Azon nyomban a zöld posztók festményszerű szépsége, a kisvárosi kocsmák sötét belseje és a Halina-sorozat bűvköre kerít minket hatalmába, meg persze a vágy, hogy egyszer mindannyian amatőr török színészek lehessünk Berlinben. Deleuze rizómája, a növényi (mohai) élet formái behálózzák a beszélgetés végét, már szürkül, lassan megszűnik körülöttünk a zöld fennsík – Salah Rana élménybeszámolója a visegrádi FISZ-táborról.

Visszaemlékezésem az idei FISZ-táborra a nulladik naptól datálódik, mikor is a szervezőcsoport megpakolva a szükséges tábori kellékekkel (a számláktól egészen a söröshordókig) megindul a mogyoróhegyi kemping felé. Az autóban Bodor és a Sinistra, a magyar vízilabda helyzete, no meg persze a velünk utazó Szilka kutyus élettörténete a téma. Megérkezésünket követően máris kívül-belül átázottaknak érezzük magunkat, amelyen még a lengyel résztvevők idegtépő várása sem enyhít, sőt, ezért gyorsan véget is vetünk ennek a terhes napnak. Reggelre áll már a büfé sátra, szép lassan érkeznek az első táborlakók, műhelyvezetők készenlétben, no meg Csehy Zoltán kislánya, Flóra is, aki a szavaztatók rutinosságával teszteli végig a résztvevőket.

Az első este szereplői: Izsó Zita, Novák Zsüliet, Tinkó Máté

Az esti beszélgetésen Visy Beatrix kérdezi Szvoren Edinát, aki múltját felfedve, oldottan beszél családi hátteréről, arról a verbális megaláztatásról, amely egyfelől sérelmeinek okozója, másodsorban az írás elkezdésében nagyon is meghatározó szerepet betöltő indikátora volt. Emellett szó esik írói példaképekről, Móricz és Nádas kerül ekkor szóba, utóbbi hatása jól érzékelhető a felolvasott szövegrészletből, amely ugyanazzal a fesztelenséggel nyilatkozik meg az emberi testről, ahogyan maga az írónő is vall saját életéről. Az első nap programzárásaként három fiatal szerző, Izsó Zita Színről színre, Novák Zsüliet Disznó vallomások és Tinkó Máté Amíg a dolgok rendeződnek című írásairól kapunk képet Szalai Zsolt költő közreműködésével, ezt követően bepillantást nyerünk Magolcsay Nagy Gábor logo-mandaláinak, azaz képverseinek vizuális mibenlétébe, amelyhez tökéletesen illeszkedik a tábor másik végéből beszüremlő chill-out zene.

A másnapot nem is kezdhetnénk máshogyan, mint egy proszemináriummal (akik pontosan nem tudják mit is takarhat ez, azoknak „a tudjunk meg minden praktikus dolgot az irodalmi életről” elnevezést tudom ajánlani), amely Kollár Árpád, Mészáros Márton és Neszlár Sándor vezényletével mutatja be a pályakezdők számára a mai irodalmi élet működési folyamatait és nem feltétlenül adott jellegzetességeit. Ez mondhatni előkészítése a műhelymunkákon zajló elméleti és gyakorlati munkáknak, amely ezen a délutánon is kisebb csoportokba kényszeríti a résztvevőket, elvonva őket a büfé zajos szegletétől.

 

Elnöki eligazítás (Kollár Árpád)

Az ebéd utáni felocsúdásból, kezünkben egy jó hideg barnával a Kritikustusa felé vesszük utunkat, ahol a FISZ-nél nemrég megjelent két könyvről, Farkas Balázs Nyolcasok és Hanula Zsolt A fiúk nem sírnak című köteteiről Hermann Vera, Szekeres Niki és Tóth-Czifra Julcsi folytat beszélgetés, ami a számok motivikus jelenléte, a bibliai allúziók, az üres helyek funkciója és persze a világirodalmi párhuzam szükséges felállítása mentén rajzolódik ki. Egyet fordulok, és máris Kalapos Éva olvassa Grendel Lajost, természetesen magával az íróval egy helyszínen, és azt is megtudjuk, mit is jelent pontosan a magyar polgári irodalom, amelyet még maga Kosztolányi Dezső is úgy jellemzett, hogy valójában nem volt sem társadalmi, sem szociológiai háttere. Meg persze azt, hogy Faulknertől érdemes tanulni a narrációs technikát, azonban ami a legfontosabb, hogy az irodalomnak mindig távol kell magát tartania az ideológiától. Ezt a tanácsot jól megfogadva át is adjuk magunkat a Szimpla Színház társulata nyújtotta műsornak, no meg az ekkor már csapra vert szilvasörnek.

Grendel Lajossal Korpa Tamás beszélgetett

Akik kiheverték ezt a napot is, számukra másnap egy újabb proszeminárium veszi kezdetét Anna Butrym közreműködésével, amin a műfordításnak és a munkafolyamatainak nehézségeiről, de értékes és fontos céljáról tudhatunk meg információkat. Délutáni programunk, azaz A holocaust vizuális reprezentációja meglehetősen más irányba sodorja az eddig vidám és felszabadult tábori hangulatot, ám a program nagyon is aktuálisan akar beszélni a még fel nem dolgozott, elhallgatott vagy megtagadott traumákról. Turai Hedvig, Pécsi Katalin és Murai András részvételével a kerekasztal-beszélgetés indításaként a sokakat megosztó, 80064 címet viselő lengyel rövidfilm váltja ki a legnagyobb megrökönyödést, serkentve a holocaust vizuális megjeleníthetőségéről folytatott párbeszédet. Felmerül a kérdés, hogy vajon megmutatható-e, narratívaként leírható-e egy olyan fájdalom, amely mögül hiányzik még a kulturális emlékezet. Az ezt követő vacsorát valahogy senki sem várja…

Az esti beszélgetés főszereplője, Tompa Andrea beavat minket életútjának alakulásába, a kolozsvári helyzetbe, abba, ahogyan felvételt nyert a magyar–orosz szakra, és persze megtudjuk róla: „az írás az a kompromisszum, hogy mit tudok és mit akarok”.

Felolvasás az utolsó estén

Szombaton, amolyan utolsó lehetőségként, lassanként befejeződnek a műhelymunkák, a séták veszik át a csoportos munkák szerepét, mindenki az esti felolvasásra készül. A délutáni programokat követően elnéptelenedik a tábor, mindenki egy helyszínre koncentrálódik, megérkezik Tolnai Ottó. Feszült figyelem: azon nyomban a zöld posztók festményszerű szépsége, a kisvárosi kocsmák sötét belseje és a Halina-sorozat bűvköre kerít minket hatalmába, meg persze a vágy, hogy egyszer mindannyian amatőr török színészek lehessünk Berlinben. Deleuze rizómája, a növényi (mohai) élet formái behálózzák a beszélgetés végét, már szürkül, lassan megszűnik körülöttünk a zöld fennsík. A felolvasás és az OZMO együttes átvezet minket a vasárnapi napfelkeltébe, amit időközben valahol a „Visegrád zsizseg rád” ütemes ismételgetése szakít meg végérvényesen.

Fotók: Káldy Sára – további képek a táborról a Fiatal Írók Szövetségének Facebook oldalán 

 FISZ-tábor Visegrádon, 2014. július 23-27.