti törvények irányítják, és ezek a törvények egyetemlegesen hatályosak, hiába igazságtalanok.

A gondolkodás mit sem változtat az egészen, a gondolkodás csak fájdalmat okoz.

Hagyta, hogy Harry magáévá tegye, anélkül, hogy odaadta volna magát, és jó volt semmit sem érezni közben. Lelki rezdülései nem érdemelnek említést, hiszen a lelke meg sem rezdült.

Harryt látta maga fölött térdtől hasig, és három méterrel odébb az autó fényszóróit és a rendszámát: IIA 16747. És mindezek fölött az égboltot, ahonnan leszállt a nagy fehér angyal, és kinyilatkozta: „Az Istennél semmi sem lehetetlen.”

Agnes végtelen közönnyel vette tudomásul a kinyilatkoztatást, és ahogyan korábban minden csodálatosnak, most hirtelen minden olyan furcsának tűnt fel neki. Az ég, az angyal, az autó, a Harry és különösen annak a fantasztikus nyakkendőnek a kockás mintája, amelynek a vége folyamatosan a szájába lógott.

Nagyon furcsa volt, és Harry hirtelen lekevert neki egy hatalmas pofont, kitépte magát belőle, és üvölteni kezdett: „Micsoda szemétség! Én itt erőlködök, te meg semmit se csinálsz! Szemétség. Én nyakig benne vagyok, te meg itt se vagy! Hát akkor sétálj csak haza, te lusta kurva!”

Nagyon furcsa volt.

Harry felháborodva bepattant az autójába és elhajtott.

Agnes még látta a rendszámát: IIA 16747.

Aztán eltűnt az autó.

Nagyon furcsa volt.

Fordította: Balogh Virág Katalin

522px-Ödön_von_Horváth

Ödön von Horváth, Sechsunddreißig Stunden, 35-37. fejezet. Az előző két rész itt olvasható.

Folytatás hamarosan!

Az eredeti szöveg forrása